Az utóbbi időben sokszor elmondtam és leírtam, sajnos, egyre több okom volt rá, hogy az egyetem intézménye azért válhatott a nyugat-európai fejlődés motorjává, s a nyugati világ a XII. században azért hagyhatta állva az addig tudományos tekintetben nála fejlettebbnek mondható, de minimum vele azonos nívón létező muszlim világot, mert az Európában akkor létrejövő egyetemnek (universitas) nevezett oktatási és tudományos intézmények alapvetően és meghatározóan az oktatási és tudományos autonómiára épültek, így természetesen az összes egyházi fenntartású intézmény is. (A nyitó képen a groningeni egyetem főépülete.)

Amikor ezt az autonómiát a „sötét” középkorban (fenét volt az sötét!!!) sérteni próbálta egy-egy világi vagy egyházi hatóság, kivétel nélkül nagy botrány követte a beavatkozást: szecesszió, azaz kivonulás, sztrájk, más egyetemi városba való áttelepülés és így tovább, vagyis az autonómia, mint minden sikeres tudományos tevékenység és oktatási forma alapfeltétele a középkorban meghatározó és irányadó volt.

Azért hangsúlyozom mindezt, mert az Európai Bizottság nagyon bölcsen úgy határozott, hogy szemben a magyar állami egyetemekkel, a magyar alapítványi egyetemeket kihagyják az Európai Unió oktatási és kutatási projektjeiből, ami rendkívül súlyos anyagi elvonás: érinti ez például az EU által finanszírozott Erasmus együttműködési és oktatási csereprogramot (nagyon komoly veszteség mind szakmailag, mind gazdaságilag, mind a tudományos hozadékot tekintve, továbbá a mostani egyetemisták nemzetközi kapcsolatainak megalapozását illetően), és sok-sok tízmilliós anyagi kár mindez a Horizont Európai kutatási és innovációs keretprogramot tekintve, ahol nagy összegű, sokszor sok tízmilliós pályázatok futottak, gépek, műszerek beszerzésére (lásd orvostudományi egyetemek és klinikák, természettudományi karok stb.), vagy egyéb finanszírozási formák javára (lásd például az agyonpénzelt Budapesti Corvinus Egyetemet).

Az EU pénzügyminiszterei azért hozták meg ezt a döntést, mert az alapítványi formába átrendezett intézmények működési modellje nem biztosította az átláthatóságot, s minden figyelmeztetés ellenére továbbra is ott ülnek az alapítványokban, teljhatalmat élvezve, az amúgy a fizetésük mellett még további 1-1,5 milliót bezsebelő fideszes káderek, állami és önkormányzati vezetők, fideszes képviselők, kormányzati potentátok, unalomig megszokott haverok és csókosok, akik politikai vezetőkként tehát közpénzek kifizetéséről döntenek, akár olyan szervezetek részére is, amelyekben maguk is alkalmazottak és döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek.

Mindezt az EU27-ek összeférhetetlennek tartja (noha összeférhetetlen is), s az eddigi támogatásokat megvonták.

Az utóbbi években nem egyszer bíráltam az EU döntéseit, most a legnagyobb egyetértésemet kell kifejeznem. Először is olyan alapítványokról beszélünk, amelyekben ott ül – csak a példa kedvéért – Varga Judit (igazságügyi miniszter!!!), Navracsics Tibor, Trócsányi László, Lantos Csaba (energiaügyi miniszter), Szijjártó Péter, Lezsák Sándor, Stumpf István, Dézsi Csaba András fideszes győri polgármester, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója (e bank többségi tulajdonosa Tiborcz István), Hernádi Zsolt, Varga Mihály, Martonyi János, Lánczi András, Bajkai István fideszes képviselő, Fazekas Sándor fideszes képviselő, György László kormánybiztos, volt államtitkár, Guller Zoltán miniszteri biztos, Garancsi Mária (Garancsi István nővére), Vidnyánszky Attila, Rátóti Zoltán, Szili Katalin, Náray-Szabó Gábor, Csizmadia Norbert, egykori államtitkár, Csányi Sándor, Zambó Péter államtitkár, Orbán Balázs, Nagy István agrárminiszter, Lázár János, Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója, Szilágyi Péter miniszteri biztos, Gulyás Gergely, Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár, Bódis József államtitkár, Mikes Éva kormánybiztos, Szócska Miklós volt államtitkár, Mészáros József, a KDNP alapítványának az elnöke, Schmidt Ádám, Orbán sportügyi tanácsadója, Wáberer György kormánybiztos, Cser-Palkovics András fideszes polgármester, nem sorolom tovább, pedig lehetne.

