A szervezők másfél millióra becsülték a fővárosban a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni szerdai véres merénylet és az azt követő túszejtések 17 áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésen részt vevők számát, s a vidéki városokban is több mint egymillióan tüntettek. Tízezrek vonultak utcára Berlinben, Brüsszelben, Bécsben és Európa, sőt más földrészek városaiban is, hogy tiltakozzanak a terrorizmus mindennemű formája ellen.

Százezrek a párizsi Köztársaság téren.

A párizsi République (Köztársaság) téren a Francia Köztársaságot szimbolizáló Marianne-szobor lábánál fiatalok és idősek, gyerekek és szüleik, franciák és külföldiek, muzulmánok és zsidók együtt adóztak az áldozatok emléke előtt.

A térről több útvonalon is elindultak az emberek a Nation (Nemzet) tér felé „Charlie vagyok, zsidó vagyok, rendőr vagyok” feliratú táblákat tartva a magasba. Volt aki „Muzulmán vagyok, de nem terrorista”, „Charlie Akbar” (Charlie a legnagyobb), „Francia vagyok és nem félek”, „A tinta folyjon, ne a vér!”, „A szólásszabadságnak nincs vallása” felirattal érkezett, sokan a francia nemzeti zászlót lengették.

Állam- és kormányfők a párizsi tüntetés élén.

A nyugodtan hömpölygő, jó hangulatban megemlékező tömeg rendszeresen a Charlie szót skandálta, és többször spontán módon elénekelte a Marseillaise-t, a francia himnuszt.

Az emberek beszélgettek egymással, mosolyogtak, a tüntetést biztosító rohamrendőrök láttán pedig tapsviharban törtek ki és azt kiabálták, hogy „köszönjük”, amiért péntek este a három napig tartó franciaországi terrorcselekmény-sorozat után a biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a Charlie Hebdo merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest is, az utóbbi helyszínen azonban négy túsz is meghalt.

Fiatal, tüntető madridi nő

Merkel német kancellár mély részvétét fejezte ki Hollande francia államfőnek.„Még soha nem voltam tüntetésen” – mondták sokan az újságírók kérdésére, hogy miért jöttek el. A 47 éves Pierre fontosnak tartotta a sajtószabadság iránti ragaszkodását és a szolidaritást kifejezni, miután példátlan módon egy lapnak gyakorlatilag a teljes szerkesztőségét kivégezték a terroristák.

A francia televíziók tudósítása szerint a II. világháború végének ünneplése óta nem volt ekkora tömegmegmozdulás Franciaországban.

Párizsból jelenti a világsajtó...

A menet élén François Hollande államfő oldalán mintegy ötven ország állam- és kormányfője vonult fel. A politikusok egy perc megállással és néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt. Közülük egyesek, így Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Ali Bongo gaboni elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétét is bírálta több francia lap, például a Le Monde is, arra hivatkozva, hogy „ők kevéssé a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság tiszteletben tartásáról ismertek”. 

A liberális lap kérdésére a francia elnöki hivatal közölte: „Tekintettel arra a világméretű bajra, amelyet a terrorizmus jelent, mindenkit szívesen látunk, mindazokat, akik készek segíteni minket ezen csapás leküzdésében. A terroristák a sajtószabadságra és a rendőrökre támadtak, antiszemita cselekményeket hajtottak végre. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy különbséget tegyünk az országok között és megbélyegezzük őket. Ezek a vezetők egyértelműen elítélték a Charlie Hebdo elleni támadást” – olvasható a francia elnöki hivatal közleményében.

Párizsiak házuk felső emeletéről szemlélik a Köztársaság téri tüntető tömeget.

Magyarország is csatlakozott a merényletet elítélő uniós kezdeményezéshez

(14:46) Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, kultúráért is felelős tárcavezető csatlakozott ahhoz a közös nyilatkozathoz, amelyet Lettország elnöksége és a francia kulturális miniszter kezdeményezett az unió kulturális tárcavezetői körében a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet párizsi megemlékezésének alkalmából.