(Írta: Szele Tamás) Homályos ügyhöz nyúlunk most, aminek ráadásul még van némi kockázata is, mert meglehet, a mostani időkben a Google megharagszik majd az illusztrációk miatt, és ha nem a Google, akkor a Facebook – de az algoritmusok nem képesek értelmezni a szöveget, remélem, az olvasók egyelőre még igen.
A morgásom tárgya az lenne, hogy kezdjük elveszíteni a humorunkat, pedig azt még Rákosinak sem sikerült kiirtania, igaz, az Orbán-korszak már jóval hosszabb ideje tart, mint ameddig a Rákosi-éra tartott. De ismertessük az esetet, illetve az eseteket, hogy világos legyen, miért mondom én ezt.
Történt pedig, nem is olyan régen, április végén, hogy a Népszava közölt egy karikatúrát, melyet Pápai Gábor jegyzett, a műfaj – nyugodtan mondhatjuk – mestere, és a képen egyszerre volt látható némi szöveg kíséretében Müller Ceccília és Jézus Krisztus. Íme:
A teljes kormánysajtó és a teljes kormánypárt rázúdult a művészre, én magam próbáltam védeni a saját eszközeimmel, de a honi jobboldal máglyáért kiáltott, bíróságért, az ügynek még messze nincs vége, csak egyetlen szerencsés aspektusa van a történetnek. Éspedig az, hogy ezeknek a lelkes honfiaknak körülbelül annyira nincs fogalmuk sem a magyar sajtójogról, amennyire az Újtestamentumról sincs, szóval majd eldőlnek a dolgok a független magyar bíróság előtt, de erősen vesztésre állnak. Mondom jó pár sajtóper tapasztalatával a hátam mögött, melyeknek többségét azért megnyertem.
Jó, lehet mondani, hogy ők ilyenek, lehet mondani – és mondom is! – hogy ez szándékos sértődés volt, kötekedés, lecsaptak az első támadható pontra. De lássuk, mi történt az elmúlt napokban!
Elkezdett keringeni a közösségi oldalakon egy borzalmas illusztráció (lásd nyitó képünket!) , azzal, hogy „ez az új ötödikes irodalomtankönyv borítója”. Mutatom:
Hát, kellett nekünk Takaró Mihály – mondtam elsőre, van itt minden, röpködő lenge lánykák, az Index szerint Disney-hercegnők, szerintem bonyolultabb a helyzet, mert az ötből kettőnek van szárnya, azokat értem, mitől repülnek, de hármat az antigravitáció tart azon a gyönyörű, szivárványos égen, amely alatt hímnemű, agancsos csodaszarvast (a csodaszarvas ünő volt…) hagynak épp le honfoglaló eleink, akik mindenhogyan nézhettek ki ismereteink szerint, vagy legalábbis sokféleképpen, de így aztán soha a büdös életben. A helyzetet súlyosbítja egy hamis Kányádi Sándor-idézet (én arra kaptam fel a fejemet), miszerint
„Legelső a nemzet, második a család, és csak harmadsorban nézd a magad javát!”
Márpedig ilyent Kányádi soha nem írt. Nyáry Krisztián vette észre először, de én is megtaláltam később. Ezt nem írta, hanem mondta, és egyszerűen lakodalmi rigmusként idézte egy interjúban. Olyan ez, mintha én idézném mondjuk azt, hogy „tavaszi szél vizet áraszt” és onnantól azt állítanák, hogy én írtam a népdalt. Szóval, vastag egy hazugság ez, mocskos is, a halott Kányádi meg nem tud ellene védekezni. A kép önmagában véve fekete öves giccs, három dannal, a „nemzeti paszomántos turulsallang” kategóriájában bármikor világbajnok. Habár nem ez az ötödikes irodalomtankönyv címlapja, ez csak egy fejezet bevezető illusztrációja, a címlap viszont szintén minimum Európa-bajnoki esélyekkel indulhatna a giccsversenyen. Ebbe a sportágban mindkettő ránézésre megkapja az olimpiai kvalifikációt, mutatom a címlapot is:
Hát rendben, a tankönyv nyilvánosan hozzáférhető, lássuk, kiknek köszönhetjük ezt a sok szépséget?
„Illusztráció: Cynomys Grafikai Stúdió, X. Y. Képek: © schutterstock, © FORTEPAN, OH Képtár (lásd Forrásjegyzék) Fedélillusztráció: Cynomys Grafikai Stúdió”
Nos, gondoljon mindenki, amit akar, hogy nekem speciel nem teszik, az az én saját bajom, menet közben az is kiderült, hogy használták a tüncis honfoglalók képét már 2013-ban is, csak akkor egy hatodikos tankönyvben, szóval az is lehet, hogy az elkövetője már el is feledkezett erről az ifjúkori ballépéséről. Mondjuk 2013-ban még nem vette észre senki, pedig akkor is volt olyan randa, mint ma.