És mindeközben nincsenek összeférhetetlenségi szabályok, a kuratórium tagjai élethossziglan üldögélhetnek a helyükön, semmiféle intézményi garancia nincs, az egyetemeknek nem volt beleszólási joga az alapítványok kurátorainak kinevezésébe, az egyetemeknek nincs vétó joguk és így tovább. És vigyázat: ha ezután a rezsim hoz egy döntést, hogy azok, akik közhivatalt viselnek, nem lehetnek a továbbiakban az alapítványok tagjai, nehogy bedőljünk a trükknek, hiszen ott maradnak azok, akik ezer szálon kötődnek a Fideszhez (a példákat itt is hosszan sorolhatnám, az Orbán-gyerekek állítólagos egykori gyermekorvosától, Lévai Anikó barátnőjétől kezdve…).

És miért is csodálkoznánk? A magyar állampolgárok, úgy látszik, elfelejtették, vagy el sem jutott az ingerküszöbükig az, amiért az Európai Bizottság többször figyelmeztette a kormányt: az alapítványi átalakításnak szemérmetlenül épp az volt a célja – miként azt Orbán Viktor közölte –, hogy az egyetemi kuratóriumoktól távol tartsák az „internacionalista-globalista” személyeket, s kizárólag „nemzeti szemléletű” emberekkel töltsék fel azokat. Hogy mit jelent az „internacionalista-globalista”, illetve a „nemzeti” szemlélet, azt persze, mint mindig, majd Orbán mondja meg, Karl Lueger hangszerelésében („Hogy ki a zsidó, én mondom meg”).

De idézhetnénk a nagy Stumpf Istvánt is, aki a maga egyszerűségében és tradicionális cinizmusával csak annyit mondott: „nyilvánvalóan nem ellenzékieket fog kinevezni a kormány.”

Vagyis a tudomány nemzetiesítése és internacionalista globalizációssá történő átminősítése a kormány vezényletével megtörtént az egyetemeken. A tudomány és az oktatás átideologizálása, vagyis épp az, amiért, ha az megtörtént a középkori egyházi fenntartású egyetemeken, az oktatók és a diákok rögtön sztrájkba léptek és kivonultak az egyetemről.

Ezt a kivonulást a hazai egyetemek oktatói és hallgatói elfelejtették megtenni, helyette megkötötték a megszokott kis (nagy) kompromisszumokat, elfogadva és tudomásul véve az összefonódás melegágyait, a maffiaállam logikáját, s jó képet vágva saját megaláztatásukhoz, a tudományos és az oktatási szabadság semmibevételéhez. (Kivételt képez persze a volt SZFE oktatói karának és hallgatóinak túlnyomó része!)

Hát most ebből a korrupt bűnbarlangból vonul ki éppen az Európai Bizottság. És nagyon helyesen teszi! A diákoknak rövidtávon, sajnos, nagyon rossz lesz mindez, de hosszútávon növekszik az Orbán-rezsimre nehezedő nyomás.

Írását a szerző 2023. január 10-én délelőtt az alábbiakkal kiegészítette:

Szerintem ideje volna annak, hogy a magyar ellenzéki pártok egyes képviselői végre elkezdjenek gondolkodni. Ez az Erasmus-történet a maga összetettségében nagyon is alkalmas volna az elmemunka beindítására.

Az Európai Bizottság döntése nemcsak a hallgatókat sújtja a csereprogramok leállításával (Erasmus), hanem az egyetemeket is (Horizont), amelyeket ezáltal sok tízmilliós pályázati lehetőségektől fosztottak meg.

Mindez rossz? Nagyon rossz, egyenesen katasztrofális.

Csakhogy!

