Bőröndök nélkül is nehéz…

Komoly drámáról, komoly színházról, komoly színészről csak komolyan szabadna írni, de néha gondolni kell arra, hogy lehetnek komolytalan olvasók, és őket megszólítani, a figyelmüket felkelteni bizony – komoly dolog. Itt van például a nagy klasszikus, az Ügynök.

A szövegkönyv szerint Willy Loman, 1949-ben születik a színpadra, egy lengyel ősökkel bíró, amerikai szerző hozza a világra. Ez a Willy Loman egész életében küszködik, sikerre, elismerésre, barátokra, pénzre vágyik, úgy hal meg, hogy az egész világ figyeli, mert Willy Lomannak lenni csak Willy Lomannak hálátlan feladat, a bőrébe bújó színésznek megtiszteltetés.

Willy Loman szerepét nem lehet kártyán vagy fogadáson elnyerni, ha a színház királyság, akkor Willy Loman a koronája, és politikusok a megmondhatói, manapság nehéz uralkodni. A szerző, Arthur Miller élete egy kicsit, de tényleg csak kicsit Willy Loman élete. Miller megszenved a sikerért, de neki sikerül, ami hősének nem, meggazdagszik, díjakat nyer, öt éven át a férj jogán járhat a kor szexszimbólumának tartott Marilyn Monroe ágyába, lyuksógora lehet egy amerikai elnöknek, miközben vizsgálóbizottság elé citálják, besúgásra biztatják, a korabeli dollárbaloldal emberének tartják. Az Ügynök saját harcának látlelete, másik drámája, a Salemi boszorkányok meghurcoltatásának lenyomata.

Ha köztünk élne, talán az Integritás Hatóság célpontja lenne, de 2005-ben meghalt, mégis van véleménye Magyarországról, azt mondja, hogy 1956-ért csodálja. Nálunk Willy Loman a komoly színházlátogatónak: Timár József; véleményéért ő is kiáll, először a nácikkal szemben, aztán a kommunisták ellen. Munkáltatója, a Nemzeti Színház vizsgálóbizottsága marasztalja el, a fővárosból vidékre száműzik, de visszatérve Willy Loman lehet, ez az utolsó szerepe, szinte előadás közben távozik az életből. Siratói szerint „gazdátlanul maradt a vállat húzó két hatalmas bőrönd.”

Ezeket a bőröndöket venné most kézbe a Centrál Színházban Stohl András, de nincsenek bőröndök, kartondoboz, nagyképernyős, lapos tévékészülék, hűtőszekrény, italautomata van, nem kell azt az 1949-i születést komolyan venni. A kellék, a helyszín csereszabatos, de a hazugság, az önámítás örök, ahol nem fogadnak, oda hiába mész, mondhatsz bármit, ha senki vagy, az maradsz.

A dráma most Budapesten, Magyarország fővárosában kap új értelmezést, a felelős: Bíró Bence dramaturg. Rengeteget beszélnek gyűlölködésről, lopásról, a sikernek hazudott kudarcról, és amikor a főszereplő világgá kiáltja, hogy ő a nagy Willy Loman, akkor üvöltésében a komolytalan néző a nagygyűlések, a szurkolók skandálását fedezheti fel.

A komolytalan nézők emlékezhetnek Stohl autós balesetére, a tévécsatornák műsorvezetőjére, a Tűzvonalban sorozat főszereplőjére, a Házassági leckék…egy korábbi előadáson látható csupasz fenekére. Másoknak Stohl Macbeth, Figaro, Kukorica Jancsi, nem kell neki bőrönd, ami a színpadhoz szükséges, az ott van a fejében, sőt az arcában, ha nem szólalna meg, mimikában akkor is elmondaná Willy Loman történetét.

A drámát Alföldi Róbert rendezte, Budapesten, Magyarország fővárosában. Nála az ügynök nem hal meg, csak a mennyországba távozik, esetleg a pokolra jut, de az utókor szabadul az emlékétől, jön a modernebb tévékészülék, és talán a szabadság is.

Stohl mellett nehéz a színészek élete, a főszereplő mindent visz, de Linda, Loman felesége, a színpadon Balsai Móni tüneményesen szökdel, egy másik darabban, egy másik világban ő a társkereső, Shirley Valentine, miközben a távkapcsolók világába feledkezőnek, mostanában a reklámszünetek arca, C-vitamint ajánl, mégsem nehéz dönteni: színházba megyünk, nem patikába.

Centrál Színház: Az ügynök halála. Szerző: Arthur Miller. Fordító, dramaturg: Bíró Bence. Rendező: Alföldi Róbert. Díszlet- és jelmeztervező: Kálmán Eszter. Dramaturg: Bíró Bence. A főbb szerepekben: Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor, Szécsi Bence.