Miniszterelnöki program

(Iván Gizella/Újnépszabadság) Ha én miniszterelnök lennék, az lenne az első lépésem, hogy utasításba adnám a pénzügyminiszternek, azonnal vezesse be az eurót.

Ha én miniszterelnök lennék, úgy gazdálkodnék a pénzzel, hogy a nyugdíjak az uniós szintre növekedhessenek.
Ha én miniszterelnök lennék, az egészségügyre költeném a legtöbb pénzt, nem stadionokra, hogy mindenki megfelelő ellátást kapjon normális körülmények között.
Ha én miniszterelnök lennék, akkor meghagynám az oktatás és a kutatás szabadságát, sőt támogatnám, hogy aki tudja és akarja, akár a finn iskolamodellt is bevezethesse. Hagynám, hogy virágozzanak az alternatív iskolák, az egyháziak pedig nem kapnának külön kiváltságokat.
Ha én miniszterelnök lennék, nem tennék különbséget az egyházak között, nem adnék egy petákot sem a hajbókolók támogatására, sőt, csak azokat segíteném, amelyek olyan karitatív munkát végeznek, amelyik akár az állam nyakáról is levesz a terhekből.
Ha én miniszterelnök lennék, nem szólnék bele a színházak és kultúra működésébe, mert tudnám, hogy az a művészek és a közönség dolga.
Ha én miniszterelnök lennék, csak olyan emberekkel venném magam körül, akik okosabbak mint én, hogy minden területen, ahol döntenem kell, segítségemre legyenek.
Ha én miniszterelnök lennék, csak elfogulatlan, korrekt és a törvényeket megtartó ügyészséget, bíróságot és rendőrséget szeretnék látni az országban, olyant, amelyik senkivel, még velem sem tesznek kivételt.
Ha én miniszterelnök lennék, nem engedném, hogy a barátaim és a családtagjaim az állami pénzek közelébe jussanak. Szigorúan megtartatnám, és megtartanám a korrupcióellenes intézkedéseket, s országommal csatlakoznék az európai ügyészséghez. Mert nem lenne szégyellni valónk.
Ha én miniszterelnök lennék, nem lennének törvénymódosítások visszafelé, sem olyanok, amelyeket valaki kedvéért alkottak.
Ha én miniszterelnök lennék, azonnal visszaadnám a CEU jogát arra, hogy amerikai diplomát is kiadhasson.
Ha én miniszterelnök lennék, minden erőmmel azon lennék, hogy segítsem a hátrányos helyzetben lévőket, legyenek azok akár szegények, betegek, rokkantak.
Ha én miniszterelnök lennék, minden olyan kezdeményezést betiltanék, ami feléleszteni hivatott a történelemhamisítást, ami a fasizmust és a nácizmust s a zsidók elleni gyűlöletet próbálja becsempészni az életünkbe.
Ha én miniszterelnök lennék, soha nem hagynám, hogy a külügyminiszterem tiszteletlenül, nagyképűen szólaljon meg akár idehaza, akár külföldön, bármilyen témában. A beosztottjaimtól, mivel ők – velem együtt – a nép szolgái, megkövetelném az alázatot és a szaktudást. Ha szükség lenne rá, akár illemtan órára is küldeném őket.
Ha én miniszterelnök lennék, nem kellene félniük, bujkálniuk az országban a melegeknek, s nem kellene félniük a hajléktalanoknak sem, hogy megfagynak télen, mert rövid idő alatt megoldanám a hajléktalanproblémát.
Ha én miniszterelnök lennék, nem módosítanám a választási törvényt csak azért, hogy nekem meg a pártomnak kedvezzen, az emberekre bíznám a szabad választás jogát.
Ha én miniszterelnök lennék, nem avatkoznék bele más országok életébe, még úgy sem, hogy az adott kormány engedélye és hozzájárulása nélkül támogatom a kettős állampolgárokat.
Ha én miniszterelnök lennék, nem engedném, hogy atomerőmű épüljön, bővüljön az országban, inkább a napenergiára költenék.
Ha én miniszterelnök lennék, nyilvánossá tenném az ügynökaktákat. Már ami megmaradt belőlük.
Ha én miniszterelnök lennék, nem akadályoznám, nem zsarolnám sem a fővárost, sem más városokat a boldogulásban. Annak örülnék, ha sikeresek lennének.


Ha én miniszterelnök lennék, nem is kellett volna ezt a cikket megírnom, mert mindez természetes lenne.