A holland mestercoach kétnapos kurzust tartott Budapesten, amelyen nemcsak képzett hazai coachok, hanem olyan vezetők is jelen voltak szép számmal, akik a saját vezetői gyakorlatukban is élni szeretnék a coaching adta lehetőségekkel.

Két nap alatt jó néhány hazai szokás és jelenség rendeződött át a fejekben. Például a mai, kapkodó világhoz szokott közönség megtapasztalhatta, mennyivel kellemesebb és hasznosabb is, ha nem kell kapkodni. Van Kessel idézte a régi kínai mondást: „Ne féljünk lassan közlekedni, attól féljünk, hogy megállunk.” Ami a vezetők számára úgy is fogalmazható, hogy „minél gyorsabban vezetünk, annál kevesebbet látunk.”

A felgyorsult világhoz szokott hallgatóságnak furcsa volt a 25 perces kávészünet, hiszen általában már tíz perc után is be szokták őket szólítani a konferenciákon. Szokatlan volt, hogy egy-egy gyakorlat megoldására kétszer annyi időt kaptak, mint amennyi alatt, úgy vélték, meg is tudják oldani a feladatot. De mert volt még idejük, hát tovább foglalatoskodtak a témával, és maguk is csodálkoztak, mennyi új dolog jutott még eszükbe.

Különleges – nálunk szokatlan – látvány volt, ahogy Van Kessel teljes figyelemmel fordult beszélgető partnerei felé. Amikor valakivel valamilyen témáról beszélt – vagyis coacholta, kérdésekkel segítette hozzá, hogy felismerje, mi okoz számára nehézséget, és miként javíthat helyzetén – egy pillanatra sem vette le tekintetét a partneréről. Csak vele törődött, és néhány kérdéssel eljuttatta egy-egy fontos felismeréshez, döntéshez. Minden rábeszélés, okoskodás nélkül.

 

Két szakterület, a coaching és a szupervízió mibenlétét fejtegetve felidézte ezeknek a szakmáknak a kialakulását is. Kiderült, nem csupán a múlt század nyolcvanas éveiben indult Amerikából a coaching, hanem sokkal régebben. Már az 1880-as években, amikor az amerikai társadalmi feszültségek oldására, a nehéz körülmények között élő családokkal foglalkozó szociális szervezetek igyekeztek támogatást adni a nehéz sorsú embereknek. Az volt a szupervízió kezdete.

A múlt század harmincas éveiben kezdtek foglalkozni dolgozóikkal a cégek, hogy csökkentsék termelési veszteségeiket. Ezt tekintik a coaching kezdetének, amely újabb lendületet kapott a hatvanas, hetvenes években, azzal a szándékkal, hogy az amerikai társadalom önbizalmát megerősítsék az űrversenyben való lemaradása után.

Azóta mindkét szakterületnek rengeteg specializált ágazata alakult ki, de mindnek közös lényege – Van Kessel álláspontja szerint – a globális társadalom jobbá tétele, és a teljesítmény növelése helyett a fenntarthatóság erősítése.

És miközben meg lehetett tapasztalni a lassítás előnyeit, arra is mutatott példát, hogyan lehet akár tíz perc alatt is eredményt elérni egy-egy lényeget megragadó beszélgetéssel. S ennyi ideje minden vezetőnek kell, hogy legyen, ha valóban oda akar figyelni cégére és munkatársaira.

A „coaching határok nélkül” (CHN) előadássorozatról bővebben itt.