Meshin mester megkeresi – Xerox-világújdonság

A Palo Alto Kutatóközpontban (PARC) létrejött Meshin céget a Xerox azért alapította, hogy olyan műszaki megoldásokat fejlesszen ki, amelyekkel a vállalkozásokra zúduló információzuhatag kezelhetővé válik, és túlterhelt szakemberek a valóban fontos tartalmakra és összefüggésekre koncentrálhatnak.

A Meshin nevét viselő szoftvernek szemantikus feldolgozás segítségével sikerül túllépnie a kulcsszavak és méta-adatok tengerén, így inkább jelentésük és környezetük alapján gyűjti össze az adatokat. Ez az első alkalom, hogy szemantikát használó megoldást építenek egy keresőszoftverbe, ami nemcsak az e-mail-üzenetekben, hanem az RSS-hírfolyamokban és az e-mailekhez kapcsolódó közösségi hálózatokon is kutat az információk után. Ennek köszönhetően például egy kereskedelmi szakembernek lehetősége nyílik arra, hogy ügyféltalálkozója előtt gyorsan összeszedje az üzletfelével kapcsolatos legfrissebb e-maileket, dokumentumokat, illetve a hozzájuk kapcsolódó Twitter-üzeneteket, blogbejegyzéseket.

„Ma már nem pusztán a túl sok információ problémájával kell megküzdenünk, hanem azzal is, hogy a több helyre szétszórt adatmorzsákat gyorsan megtaláljuk, logikailag összekapcsoljuk és értelmezzük is, hogy hatékonyan végezzük el a feladatainkat” – fejtette ki Chris Holmes, a Meshin vezérigazgatója a keresőszoftver bemutatásakor. A Meshin nyilvános bétaváltozata a Microsoft Outlookba beépülő modul formájában jelent meg, mert az e-mail nagyon fontos alapeleme az irodai munkavégzésnek. A keresőmegoldás ugyanakkor platformtól független, így nagyon sok más területen is alkalmazható. A Meshin bemutatóvideója megtekinthető a http://www.meshin.com/video-meshin-in-context.php címen.