(Kovács Zoltán / Élet és Irodalom) A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója múlt héten megjelent cikkében lázasan fejtegette, hogy Európa Soros György gázkamrája, ahol a konzervatív emberek mint új zsidók fulladoznak. (Nyitó illusztráció a Meztelen diplomata című magyar filmből; forrás: dailymotion.com)
Világos, hogy a szerző mit akart mondani, de az mégiscsak szörnyű, hogy egy ember, aki amúgy írással foglalkozik, irodalmi múzeumot irányít, sőt, a kormányfő megbízta az új kulturális stratégia kidolgozásával, miért nem képes világosan kifejezni magát, és miként kerülhet olyan helyzetbe, hogy akkor is zsidókat emleget, amikor nem akar. Hát hogy lesz így használható kulturális felépítmény? Milyen lesz az a művészeti világ, amelyikben a főnök nem képes kifejezni magát, és egy olyan egyszerű gondolatot, hogy elnyomva érzi magát, csak úgy tud elmondani, hogy abba belekever gázkamrát, Sorost, Hitlert, miegyebeket.
Lapzártakori hírek szerint Demeter visszavonta írását. Hogy miként kell visszavonni, mondjuk, egy proklamációt, felhívást, arról van elképzelésem. De hát Demeter írásának műfaja publicisztika, ami az egyik legszemélyesebb műfaj. Lényege, hogy a szerző legbensőjéből fakad. Megmutatja, írója meghatározott időben hogyan látja a világot. Ilyenformán az idővel küzd, hogy egy pillanatra megállítva megmutassa, mi számára a legfontosabb. Éppen ezért az ilyen írások természetükből adódóan visszavonhatatlanok.
Ha ugyanis a szerző visszavonja, holnaptól már nem ugyanaz az ember lépdel tovább. Demeter visszavonó szövege is ezt erősíti, ezt a képtelenséget, tessék: „Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot, ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. (…) Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A közeljövőben ehhez tartom magam.” Természetesen tanulni sohasem késő, bár ennyire szerény felkészültséggel és kifejezőkészséggel nem szokás irodalmi múzeumot vezetni, országos stratégiákat kidolgozni és pályázati pénzek osztásában részt venni. A hvg.hu idézi Demeter egykori pályatársának, Tamás Dénes írónak, egyetemi adjunktusnak a Facebook-posztját. Mint írja, az egyetemi közösség „a maga módján egy gondolkodó közösség is volt. Szilárd ebben nem önálló gondolkodásával tűnt ki, inkább arra volt képes, hogy rettentő kreatívan felmondja, remixelje mások gondolatait. A feltűnési vágya, fontosságkényszere és valószínűleg gondolkodási önállótlansága magyarázza, hogyan változtatja az egyre nagyobb hatalommal bíró emberek kiszolgálójává.”
