Völner fideszes képviselő és volt államtitkár teljes lelki nyugalommal tárgyalta meg az üzleti ügyeket dr. Schadl fő végrehajtóval, nem trükközött, amikor átvette az apanázst. A világ errefelé így működik, hol egy egyetemi vizsga, hol néhány tízmillió forint, hol egy zsíros állás – és mindennek ára van.
Jogvégzett emberek simán, minden csodálkozás nélkül felveszik a ritmust és leadják a cégük nyereségét, azért, hogy visszakapjanak valamicske pénzt. Volt büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd vagy ügyész – aki a jegyzőkönyv szerint azt vallotta, hogy neki eszébe sem jutott, hogy ez bűncselekmény lenne.
Hogyan fordulhat elő, hogy a titkosszolgálatok rádolgoznak egy fontos fideszes potentátra, és az összegyűjtött információk nem tűnnek el, hanem eljárás lesz a dologból?
Azt, hogy Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára, a Fidesz jelenlegi parlamenti képviselője mit rontott el, azt nem teljesen értjük. Már nem erkölcsi vagy büntetőjogi értelemben – mert úgy elég világosnak tűnik föl a történet.
De praktikusan, hogyan fordulhat elő, hogy a titkosszolgálatok rádolgoznak egy fontos fideszes potentátra, az összegyűjtött információk nem tűnnek el, az ügyészség nem süllyeszti el az egészet, hanem eljárás lesz a dologból – sőt még a 444.hu jóvoltából az ügy részletei is előkerülnek?
Természetesen előfordulhat, hogy a Fidesz vezetésében a választások előtt felhorkant az igazság iránti ellenállhatatlan vágy. Most már semmi sem számít nekik, csak a becsület. Mészáros Lőrinc visszamegy gázszerelőnek, Garancsi feltölti az életrajzát az internetre, hátha ajánlanak neki valahol valami kis munkát, addig is, míg megszületnek az ítéletek az ügyében. A fejedelmi vő pedig nem bankokat szerez meg, hanem olyan lámpatesteket kezd el saját csavarhúzójával felszerelni, amelyek világítanak is.
Mondom, előfordulhat, de mérget azért nem vennék rá, hogy így történik.
Mindenesetre érdekel a dolgok ilyetén alakulása, különösen a most megismert jegyzőkönyvrészletek fényében.
Teljesen természetesnek látszó módon, ezek szerint, mindenki belemegy abba, hogy itt hitbizományokat pénzért osztanak. Jó nagy összegeket kell valakinek fizetni azért, hogy egy kivételezett és zsíros álláshoz juthasson az érdeklődő. Nincs lacafacázás, kódolt beszéd, titkolódzás – ugyan már. A világ errefelé így működik, hol egy egyetemi vizsga, hol néhány tízmillió forint, hol egy zsíros állás – és mindennek ára van. Jól járunk itt mi mind. Jogvégzett emberek simán, minden csodálkozás nélkül felveszik a ritmust és leadják a cégük nyereségét, azért, hogy visszakapjanak valamicske pénzt. Volt büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd vagy ügyész – aki a jegyzőkönyv szerint azt vallotta, hogy neki eszébe sem jutott, hogy ez bűncselekmény lenne. OK, persze ha protekcióval tette le ő is a vizsgáját, ami néha előfordul errefelé, akkor nem csoda, hogy nem tudta. A természetes igazságérzet túlzott működésével meg nem lehet, csak utcát seperni errefelé – legalábbis ők így látják a világot.
Völner fideszes képviselő és volt államtitkár teljes lelki nyugalommal tárgyalta meg az üzleti ügyeket dr. Schadl fő végrehajtóval, nem trükközött, amikor átvette az apanázst, szépen mindenki szeme láttára helyezte el kocsija csomagtartójában – bízva abban, hogy ez egy becsületes világ, és senki sem lopja ki kocsija csomagtartójából a milliókat. De ki vetemedne arra, hogy az Igazságügyi Minisztérium parkolójában bűncselekményt kövessen el? Jó, én mostanáig arra sem gyanakodtam, hogy fideszes államtitkárt ennyire olcsón lehet venni.)
Miért nem gyanakodott Völner, hogy lebukhat? Azért, mert a Bibó-kollégiumban azt tanulta, hogy mindenki egyért, egy mindenkiért – hogy bármelyikük bármit tesz is, majd szépen meg lesz védve, el lesz simítva, meg lehet azt oldani. Hogy neki mindent szabad? Mert nem érheti baj?
Végül is, szabadlábon van, ki tudja, még befuthat valami jó ajánlat, valahogy ki lehet még mosni – gondolja most is valószínűleg. Talán csak hallgatni kell erről vagy arról – és majd megoldódik ez a kis kellemetlenség.
Persze április 3-a után nagyot fordulhat a kocka – és lehet, hogy még több ügyésznek, rendőrnek, bírónak jut eszébe, hogy mi is az a jogrend – aminek a fenntartását az elmúlt években oly nagyvonalúan kezelték.