Miért akar Orbán diktátori hatalmat?

Az országyűlésben zajló vita a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt hozott törvények meghosszabbításáról, a kormány-fölhatalmazás kiterjesztéséről felkeltette a 90 éves Paul Lendvai érdeklődését is. A Bécsben élő neves újságíró cikket közölt a Der Standard című osztrák napilapban: Magyarország – a diktatúra előtt címmel.

A hirklikk hírportál ezt követően interjút készített Lendvaival, amelyet az érdeklődők itt olvashatnak el. A magyar származású hírlapíró elemzésének magyar fordítását az alábbiakban tesszük közzé.

PAUL LENDVAI: Magyarország – a diktatúra előtt – Der Standard / 2020. március 23.

Orbán Viktor, a minden hájjal megkent, cinikus és profi politikus már eddig is szinte korlátlan hatalommal rendelkezett Magyarországon.

Vajon Magyarország lesz az Európai Unió első diktatórikus tagállama? Mostanáig a Fidesz kormány által létrehozott rendszert – Orbán Viktor miniszterelnökkel az élén – „hibrid (vegyes) berendezkedésű államnak” tekintettük, amely nem demokratikus, de nem is diktatúra. Orbán rezsimjét Körösényi András politológus „vezéri (Führer) demokráciának” írja le –„autokratikus hatalomgyakorlással, demokratikus keretek között”.

Keményebben fogalmazva: egypárti állam „demokratikus díszítéssel” – mondja Michael Ignatieff kanadai politológus, annak a Közép-európai Egyetemnek a rektora, amelyet részben már sikerült Budapestről Bécsbe száműzni.

A múlt pénteken előterjesztett törvényjavaslat leszámol a „dekorációval”, és megpecsételi az átmenetet – az ellenőrizetlen autokráciára. Az ellenzéki pártok, minden független jogi szakértő és a nem kormányzati szervezetek, azaz a civil társadalom egyaránt elutasították a törvényjavaslatot, ám az országgyűlés a FIDESZ–KDNP kétharmados többségének birtokában nyolc napon belül végül el fogja fogadni. Ez Orbán számára időkorlát nélkül teszi lehetővé, hogy vészhelyzeti rendeletekkel kormányozzon, kiiktassa a parlamentet és törölje a választásokat. Polt Péter főügyész (aki negyed évszázada szolgálja a miniszterelnököt, és akit e poszton a Fidesz-többség októberben további kilenc évre megerősített!) további jogköröket kapott: akár ötéves börtönbüntetéssel sújthatja a hamis hírek terjesztőit, és nyolc évet kaphatnak a sürgősségi rendeletek megszegői.

A 2015-i menekültválságban sikeresen alkalmazott, bevált módszerrel – vagyis a kivételes helyzetre utalva, rendkívüli intézkedések alkalmazásával – a miniszterelnök Carl Schmitt felfogása szerint cselekszik: a politika lényege a barát és az ellenség megkülönböztetése. „Szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt”. Orbán pénteken a rádióban bejelentette: „Kirendeltük a katonaságot egyes létfontosságú vállalatokhoz, arra az esetre, hogy ha át kell venni a felügyeletet vagy a vezetést, akkor kéznél legyenek”. Katonák járőröznek a városokban.

Orbán Viktor uralma, aki május 23-án ünnepli 57. születésnapját, már eddig is csaknem korlátlan volt. Miért akar gyakorlatilag diktátori hatalmat? Ez a minden hájjal megkent, mélységesen cinikus és profi politikus hallatlan hatalmi ösztönnel járja a maga útját. A kormánypárt tavaly októberi meglepő vereségét az önkormányzati választásokon Budapesten és néhány más városban a ravasz hatalomtechnikus előjelnek tekinti, ami előrevetíti a 2022 áprilisában esedékes parlamenti választásokon bekövetkezhető vereséget. Minden magyar tudja, hogy az egészségügyi (miként az oktatási) rendszer nyomorúságos állapotban van. A heveny válság azt eredményezheti, hogy a 106 választókerületben a (jelenleg megosztott) ellenzék együttes jelöltjei legyőzhetik a kormánypártot, ami őrségváltáshoz vezethet.

Ez esetben a (Bulgária utáni) legkorruptabb EU-ország kulcsszereplőinek számottevő része előbb­-utóbb rács mögé kerülne.