Az EU továbbra sem fog tankokkal bevonulni az országba, nem fogja „testvéri segítségnyújtás” címén szétlőni a fővárost, s nem fog a Corvin közben vagy a Széna téren heves és elkeseredett harcokat előidézni.

Az ellenzék a lehető legnagyobb hibát követi el akkor, amikor akarva-akaratlan (de inkább akarva) átveszi a velejéig hazug fideszes narratívát, s most magyarság-versenyben próbál beelőzni: igen, nagyon rossz azoknak az alapítványi egyetemekre beiratkozott diákoknak, akik mostantól nem vehetnek részt az Erasmus csereprogramjában, de talán nem kellett volna hagyni és elfogadni azt, hogy a kizárólagos politikai érdekektől vezérelve átlátszó, korrupt és a tisztességtelenség minden létező formájával kibélelt alapítványi formába izmozzhassa át a kiszemelt egyetemeket a mi bölcs pártunk és kormányunk. Csak halkan mondom: volt példa az ellenállásra, úgy hívták, hogy Freeszfe: oktatók és hallgatók közös, a személyes, a privát egzisztenciális félelmeken a köz érdekében példamutató bátorsággal és elszántsággal túllépő tiltakozás-sorozat, csak éppen a többiek, a gyáván hallgató Rektori Konferenciától az összes többi érintett egyetemig mindannyian eltartott kisujjal, s elegáns távolságtartással, kényelmes fotelből szemlélték az eseményeket, a szolidaritás jeleként pazar elméleti megbeszélést folytatva egy-egy baráti társaság familiáris félhomályában.

Lehet tehát felháborodottan az EB döntését bírálni, a nagy magyar-nemzeti oldal rozzant vádjaira válaszként, mintegy bizonyítandó, hogy az ellenzék is magyar, s a magyar diákok érdekeiért kiáll, nehogy megint és újfent és naponta hatszázszor, hanem érjük el, hogy mostantól naponta csak ötszázkilencvenhétszer üvöltsék ránk leépült, szellem- és intellektus nélküli, ám remekül kifundált repetitív aljasságaikat, hogy ezek nem magyarok, hogy háttérhatalom, hogy dollárbaloldal, hogy idegen szív, idegen érdekek, s lehet önkéntesen, saját erőből vinni a kötelet a kivégzésre, az akasztás úgyis megtörténik, csak éppen vicces lesz, hogy ezek még a kivégző eszközökről is maguk gondoskodtak.

És persze most panaszkodnak az érintett egyetemek, de hiszen van is okuk a panaszra: várhatóan nehezebb idők következnek. És most jönnek a jogvédők, a diákok jogaira kényesek, meg a saját egyetemeik anyagi helyzetéért aggódók, a bátrak, a hősök, akik mernek ellenállni az EB döntésének. Hülye EB!

Csakhogy!

Amikor jól érzékelhetően nehezebb idők következtek, akkor feszes vigyázzállásban várták a nehezebb időket: a totálisan átlátszó, ócska és persze időzített bombaként robbanásveszélyes alapítványosdi végső aláírási ceremóniáihoz maguk készítették oda a székeket, az asztalt, terítővel, virágos vázával és Bíró László József nagyszerű találmányát, a golyóstollakat. Meg sem hallották a legnagyobbak beszédeit, a célt, hogy a tudományt és az oktatást mostantól a „nemzeti” eszme hassa át (hogy micsoda???) az „internacionalista-globalista” eszmeiséggel szemben (hogy micsoda ???), s nem zavart senkit sem közülük az intézményes garanciák hiánya, az átláthatatlanság, a velejéig korrupt rendszer újabb szárba szökkenése, hogy totálisan inkompetens emberek kerülnek az egyetemi alapítványokba, teljhatalommal, közvetlenül bekötve a kormányhoz, az államigazgatáshoz, a fideszes önkormányzatokhoz, a fideszes rokoni, baráti és csókos körökhöz, hogy az egyetemeknek ebbe beleszólásuk sem lehetett, nekik a kuss jutott, cserébe a Karmelitából kinevezettek élethosszig tartó funkcióhoz jutottak, igazi, hamisítatlan politikai komisszárokként, 1-1,5 milliós fizetéskiegészítéssel.

Ámen!

