Alig 20 kilométerre van Budapesttől, és látnivalókban gazdag – melyik település az? Szabad a gazda? Fót. (Képek: Okolicsányi Zoltán.)
Évtizedekig csak a gyermekváros jutott eszünkbe erről a patinás múltú városkáról, és a közeli múltban is főleg ennek okán került be a médiába, pedig mint hétvégi turisztikai célpont is érdekes lehet. Különösen most, hogy a turizmus berkein belül népszerűek lettek a hazai kirándulások.
A Károlyiak birtoka volt
Fót és környéke az itt folytatott régészeti feltárások szerint az újkőkor óta folyamatosan lakott volt. Határát keresztülszeli az Alföldet északról és keletről körülvevő, a szarmaták által épített sáncrendszer, Csörsz árka is. A település keleti részén népvándorlás kori temetőt tártak fel – tudható a Wikipédiából. A török hódoltság idején is mindvégig lakott maradt, csak a török elleni felszabadító háború idején vált átmenetileg lakatlanná, ám idővel újra benépesült.
Ujfalussy László és Bohus Sámuel 1727-ben, utóbb Fekete György gróf országbíró tulajdonában volt; ez utóbbi családjának kihalásával a gróf Károlyi családra szállt az uradalom. A kastélyt és a parkot Károlyi István létesítette az 1830-as években, és ő építtette az 1800-as évek derekán, Ybl Miklós tervei szerint a katolikus plébániatemplomot. Nem sokkal az uniós csatlakozás után, 2004. július 1-jén Fót városi címet kapott.
Máig a Károlyi család jelenléte határozza meg a települést, hiszen a leszármazottak most is abban a kastélyban élnek, amelyben elődeik. Igaz, hogy hatalmas birtokuknak ma már csak egy kis szeletét használják. A kastély, a többi épület, no meg a hozzá tartozó park sejteti, mekkora lehetett itt a fényűzés, amely a II. világháború után – érthetően – nem volt az akkor uralkodó rendszer ínyére.
Virágmezők, romantikus stílusban
A hatalmas templom – amely sokakat a párizsi Notre Dame-ra, másokat német román kori építményekre emlékeztet – uralja a várost. Virágösvények vezetnek a kapujához: Úrnapja alkalmából szórták tele lelkes hívek, milliónyi szirommal, levéllel, bimbóval az oda vezető utat, amelyen ma a misére igyekvők tapodnak.
A település egyik jól ismert nevezetessége Ybl Miklós tervei alapján, romantikus stílusban épült, 1845–55 között. A budapesti Vigadó mellett a magyar romantikus építészet kiemelkedő alkotása, műemlék. A Károlyi család számára temetkezőhelyül is szolgált. Az 1845-ben megkezdett építkezés a szabadságharc alatt, és utána, 1850-ig, a gróf fogságának idején, szünetelt. A templomot 1855. december 8-án, a Szeplőtelen fogantatás-dogma kihirdetésének első évfordulóján áldották meg. Orgonája különösen híres.
Bitang Joe meg a Kéményseprő
Ha kisétáltuk magunkat, érdemes megpihenni valahol, és meginni egy korsó fóti sört. Illetve csak innánk, mert Fóton nem kaphatók a Fóti Kézműves Sörfőzde nedűi – Magyarországon élünk, ezt a fura helyzetet egy külföldinek hiába is magyaráznánk. A családi tulajdonú üzemet Gyenge Zsolt és lánya, Zsófi vezetik. Zsolt a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke is. Nemcsak szenvedélyből teszi – ért is hozzá. Az utóbbi 10 évben a kisüzemi sörfőzés reneszánszát éli Magyarországon.
A választék tekintélyes, a sörnevek poénosak. Néhány a több, mint tucatnyi közül: az Oktoberfest-et nem kell magyarázni, a Romanov név választását az indokolja, hogy ez a legerősebb, klasszikus imperial stout, 12 százalék alkoholtartalmú, testes fajta, amely 6-féle malátával és 3-féle komlóval készült. A Geisha jázminvirággal és zöldteával ízesített, a narancsos-mézes-gyömbéres a fesztiválok kedvence, a Keserű Méz immár klasszikus márka, többszörös díjnyertes. A Bitang Joe meg a Kéményseprő szintén meglepő ízvilágú, igazi újdonság.
