Minél felhősebb, annál jobb – szén-dioxid nélkül

A hír egy mondatban: hárommilliárd dolláros befektetéssel már működik az Accenture „Cloud First” platformja, amely felgyorsítja az ügyfelek felhőre való átállását és digitális átalakulását. (A nyitó kép forrása: http://internet_blog.trginternational.com/cloud-first-cloud-only)

Azoknak, akik nem tudnák: a felhőszolgáltatások olyan számítási szolgáltatások és megoldások, mint például a kiszolgálók, az adattárolás, az adatbázisok, vagy a szoftverek elérhetősége az interneten keresztül – a „felhőben”. Ilyen a többi között a Gmail, a Dropbox.

A felhőre átállás évente 60 millió tonnával csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátást a Földön. Azaz: az informatikával kapcsolatos kibocsátás 5,9%-a. Mintha 22 millióval kevesebb autó lenne forgalomban.

A „The Green Behind the Cloud” című jelentés arra mutat rá, hogy a vállalatok hogyan teremthetnek nagyobb értéket a felhőszolgáltatások környezetbarát használatával, függetlenül attól, hogy hol tartanak az átállás folyamatában. A kezdeti szakaszban lévő felhőmigrációk már önmagukban több mint 84%-kal csökkenthetik a szén-dioxid-kibocsátást a hagyományos infrastruktúrához képest. Ha pedig a vállalati alkalmazásokat eleve a felhőhöz tervezik, a csökkentés mértéke akár a 98% lehet.

Az Accenture legfrissebb Strategy-UNGC tanulmánya szerint a vállalatvezetők háromötöde nyilatkozott úgy, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású és megújuló energiát használnak a cég működéséhez; 44% a nettó zéró kibocsátás elérésére törekszik. Sőt, kétharmaduk a változások felgyorsítása és az elkötelezettségük megvalósítása területén kritikus tényezőként tekint az olyan technológiákra, mint a felhő.

A fenntartható felhő alapú megoldások nagymértékű pénzügyi előnyökkel is járnak. Az Accenture az ügyfelekkel végzett munkafolyamatok elemzése alapján úgy véli, hogy a tulajdonlási költségek (cost of ownership) megtakarításainak akár 30–40%-a is származhat a nyilvános felhőből, amelyet nagyobb rugalmasság, jobb kihasználtság és energiahatékony infrastruktúra jellemez.

A felhőbe költözésből eredő fenntarthatóság és költségcsökkentés három kulcsfontosságú tényezőn alapul: a felhőszolgáltatón, a felhő optimalizálásának szintjén és a felhőalapú fenntarthatósági innovációkon.

A kutatás publikálásával egyidőben az Accenture bejelentette Accenture Cloud First platformját, amelynek célja: évente 3000 millió dollár befektetéssel segítse ügyfeleit, hogy „cloud first” vállalattá válhassanak. Az Accenture Cloud First felhőre szakosodott 70 ezer szakembert tömörítő szolgáltató csoport, amely az Accenture iparági és technológiai képességeit és szakmai partnerkapcsolatait összefogva segíti a szervezeteket a mostani kritikus időszakban a gyors felhőmigrációban.

Az Accenture a világ vezető felhőszolgáltatóinak kiemelt partnere. A legutóbbi pénzügyi évben mintegy 11 milliárd dollár árbevétele származott a felhő alapú megoldásokból. A vállalat az intelligens platformszolgáltatások révén a szolgáltatásként nyújtott szoftverektől (SaaS), a migrációs infrastruktúrákon át, az alkalmazásközpontú felhőszolgáltatásokig minden ágazatban vezető. Felhőre szakosodott több, mint 100 ezer munkatársa segít az ügyfeleknek a felhőbe áthelyezni, vagy ott felépíteni és működtetni vállalatukat, illetve

kihasználni a felhőben rejlő üzleti értéket és előnyöket a sebesség, a költségek, a tehetség és az innováció területén.