Monsieur Balaton – Véletlen találkozás egy párizsi vállalkozóval

Sajnos, nem mostanában történt; egy év híján harminc esztendővel ezelőtt. Dél-Amerikából, a kourou-i francia űrközpontból jöttem hazafelé, és egy szusszanásnyira megálltam Párizsban, gyönyörűséges Párizsomban. Arra számítottam, hogy 13-án este végre részt vehetek a „Quatorze Juillet”-n, a francia nemzeti ünnep előestéjén a Place de la Bastille-on (a Bastille téren, az 1789-ben elfoglalt, majd lebontott börtön helyén), Párizs legnagyobb utcabálján. Ám a körülmények másként alakultak. Annak viszont szerfölött örülök még ma is, hogy reggeli séta közben véletlenül megpillantottam itt egy kis boltot (ez a felvétel évtizedekkel később készült, hol van már az a boltocska!?):

«Micsoda véletlenek vannak! Éppen a párizsi Pasteur Intézet és Kórház környékére viszi reggeli sétája a tengerentúlról visszaérkező tudósítót. Itt, a sokáig halálos trópusi betegségek gyógyító negyedében, a patinás Montparnasse-on, ahol a nagyszabású irodaház- és szállodaépítkezések ellenére is jócskán maradt a régi Párizs hangulatából, a postamúzeum szomszédságában, a Pasteur bulváron szerényen húzódik meg egy kis boltocska. Cégérén egyetlen szó: Balaton.

– Bonjour, Monsieur! – előzi meg szokás szerint a köszönéssel a belépőt a boltos, akiről pillanatok alatt kiderül: bár már Párizsban született, kiválóan beszéli anyanyelvét, a magyart is. Névjegye szerint: Thomas de Kiss de Nemeskér, otthon azt mondanánk: Nemeskéri Kiss Tamás. Ő nem kérkedik, Kiss Tamás, mondja, és nyújtja jobbját. Érdeklődésemre magyar–francia közvetlenséggel elmondja:

– Szüleim 1946-ban jöttek Párizsba, édesapám egy ideig az UNESCO tisztviselője volt, majd a vadászati világszövetség szervezője. A Société Balaton Impex családi vállalkozás, születésemkor, 1950-ben alapították, sokáig az IKKA-nak is dolgoztunk, az itt élők innen, általunk küldték haza a szeretetcsomagjaikat. Én húsz éve vezetem, és két esztendeje költöztünk ide, a Pasteur bulvár 67. alá. Nem kell messze járnunk dolgozni: éppen szemben lakunk, a túloldalon.

Kiderül, hogy szerény becslés szerint is legalább húszezer magyar él Párizsban és közvetlen környékén, jut tehát vásárló a Balatonra is, amely mindenekelőtt népművészeti és ajándéktárgyakat, könyveket, hanglemezeket – és persze hazai élelmiszereket-kínál.

– Felveszünk előfizetést magyar lapokra is, bár a postaköltség sokszor többe kerül, mint az újság, hetilap, folyóirat – mondja Tamás barátunk. – Van utazási irodánk, autóbuszunk a Párizs–Bécs–Budapest–Prága–Párizs útvonalon jár, és ingatlanügynökségünk is, hogy segíthessük a Magyarországra települő francia vállalatokat, vállalkozókat.

„Monsieur Balaton”, a montparnasse-i magyar bolt tulajdonosa a feleségével együtt vezeti a vállalkozást, gyakran jár haza. Lányai – 22, 12 és 7 évesek – még tanulnak.

– Most élvezik a vakációt, rövidesen indulunk a saint-tropez-i nyaralónkba. A család szeptemberig marad, én két hét múlva visszajövök, az üzlet nem maradhat zárva.» (Az írás eredetileg a Mai Nap című kora délutáni napilap 1992. július 14-i számában jelent meg.)