Ami a kezdeteket illeti, 2008-ban kereste meg Zsoltot egy sörblogger, aki az amerikai sörforradalom sikerét látva azt javasolta, hogy készüljön hazánkban egyedülálló sör. Így született a Keserű Méz, ami egy új, hoplager-típust hozott létre.
Az élelmiszer-kereskedelmi berkekben azonban mintha még mindig nem lelnék helyüket a kézműves sörök: a multik uralmát, árudömpingjét és árszintjét szinte lehetetlen letörni.
Fóton azonban nemcsak különleges sört lehet kortyolni. A vendéglátás fine dining szintű, de annál sokkal barátságosabb típusát honosította meg a Kastély étterem. Nem annyira a hangos marketingre adnak – így is annyi a vendég, hogy tanácsos előre asztalt foglalni, borvacsoráik pedig hetekkel előre betelnek. A kastély épületében, egy gyönyörű park közepén terítjük ölünkbe a szalvétát, az étterem fölött, a bíborszínű muskátlis erkély mögött, lakik a gróf és a felesége. Mintha az angliai Downton Abbey-ben ebédelnénk…
Mintha Downton Abbey-ben ebédelnénk
Márkus Tamás igazgató értő mestere a szakmának, ez rögtön kitűnik, nemcsak a vendégek fogadásából, de a tekintélyes pezsgőválasztékból is: a Veuve Clicquot mellett szép hazai borok sorakoznak. Az ételkompozíciók fantáziadúsak, természetesen megtalálhatók a magyaros fogások is, de újra gondolva. A lazac, a lilahagymalekvár, a ropogós spárga hollandi mártással mesés.
Amint megtudjuk, népszerű helyszíne ez esküvőknek is, érthetően, hiszen közel a templom, a kastély pedig fokozza a romantikus hangulatot.
Fóttól nehéz szívvel búcsúzunk, pedig a környék is kecsegtet látnivalóval. Ilyen érdekesség például a néhány kilométernyire lévő, őrbottyáni harangöntő műhely, ahol Gombos Miklós és fia, fogadnak családokat, csoportos látogatókat, ha előre bejelentkeznek.
Akitől a harang szól
Tudták, hogy a harangot nem öntik? És hogy emberi haj is szükséges az elkészítéséhez? Gombos Miklós ma az egyetlen harangöntő mester, akinek Magyarországon kívül több tucatnyi országban kondulnak meg a harangjai, Oroszországtól Kamerunig, a Vatikántól Tanzániáig. Műhelyében – a szakmai tudást tovább vivő-éltető – fiával együtt, lelkesen magyarázza, hogyan készülnek ezek a sokszor több tonnás, ón és sárgaréz ötvözetű, több száz évig élő, ősi és mégis mai szerkezetek.
Már a kertbe belépve régi harangok között haladunk el, majd a műhelyben üreges agyag és téglakupolák között téblábolunk, melyek még csak félkészek, afféle álharangok. Az igaziak már arra várnak, hogy az ország valamely templomában otthonra leljenek. Hajdanán a harangok fontos kellékei voltak a falusi-kisvárosi hétköznapi életnek: jelezték az időt – hiszen az embereknek nem volt órájuk –, és olykor figyelmeztettek a vészre. Félreverték a harangokat – olvassuk számos régi írásban. Persze nem elektromosan, hanem kézzel! Vészhelyzet esetén máshogy szólt a harang, mint békeidőben, ünnepekkor.
A harangok hosszú életűek, de olykor tönkre mennek, az idő múlásával kopnak-repednek. Bár megreparálhatók, a hangjuk nem lesz olyan, mint eredetileg. Közben a műhelyben rácsodálkozunk a különleges kellékek egyikére: sok kilós méhviaszkarikák várakoznak az egyik alkalmatosságon bevetésre.
Gombos Miklós ma az egyetlen harangöntő mester Magyarországon – ősi tudás titkaiba enged bepillantást, ha valaki meglátogatja.
