A napokban váratlanul elhunyt Vajna András György, azaz Andy Vajna, Magyarország egyik legeredményesebb vállalkozója volt, és nem mindennapi cégbirodalmat hagyott maga után. Olyan területeken dolgozott, amelyeken keresztül Magyarország és az egész világ megismerhette. Kaszinók, média, vendéglátás. Andy Vajna nevéhez a nemzetközi filmvilágon túl mintegy harminc, hazánkban bejegyzett vállalkozás köthető, szép számmal igazán nagyok is.
A legnagyobb befolyása a hazai gazdaságra és társadalomra a média-érdekeltségeinek köszönhető. A TV2 Csoport mind gazdaságilag, mind politikailag igen fontos szereplőnek számít jelenleg is. Emellett a nyomtatott sajtóban is nagy szerepet töltött be a Lapcom Zrt.-nek köszönhetően.
Pénzügyi termelékenység szempontjából azonban kétségkívül a budapesti kaszinói jártak az élen, ahol a múlt években évi öt-hatezer millió forint adózás előtti eredmény keletkezett.
A fő profil mellett Vajna András érdekeltségei azonban számtalan más területen – filmipar, vendéglátás, médiareklám és kereskedelem – is működtek.
A cégbirodalmára – még hazai viszonylatban is – igen összetett tulajdonosi struktúrák jellemzők. Az érdekeltségei között megtalálható számos összetett tulajdonosi lánc, vagyonkezelő cég. Gyakori volt a cégek között a tulajdonosok cserélődése, és bizony a tulajdonosi láncok tetején megtalálhatók luxemburgi és az USA-ban jegyzett vállalkozások is. Andy Vajna távozásával e vállalkozások nagy feladat előtt állnak. Az érdekeltségek átadása, átruházása ugyanis igen összetett és időigényes folyamat is lehet ekkora vállalkozások esetében.
De nem csupán a cégek vezetése és a partnervállalkozások állnak komoly kihívások előtt. Vélhetően a következő néhány hónap a cégbirodalom alkalmazottai számára is izgalmas lesz, miután csak a legfontosabb Vajna-vállalkozásokban több mint 1400 alkalmazott dolgozik.