Minden élet számít – melodráma filmen

Nem giccs Az élet maga című film. Jó, csöpögős mozi, bár sokan megosztónak, pipettával kimért nézőmegsiratónak tartják. Megengedően: romantikus családi dráma sok fordulattal és közhellyel. Nem bántóan didaktikus tanmese; habár vannak benne direkt érzelmi hatásra hajazó mozzanatok. (A nyitó képen: Oscar Isaac és Olivia Wilde.)

Szigorúbban: melodráma, azaz érzelgős film. Kiszámítottan hullámzó: durván sokkoló, egyszersmind magasztos is a szerkezete, a témája, s a stílusa. Szenvedélyes életigenlés – főként efféle zárszó kulminál benne; tragikus történések, bizarr közjátékok közepette.

Minden van itt, mint egy búcsúban. Írója-rendezője: Dan Fogelman mestere az érzelmek húrjait színvonalasan pengető műveknek. Régi és új, jó színészek töltik meg élettel a többszintű dráma lassú építkezését.

Sergio Peris-Mencheta és Laia Costa.

Ügyesen megírt és fényképezett, megható és mélyen humánus jelenetei mellett akadnak csöpögős momentumai is e mozinak. A sors, az évtizedeken átívelő családi kapcsolatrend kihívásairól, életről-halálról pozitív végeredményt közöl. Zanzája a SZERETET, mely keretbe foglalja jó emberek gondolatait, kapcsolatát és tetteit.

Mindez, ebben a 2018. évi műben valahogy emlékeztet a későbbi Black Live Matter szlogenre. Itt csakugyan minden főhős élete, sőt maga a nagybetűs Élet is tanulságosan jelentős. Kulcsidézet, mely unásig felbukkan a műben: „Life itself is an unreliable narrator”, azaz „Az élet maga is megbízhatatlan narrátor”: …Meglehet; ellenben ezt a szlogent túl sokszor tolják az arcunkba.

A film ott van az HBO GO-n, plusz egyes filmklubok online kínálatában is fontos helyet foglal el. IMDb pontszáma 6,8; ez sem sok, sem kevés: erényei és gyengeségei erre predesztinálják.

Sergio Peris-Mencheta és Adrian Marrero.

A net dugig van e mű – mindkét végletet felvonultató – minősítésével, kritikájával. Jómagam arany középút mentén szemlélem a filmet; a rá vonatkozó minősítéseket is. Miután teljes mélységben megadni itt nincs mód, precíz meghivatkozás nélkül jelzek néhány adekvát véleményt: „Az év meglepetésfilmje, szebbet egy ideig nem látunk”. „Olyan szinten játszik a néző érzelmeivel, hogy az ember nehezen dönti el, szereti-e vagy utálja Az élet magát.”

Valaki, aki a bakancslistájához applikálja ezt az akkor éppen 7,9 pontos alkotást, szikáran ezt írja: „Will és Abby, a fiatal New York-i pár élete a főiskolai románcuktól kezdve a házasságkötésükön át az első gyermekük születéséig, és tovább. A szerelmi történetük, kapcsolatuk évtizedeken és kontinenseken át, generációk sorát köti össze.”

Patinkin és Olivia Cooke.

Egy másik, ambivalens vélemény tartalmi kivonatot is ad. Így: „Szerelmes, tragédiákat kezelő, családtörténetes. Will mindennél jobban szerette Abby-t. Az egyetemen találkoztak, és a férfi köré építette az életét. Feleségül is vette, családot is terveztek. Ám Will most maga alatt van, az utóbbi fél év nagyját szanatóriumban töltötte. Abby elment, és ezzel neki is vége lett. Egy pszichológus igyekszik rávenni, hogy nézzen szembe a fél éve történtekkel. Nem sejti, ezzel mit okoz.

Javier nem vágyott sok mindenre: a szeretett nő legyen a felesége, legyen megfelelő munkája. Amikor minden összejönni látszott, jó munka és szerető család, felfigyelt arra, hogy a gazdag főnöke szerelmesen méregeti a feleségét. Tudta, mit adhatna ő a családjának, amire neki sohasem telnék. Fájdalmas döntést hoz meg.

Mindkét családban született egy-egy gyermek: Dylan és Rodrigo. Egy napon találkoznak egymással, és a történetek összeérnek.” … „Sajnáltam azt is, hogy ez a film csupa jó ember gyűjteménye. Ha nagyon szenvednek is néha, nincs olyan figura, aki ártani akarna, vagy nem jó ember etikai értelemben. Nem éreztem hitelesnek, hogy mindenki ennyire rendes és pedáns. Még ha lázad, akkor is. Minden, nagyjából OK a filmben, de nem elég ütős.”