Hát jó, ocsmány, mint a radai rosseb, de azért mégsem büntetendő ilyent készíteni, a tankönyvek szerkesztőinek inkább néznék a körmére az ügyben, mert a grafikus azt rajzol, amit kérnek tőle, őt ezért fizetik, legfeljebb olyant rajzol, fest, amilyen tőle telik – de többnyire nem hirtelen művészi felindulásában illusztrál, no. A megrendelő sárosabb.
Ma reggel viszont nem várt fordulatot vett az ügy. Már megállapíthatatlan, honnan indult el, valaki rákeresett az illusztrátor Facebook-profiljára (ha ugyan ez az ember az illusztrátor és nem névazonossággal van dolgunk, mert az is meglehet) és talált ott egy újabb alkotást. A stílus mindenképpen eltér, a képen Orbán látható, amint egy hat végtagú, alul gyíktestű Gollamot tart jobb kezével arcánál fogva, baljában kicsiny, fekete emberkét szorongat, szájából régi, modoros festmények stílusában szalagon kígyózik ki a szöveg: „Ne vedd el a magyaroktól a munkát!” A mennyekből kissé ázsiai vonású Madonna tekint le rá, a háttérben Mordor hegyei. Itt is van:
Na, erre már én is azt mondtam, hogy nete, ne. Hát ez meg mi akar lenni? Komoly vagy vicc? Mert viccnek kissé erős, komolynak meg pláne. Rákerestem én is a forrásra, az eredeti képre, mely – legyenek erősek – 2019. december harmadika óta fent van a Facebookon. Örömmel jelenthetem: ez egy karikatúra. A szerző és ismerősei (sőt, vannak vele közös ismerőseim is) eszmecseréjéből világosan kiderül, hogy ez persziflázs, művészi eltúlzása a szomorú valóságnak, szimbolizmus, nem Orbán Viktor dicsérete, ellenkezőleg.
Azonban a művelt közvélemény szörnyülködik, ordas náci propagandának nevezi, ugyanis megint sikerült összetéveszteni a paródiát a valósággal, a Hírcsárdát az Indexszel, hogy ezzel a hasonlattal éljek.
A szerzőt szándékosan nem nevezem meg, mert nem akarom még én is bántani, ahogy elnézem, lesz neki elég baja nélkülem is, de speciel ezzel a képével nem érdemes támadni, a többivel inkább.
Kicsit arra emlékeztet a történet, amikor kortárs költők (például Varró Dani) gyermekekről szóló de felnőtteknek írt verseit körözik a Facebookon és tömegek indulnak a poéták megkövezésére úgy fél évenként, ugyanis a strófákat úgy osztják meg, hogy „ilyen borzalmakat írnak a fideszes költők a gyermekeinknek”. Nem fideszes, és nem gyermekeknek írta, a költő stimmel. Fideszes költőt is ismerek vagy kettőt-hármat, élükön L. Simonnal, de tőlük nincs az a vers, ami tankönyvbe bekerülhetne, és nem csak a művészi minőség az akadálya ennek, hanem rendszerint a poémák tárgya is: hogy úgy mondjam, fő témájuk az emberi szaporodás és a párkapcsolati jelenségek, tevékenységek taglalása.
Hova lett a humorunk? Hogyhogy nem ismerjük fel, mi vicc és mi komoly? Ha ilyen tömeges őrjöngések követik a poénokat – hiszen a valódi humor lényeges eleme a kétértelműség – kinek lesz itt bátorsága viccelni?
A mostani eset is kissé zavarba hoz, mert a harmadik képpel semmi baj, az gúnyrajz. De az első kettő olyan verhetetlenül borzalmas, hogy csak Adriaen Pietersz van de Venne egyik régi képe jut eszembe róluk, mely a Szépművészeti Múzeum birtokában van, és az a címe, hogy „Mit meg nem tesz az ember pénzért…”, készült 1625-ben (nincs kiállítva). Valami ilyent sejtek én a háttérben, kellett a pénz akkor, régen, a grafikus sem állt képességei magaslatán, és így sikerült (bár a mostani címlapot ez sem menti). Szóval: a két illusztrációt nyugodtan lehet és kell is szidni, a harmadikat nem kéne komolyan venni, az irónia.
És itt kezdek elszomorodni.
Mert azt, hogy a kormányoldalnak nincs humora, tán soha nem is volt: tudjuk. De ha már a velük szemben állóknak sincs, akkor elvész a magyar humor mindenestől. És senki nem is mer majd próbálkozni vele, nehogy közösen verjék agyon a kormány barátai és ellenségei, csak egyik ezért, másik meg azért.
De a tankönyv-illusztrációkkal tényleg ciánozni lehet.
Hiába: ami szép, az szép.
Ezek speciel bűnrondák.
(Frissítés: mint utólag kiderült, a karikatúra szerzője nem azonos az illusztrációk szerzőjével, sőt, a közhangulat nyomására a vitatott illusztrációt is ki fogják venni a tankönyvből. Ritkán, de van ilyen is.)