Ez senkit nem zavart. Közben mindenki arról beszélt, hogy ez a rohadt Európai Unió elfordítja a fejét, semmit sem tesz, tizenkét éve lélegeztetőgépen tartja az Orbán-rezsimet, pénzeli a maffiaállamot, meg német autóipar, meg olcsó munkaerő, meg rabszolgapiac, meg így, meg úgy. És Merkel! És ez mind igaz volt, sajnos teljes mértékben. Most meg történni látszik végre valami, igen, fáj, ahogy fáj a köröm alá behatoló tüske, de fáj annak eltávolítása is. Most mindenki a maga bibijét emeli az égnek, s jajkiáltások közepette obégatja: nem, ezt nem lehet, mert ez fáj, de nagyon! És a Fidesszel vállvetve azonnal fegyverbe a közös ellenség, az Európai Bizottság ellenében, ahol ezt a csúnyaságot voltak képesek megtenni. Velünk. Pedig nekünk lenne sok jó ötletünk: igaz, eddig ezekből egy sem jött be, s a tehenek vígan döglenek továbbra is.

S ahogy emlékeim szerint simán és ellenállás nélkül átmehetett az alapítványi forma messziről bűzlő pokoli bugyra, ugyanúgy nem emlékszem arra, hogy például a közoktatásban részt vevő tanárok és diákok tüntetésein, megmozdulásain oly nagyon képviseltették volna magukat az egyetemek, az oktatók és a hallgatók, s az erasmusos jogvédő harcosok. Pedig ott is a diákokról volt szó: oké, nem az Erasmus csereprogramjával külföldre utazókról, hanem „csak” azokról, akiknek jövője épp az általános iskolákban és a gimnáziumokban csesződik el véglegesen, akiket már az általános iskola első osztályában megfosztanak minden lehetőségtől a felzárkózásra, hogy ezzel egy életre esély és sors nélkülivé váljanak, akiket nem a nagy nemzetközi munkaerőpiacokon zajló versenyekre készítenek elő, tudásból, értelemből, korszerű felkészültségből, önálló, autonóm gondolkodásból, vitakészségből, hanem hittanból, erkölcstanból, testnevelésből és lojalitásból, leginkább a hazai cselédpiacot szem előtt tartva.

És akadnak, akik most azzal állnak elő, hogy minden jó lesz, minden szép lesz és példaértékű, mert megvan a megoldás: az alapítványi kuratóriumokból vonják vissza a minisztereket, államtitkárokat, kormánybiztosokat, polgármestereket, s ezzel minden hófehérré és átlátszóvá bír majd magasztosulni.

Hát egy nagy ló…!

Semmi sem magasztosul sehová, inkább még koszosabb, még büdösebb, még alpáribb lesz minden: hiszen ott maradnak azok, akik ezer szállal kötődnek a Fideszhez, nem miniszterek ők, de Lévai Anikó barátnői, a Tiborcz-tulajdonolta bank vezérigazgatói és így tovább, és így tovább, akik nagyon, de piszkosul, de marhára bizonyítani kívánnak, hisz bizonyítaniuk kell, ez a dolguk, ez a kötelességük, ezért kapják az obsitot, az egész még koszhadtabb lesz, de kényelmesen hátradőlhetünk, mert megoldottunk mindent, s nem csak az EU-t, de még magunkat is sikeresen átvertük!

Vivát!

És mi változott? Semmi. A mocsok megmaradt, a rendszer ugyanúgy átláthatatlan, változatlanul nincsenek összeférhetetlenségi szabályok, nincs egyetemi vétójog, nincsenek intézményes garanciák, az alapítványokban továbbra is élethossziglan üldögélhetnek a rendszer- párt- és kormányhű fidesznyikek, sub specie aeternitatis, a politikai idea változatlan, éljen és virágozzék a nemzeti eszméjű oktatás és tudomány, szemben az internacionalista-globalista eszmeiséggel, senkinek nem fáj semmi, ne is fájjon, arra érzékenyek vagyunk, mindenkinek a maga körömalja, egyre nagyobb a gyűlés, a furunkulus, sebaj, sose halunk meg, mit nekem te zordon, és az EB végre szokja meg és tanulja meg, milyen az a hamisítatlan, utánozhatatlan, sok száz éves Magyar-vándor.