Mesterek mesterei: Dinesz Árpád és Vér Lajos

Rendkívüli érdeklődés kísérte a Mapei Kft. által a hétvégén Budapesten megrendezett V. országos építőipari szakember-találkozót és kiállítást , ahol a szakma aktuális kérdései, újdonságai voltak napirenden. (A kép előterében a két kitüntetett.)

A rendezvényen adták át a „Mesterek Mestere 2019” díjat Dinesz Árpád pilisborosjenői burkolónak. A közönségszavazás díjának nyertese Vér Lajos dányi szakember lett.

A „Mesterek Mestere” díjra 32 érvényes pályázat érkezett. Dinesz Árpád a szakmai zsűri egyhangú döntése alapján nyerte el a díjat a Hotel Spirit Sárvár törökfürdőjének burkolati munkájáért. A zsűri indokolása szerint a győztes munka elkészítéséhez nagyon sokrétű szakmai tudásra volt szükség. A mester igényessége, gondossága, a míves szakmai kivitelezés kiemelkedett a pályaművek közül.

Dinesz Árpád harminc éve dolgozik burkolóként. Egy medenceépítő vállalkozásnál kezdte a szakmát, ott tanulta meg a mesterfogásokat; 2012-ben lett vállalkozó. A kihívásokat szereti. Lelkesedik a gépekért, folyamatosan fejleszt, lehetőségei szerint megvesz mindent, ami hatékonyabbá teszi a munkáját. Vér Lajos dányi szakembert a közönség díjazta; a kitüntetéssel együtt csinos pénzjutalmat és értékes tárgyjutalmakat is kapott.