Antonio Banderas és Álex Monner.

Amivel leginkább egyetértek, így szól: „Az élet maga nem kevesebbre vállalkozik, mint bemutatni az emberi élet érzelmi hullámvasútját, a minket érő számtalan hatást, örömöt, bánatot, csodákat és tragédiákat. Több idősík, több helyszín, de a sors furcsa rendezőelve mégis összekapcsolja ezeket az elsőre összeilleszthetetlennek látszó történetszálakat. Ha van igazi hollywoodi hatásvadászat, akkor az erre a filmre tökéletesen ráillik. Az egymásba csúszó események rendezőelvéről ordít, hogy egyértelműen a néző érzelmi húrjainak minél erőteljesebb megpengetése okán alakult így, és könnyen rá lehetne húzni, hogy ez így már maga a klasszikus giccs, de valamiért mégis működik. Mert a történet, ha atomjaira szedjük, vagy ha egészében tekintünk rá, képes lehet egy koherens egészet alkotni….Működik azért is, mert képes lehet arra, hogy igazi hatást, érzelmeket keltsen a nézőben. Ha meg tudjuk tenni, hogy ilyen szemmel nézzük, egy kedves filmes ajándékot kaphatunk, ez esetben eltekintve a forgatókönyv összes hibájától, rejtőző és valós szentimentalizmusától és helyenként erőltetett mesterkéltségétől. Ami segíthet, az a színészek összjátéka.”

Annette Bening.

A kritikusok fanyalgó véleménye nem a színészi játéknak szólt. Elismerés jár(t)  mesteri alakításokért. Így: Samuel L.Jackson önmaga nyúlfarknyi, narrátori szerepében bombasztikus. Annette Bening szintén kicsi szerepében tüneményes. Oscar Isaac lendületes Will. Olivia Wilde fantasztikus Abby-alakítást nyújt. Olivia Cooke meggyőző Dylanként. Sergio Peris-Mencheta telitalálat Javier Gonzalez jelmezében. Antonio Banderas Mr. Saccione megformálásában elsőrangú. Izabel Díazként Laia Costa fantasztikusan szép és odaadó édesanya. Mandy Patinkin Irwin Dempsey alakítása jó. Végül, Álex Monner Rodrigo Gonzalez Díazként szintén remekel.

Antonio Banderas.

Rám a filmből legjobban két jelenet hatott. Az egyik: az 56. percnél indul két férfi párbeszéde életük történetéről; céljaikról és jövőt illető megállapodásukról. Náluk eltérőbb karaktert nehéz elképzelni; nem is lehetnek barátok, de a szolidaritás és a tisztelet – okkal – él, s fennmarad. Kristálytiszta jelenés ez az 5-7 perc, mely magyarázatul szolgál a későbbi történések számára.

Olivia Cooke.

A másik rendkívüli epizód (105. perc) a halálra készülő anya intelme fiának. Benne: „Fent és lent, Rico, ez az élet, így működik, nagyon sokszor térdre kényszerít, levisz téged, de ha sikerül felállnod, és tovább menned, ha csak egy kicsit is tovább tudsz haladni, mindig meg fogod találni a szeretet. Én megtaláltam benned, és az életem, a történetem folytatódik, mert te vagy a történetem, apád története, a bácsidé. Rico: a testem cserben hagy, de te én vagyok, és ha az élet térdre kényszerít minket, akkor te gyorsan felállsz…” Végül jön a kisfiús időszak altató mantrája: „az egyik szemed becsukódik, aztán a másik is.”

Aki visszaemlékezik a saját édesanyjára, ilyesfajta üzenetet lát itt, nem szimpla rendezői ellágyulást.

Az élet maga (Life Itself): 2018-ban készült, 117 perces, családtörténeteket elmesélő melodráma; jó magyar felirattal és szinkron-hangokkal. Elérhető az HBO GO-n, továbbá online módon is. Írta és rendezte: Dan Fogelman. A kulcsszerepekben: Oscar Isaac, Olivia Wilde, Mandy Patinkin, Olivia Cooke, Laia Costa, Annette Bening, Antonio Banderas, Álex Monner, Sergio Peris-Mencheta, Samuel L. Jackson.

A képek a film hivatalos, IMDb-oldaláról valók, köszönet értük.