A horvát előre hozott parlamenti választásokon győzött a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben – közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kellett találnia. Kérdés: kit?
A harmadik helyen ugyanis a januári elnökválasztáson harmadik Miroslav Skoro eszéki horvát üzletember, népszerű énekes által létrehozott Haza Mozgalom nevű párt áll 15 mandátummal. Skoro beszédében hangsúlyozta: „Fordulóponthoz érkeztünk, a szábor (horvát parlament) soha többé nem lesz ugyanolyan, mint volt”. Valóban nem: mert ő és pártja szélsőjobboldali, nyíltan usztasa pártnak számít.
Tudni kell: 1102 és 1918 között Horvátország unióban volt a Magyarországgal. Az első világháborút és az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlását követően Horvátország a később Jugoszláviává átkeresztelt Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. A második világháború idején pedig, sok száz év után, Horvátország úgy lett független, hogy Mussolini fasiszta Olaszországa és az Adolf Hitler által uralt fasiszta Németország náci bábállamot hozott létre Ante Pavelić által vezetésével „Független Horvát Állam” néven.
Az a Pavelić, aki hatalomra kerülése után szinte azonnal bejelentette, hogy kormányzatának fő célja egy „tiszta” Horvátország az „idegen elemek” eltüntetése árán történő létrehozása. Az embereket faji-nemzetiségi alapon különböztette meg, de legalább ilyen fontos – ha nem fontosabb – szempontnak tartotta a vallási különbséget is. A Wikipedia emlékeztet rá, hogy „már az első hónapokban megkezdődött a horvátországi és a boszniai-hercegovinai szerbek tömegesen koncentrációs táborokba (Jasenovac, Jadovno, Glina, Prebilovci, Stara Gradiška, Nova Gradiška stb.) hurcolása és kegyetlen legyilkolása. Egyes becslések szerint közel egymillió szerb és tízezer zsidó civilt mészároltak le a mai Horvátország, illetve Bosznia-Hercegovina területén.”
Az megjegyzendő ráadás, hogy Pavelić a II. világháború után Domingo Perón argentin diktatórikus hatalmú elnök biztonsági tanácsadója lett. Hollétéről a jugoszláv titkosszolgálat tudomást szerzett 1957-ben, és április 9-én próbálták meggyilkolni, de csak súlyos sérüléseket szenvedett. A megrendült egészségű Pavelić a biztonságosabb francói Spanyolországban telepedett le a támadás után. 1959. december 28-án halt meg Madridban. Földi maradványait ott őrzik.
Magyarán: a történelem kegyetlen fintora, hogy sok száz év után a horvátok épp úgy Hitler árnyékában hirdethették meg magukat függetlennek, ahogyan Szlovákia – Tiso vezetésével.
Az a Szlovákia, amelynek terület egy része a honfoglalást követő államalapítástól, majd a késő középkor folyamán fokozatosan az egésze a Magyar Királysághoz tartozott. 1918-ban, az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések alapján megszületett Cehszlovákia úgy, hogy az új állam több tartományból állt, közüle kettő, Szlovákia (Slovensko) és Kárpátaljai Oroszország (Podkarpatská Rus) az addigi Magyarország területe volt. 1939 márciusában pedig, amikor Csehszlovákiát felszámolták, alakult meg az első szlovák állam, amely az első pillanattól kezdve katonai, gazdasági és politikai értelemben egyaránt a hitleri Németországtól függő bábállam volt. Elnöke pedig az a Jozef Tiso lett, aki azt vallotta: „ügyelni fogunk arra, hogy a párt, mint a szlovák nemzet egyetlen képviselője magában foglalja az egész nemzetet és annak valamennyi részét. Egy nemzet, egy párt, egy vezér – hogy minden erő egyesüljön az egyetlen nemzet szolgálatában.”
Mindez mának szóló történelem.
Sürgetően félreérthetetlen ellenállást követelő figyelmeztetés ezeknek a szélsőséges eszméknek a hol nyílt hol burkoltabb újjászületése és terjedése Európa-szerte, Olaszországtól Franciaországon át Németországig! Különösképpen az ott és amikor ezeknek a hívei a manapság oly divatos „populista” jelzőbe csomagolják a céljaikat.
Horvátország – bár nagy volt a veszély – most ennek nem dőlt be: maradt a józan politizálás útján. A voksolás legnagyobb vesztese pedig éppen a nagy hatalmi, kormányzási reményeket tápláló, nyíltan usztasa-populista jelszavakkal szavazatokra vadászó Haza Mozgalom lett A választás előtt úgy látszott, hogy nélküle nem jöhet létre az új kabinet. Mégis – és a vasárnapi választásokat követően meglepően gyorsan – megbukott az általuk megálmodott a forgatókönyv.
Az abszolút többséghez 76 mandátumra van szükség, ebből a jobbközép pártként emlegetett HDZ 66-ot szerzett meg. A kisebbségi képviselők –köztük a magyar nemzetiségűek – pedig épp úgy biztosították a pártot a támogatásukról, ahogyan a Horvát Nemzeti Párt (HNS) és a Reformisták egy-egy honatyájuk voksával. Így születhetett meg az új, magát tartósnak remélő kormány.
Az horvát „főpopulista” pártjának 15 mandátuma a zágrábi száborban azonban így is intő tény marad…