A The New York Times arról ír, hogy az időjárás-jelentés egyre veszélyesebb műfaj Amerikában. Néha bele lehet halni. Itt van például Chris Gloninger esete.
Golinger, díjazott TV meteorológus, aki elfogadott egy állásajánlatot Iowa-ban, közelebbről Des Moines-ban, ahol a CBS-hálózat részeként működik egy KCCI nevű tévéállomás, egyébként a Hearst Television tulajdonában, de ez most mindegy. A lényeg, hogy új főnöke a lelkére kötötte: beszéljen sokat az éghajlat-változásról.
Groningen ezt is tette, ám az állomás nézői az ember okozta felmelegedés és az extrém időjárás-jelenségek között összefüggést oly’ mértékben tartották szimpla hülyítésnek, ergo az ő amerikai méltóságuk megalázásának, hogy jogos felháborodásuknak kénytelenek voltak gyűlölködő üzenetekkel, illetve halálos fenyegetésekkel nyomatékot adni. Ennek következtében a mondott Groningen egy különösen esős hajnalon kilőtt puskagolyóként hagyta el Des Moines-t, és tért vissza a türelmesebb Massachusetts-be.
A világ, de különösen az Egyesült Államok ma egyre nyomasztóbb elhülyülésben szenved, állapítja meg a lap, bár kérdés, hogy igaza van-e. Mármint abban, hogy a diagnózis újszerű állapotokat rögzítene.
De ez talán nincs így. Lehet, hogy a helyzet súlyosabb, mint tíz, vagy húsz éve, de ami ma fent van, az lent mindig is megvolt, a probléma az, hogy helycsere történt, és az ostobaságot, a bornírtságot, a legprimitívebb összeesküvés-elméleteket, a durva nackóságot, röviden a baromság ünnepét már nem választja el az a vékony hártya, ami a nyilvánosságot a csőcselék-mentalitástól korábban elválasztotta.
Ez a mentalitás ma nyílt, büszkén vállalt, és bármikor kitermeli Trump újabb ciklusát, annak a másik világnak a totális felüllétét.
Talán az történt, hogy a második világháború utáni ígéretek a jólétről, az amerikai álom komolyan vehetőségéről, a társadalmi csoportok, a rasszok és nemek, a szegények és gazdagok közti szakadék áthidalásáról, a történelmi nyomasztások meghaladásáról végleg kiszáradtak, porrá omlottak. Az illúziók halálával pedig már semmi sem tarthatta életben azt a kényszert, amivel az előző elitek félelmeit, előítéleteit, a rettegését a lecsúszástól, a számára idegen rend lerombolásának vágyát, a félretaszítottságból fakadó pusztító indulatát korlátozták. Mert ez kényszerítés volt, nem kétséges.
De a korlátokban már nem lehet hinni, a korlátok elviseléséért már nem jár jutalom és hitegetés.
A hártyát széttépték. A lent és a fent megfordult.
Persze így is lehet élni. Groningen majd talál állást. A középosztály fintorgatja az orrát, és bőven él a trumpi adótörvény neki juttatott előnyeivel. Nem muszáj mindent elolvasni az X-en. Nem kell minden állatságot meghallani az utcán. Nem muszáj lelkifurdalást érezni a széttaposott Ukrajna sorsáért, hiszen nem is egyedül fekszik a földön, és a többiről sem tehetünk.
Lehet azt mondani: most ez jön.