Mindenki mást szeret

Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott… Az Örkény Színház Stúdiójában Racine nyomán az Andromakhét játsszák. És ­a napjaink kihívására komolyan, gyorsan reagáló színház az élő előadást streameli. (A képeket Horváth Judit készítette.)

Egy esztendővel járunk Trója elpusztítása után. A nagy hősök – görögök és spártaiak – közül már egy sem él. De ott vannak gyermekeik, fiatalok, életerősek, tettre készek. Tettre készek. De milyen tettre? Újabb háborúra, vagy a vágyott (valóban vágyott?) béke megőrzésére, új világ felépítésére? Vagy épp csak ki-ki a maga élete alakítására? Miféle nemzedék lép a régi nagyok helyére? És miféle terheket cipelnek? A szülők terheit. Bűnöket és nagy tetteket, ármányokat és megcsalatásokat, szenvedélyeket és szenvedéseket. Pürrhosz, Akhilleusz és Déidamea fia, Oresztész, Agamemnón meg Klütaimnesztra sarja, a gyermek Asztüanax, a trójai Hektór s Andromakhé kisfia és Hermioné, kinek anyja a végzetes háborúskodást okozó Heléna, apja Meneláosz volt. Valaha lesznek, lehetnek olyan nagyok, mint ők voltak? Egyáltalán akarnak-e úgy élni, mint apáik, vagy megelégszenek épp óriássá felnagyított érzelmeikkel, testi vágyaikkal? 

A szerelmes Oresztész: Patkós Márton

Számukra – Racine olvasatában – egyelőre csak a szerelem fontos. Nem korcsok ők, csak fiatalok. Epekednek. Csakhogy mindenki más után, legkevésbé sem az iránt, aki viszont szeretné. Kezdődhet a történet. Nem egészen úgy, ahogy a nagy görög tragédiaíró, Euripidész – így hihette a korabeli és a későbbi néző is – a trójai utójáték hű krónikásaként egykor színre vitte. Racine századokkal később más utat választott, eltolta az időt, másként látta a szerelmet. Visszatért egy eredetinek vélt Andromakhé képhez, mely szerint az asszony csak Hektórért rajongott, csak őt siratta, csak közös gyermekükért aggódott. Hogy az eredeti história szerint Asztüanaxot nem kímélték a görögök, és a várfalról a mélybe taszították, Racine-nak nem számított. Az ő Andromakhéja Hektór gyermekét félti, óvja, érte vállal új, hazug házasságot.

Andromakhé feláldozza magát? Hámori Gabriella és Borsi-Balogh Márton (Pürrhosz)

Racine régi–új Andromakhé-képet épített föl s alkotott köré tragikus szerelmi históriát. Ezt az Andromakhét viszi tovább, teszi élővé és érvényesen kortalanná a Szabó Lőrinc fordítása nyomán Ari-Nagy Barbara, Gáspár Ildikó és Závada Péter jegyezte előadás, amelyet az érzelmeket kiteljesítve, magával ragadóan kísér Kákonyi Árpád zenei aláfestése. Egyszerre komikus és tragikus, ironikus és önironikus, groteszk, nyers és szenvedélyes az Andromakhé az Örkény Stúdió élő színháznak és jelen idejű közvetítésnek egyaránt alkalmassá tett színterében (a díszlet, akárcsak a XX. századi ruhák Szabados Luca remek munkája). Gáspár Ildikó rendezése a játék színét és fonákját, teljességét adja. Érti és érzi az ifjonti hév, no meg a tán sohasem volt, talán a háború idején örökre elvesztett biztonság hiánya okozta szerelmi tragédiákban rejlő komorságot és groteszk humort is. Határozottan vezeti színészeit, akik nem egyszerűen a nézők előtt játszanak, hiszen ott vannak a kamerák is, amelyek biztos látással (ezt nyilván nem kevés munka előzte meg) úgy kísérik a történéseket, a mozgást (Horkay Barnabás), a fényeket (Baumgartner Sándor), úgy mutatják közelről az arcokat, a tekinteteket, olyan tisztán helyezik el a hangsúlyokat, hogy ezzel ellensúlyozni tudják az élő színház természetes veszteségét.

Hermioné, az álságos. Józsa Bettina

A színészek egytől egyig erőteljes, pontos karaktert hoznak. Őrült, tomboló, látványosan szenvedő szerelmesek mind. Hámori Gabriella démoni megszállottsággal siratja és hozná vissza elvesztett férjét, egész szeretetével fiáért remeg, az asszonyi kín minden mélységét megmutatja, hogy aztán erőt merítve az anyai szenvedélyből vállalja az új nászt. Más fából faragták Hermionét. Benne is a szerelem tombol, hogy az elutasítás aztán a legőrjítőbb gonoszságot, a gyilkos ösztönöket hozza ki belőle. Józsa Bettina bájos szerelmes lányából úgy lesz ördögi terv hisztérikus kieszelője, aztán a magára ébredés után újra rémült kamaszlány, hogy alakításával egyszeriben a végleteket mutatja meg. Patkós Márton Oresztésze tébolyult, rajongó szerelmes. Az imádott, hőn áhított lányért bármire képes, a legsötétebb, legaljasabb erőszakra is. Eszeveszetten rohangál, ordít, erőteljes, túlzó eszközei tökéletesen szolgálják groteszkbe hajló, remek játékát. Az egyfelől lányos epekedéssel vágyott, másfelől asszonyi szenvedéllyel gyűlölt Pürrhosz, Borsi-Balogh Máté megfogalmazásában múlhatatlan érzelmeitől vezérelve, diadalmasan rohan végzetébe. Pontosan követve a játék rendjét a szerelmesek útját kíséri, egyengeti, figyeli Csillik Ákos a gyermek Asztüanax alakjában, a hol tojásrántottát sütögető, hol Pürrhosznak tanácsokat osztó Főnixként Vajda Milán és Oresztész barátjának, Püladésznek a szerepében Dóra Béla.

Oresztész teljesítette Hermioné kívánságát. Józsa Bettina és Patkós Márton

A rettentő komédia és a véres tragédia keskeny mezsgyéjén biztosan egyensúlyozó, erőteljes előadás érvényes, határozott válasz mindazoknak, akik mostanában kétségbe vonják a klasszikusok újra rendezésének, új színre kerülésének szükségességét.