Többen írtak s érdeklődtek, miért nem írok erről a Gulyás László nevű alakról, elvégre – így az egyik levélíró – „Gulyás egyetemi tanár, vagyis tanult kollégád – vagy mi…” (A nyitó kép forrása: szeged.hu)
Hát, ami a „kollégát” illeti, előre mindenki szíves elnézését kérve (tudom, ez ma – leszámítva fent említett Gulyás Lászlót – nem hangozhatna el) nekem erről Csortos Gyula elhíresült anekdotája jut az eszembe, amikor egy fiatal segédszínésznő a színészbüfében önfeledten odakiáltott Csortosnak: hogy van, kolléga? Amire Csortos döbbenten visszakérdezett: kolléga? én? Hát vagyok én egy könnyűvérű nő? (Oké, tudom, Csortos más szinonímát használt.)
Nem hinném, hogy erről a Gulyásról sokat kéne beszélni. Róla szinte semmit. Nem hinném, hogy – sokak állításával ellentétben – ő neonáci lenne, nem tudom, nem valószínű. Annyit viszont tudok róla (innen-onnan), hogy egy sötét bunkó, igazi tahó, aki ráadásul mérhetetlenül gyáva, ugyanis a hatalmi (tanári, vizsgáztatói) pozíciójával abszolút visszaélve ilyen büdös szövegeket 19–20–21 év körüli, nála vizsgázó hallgatók előtt merészel csak bátran elröfögni, de, mondjuk, menjen be abba a Fradi-kocsmába, ahol mostanában egy bizonyos kenyai születésű norvég Chol Nguen Tokmacot félistenként emlegetnek, s adjon hangot véleményének amott.
Vagy egy másik véleményének, mondjuk, egy romák lakta település kellős közepén. Kíváncsian várom a végeredményt! Vagy ne a hallgatói előtt, az „egyetemi előadásain” csorgassa a nyálát Claudia Schifferre, hanem szexuális problémáit kezelendő forduljon mielőbb szakemberhez, ezt követően pedig nagy eszével, pompás jellemével és férfiúi szépségével próbálkozzék a hódítással a szegedi nightlife kies világában. Hajrá, mindent bele!
Az pedig kifejezetten elszórakoztat, hogy ez a Gulyás nevű igazi NER-paradigma (természetesen a kásleri Magyarságkutatónak is a munkatársa, s természetesen Áder Jánosnak köszönhetően a Magyarság Érdemrendje lovagkeresztjének büszke kitüntetettje) kemény marokkal azonnal megragadta pennáját, s a tiltakozó hallgatókat a szegedi egyetem „kommunista” vagy „liberális” oktatóihoz irányította át.
„Niggerezik”, „fekete ribancozik”, „cigányozik”, „lófaszozik”, „fekákat” emleget, a japánokat „degeneráltnak” mondja, s mindezt a „nemzeti, polgári, konzervatív értékrenddel” azonosítja, majd szelíd visszafogottsággal felhívja a figyelmet a szegedi egyetem „kommunistáira”. S valóban: ideje lenne végre az összes kommunista és liberális szegedi oktatótól megszabadulni, aki tanóráin még egy nyomorult feka ribancozásra sem képes, egy árva lófaszra sem, s (remélt vagy vágyott) szexuális gerjedelmüknek minden velejáróját nem nemzeti, polgári és konzervatív formában, csurgó nyállal, a hallgatóik körében, hanem szégyenszemre és hamisítatlan leninisták módjára odahaza, a hálószobában kívánják abszolválni.
Amúgy nem ez az igazi baj: egyszer egy markos, kellően öntudatos, s az emberi méltóság fogalmára továbbra is adó hallgató egy szorgos fogtechnikus nagy örömére pofán törli majd Gulyás tanár urat, s a kérdés egy időre ezzel elrendeződik. Nincsenek illúzióim, pontosan tudom, hogy Gulyás tanár úrhoz hasonlóan vélekedők sokasága lakja e hont.
Az igazi probléma az, hogy ehhez az ótvar dumához a Gulyás tanár urak már minden gátlás vagy tartózkodás nélkül adják a nevüket és az arcukat: büszkén, elszántan és bátran, s már nem a kocsmában, öt feles és négy korsó után, hanem immár az egyetemi előadásaikon. Mert jól érzik és pontosan tudják: ott van mögöttük az igen magasról érkező, velük szolidáris megértő támogatás.
Meg persze az elvárás, s ők ennek megfelelően csak teljesítenek.