Szombathely városának újperinti része 1780-ban épült, de a városhoz csak 1886-ben csatolták. A település Szily János püspök birtokán jött létre, amikor az 1779-i tűzvész fölégette az egész Perint községet, a püspök jobbágyainak lakhelyét.
A község a városmagtól nyugatra elterülő, dombra épült középkori vár közvetlen közelségében, attól délnyugati irányban helyezkedett el. A teljes várkerület a győri püspökség tulajdonában állt 1777-ig, amikor Mária Terézia királynő a magyarországi egyházszervezetet megerősítendő, egészen új egyházmegyéket hozva létre megalapította a Szombathelyi Egyházmegyét is, amely a győri, veszprémi és zágrábi püspökség területeiből Vas és Zala vármegyét leválasztva jött létre. Így Szombathely lett ennek az egyházmegyének a központja.
A királynő Felsőszopori Szily János győri őrkanonokot nevezte ki az új egyházmegye élére, aki addig Zichy Ferenc győri püspök szolgálatában a győri katedrális teljes belső felújításának felügyelője volt, és így közvetlen munkakapcsolatban állt Melchior Hefele bécsi építésszel, aki e munkálatokat tervezte és személyesen vezette.
Hefele a Császári Képzőművészeti Akadémia tagja, számos rangos, európai jelentőségű építkezés tervezője, vezetője volt. Szily püspök már 1777 tavaszán kapcsolatba lépett a rangos építésszel, és megállapodtak egy nagyívű városfejlesztés főbb tételeiben, így a szombathelyi papnevelő szeminárium, a püspöki palota és a leendő székesegyház megépítésében.
Alig másfél éve lépett hivatalába Szily püspök, amikor a kis település, Perint, a püspök jobbágyainak lakhelye teljesen leégett. Ezt követően Szily terveket készíttetett tiroli származású bécsi építészével a fedél nélkül maradt jobbágyok számára. Hefele a magyar népi építészet legjobb hagyományait tanulmányozva és követve alakította ki a jobbágyok új lakhelyét, hogy ezek az új épületek a magyar földön élő magyar emberek érzéseit ne sértsék és otthon érezhessék magukat új lakóhelyükön. A több mint 300 fedél nélkül maradt ember elhelyezéséhez közel hatvan lakóház megépítésére volt szükség. Ezek a városközponttól mintegy négy kilométerre lévő mai Újperint városrész észak–déli irányú útszakaszának két oldalán helyezkedtek el. A területet Szily püspök saját birtokából adta. A két házsor a széles utca két oldalán áll, ez most is látható: az újabb házak sora őrzi az eredeti, Hefele tervezte tágas utcatér sajátos, vonzó képét. Erika Dietinger, Hefele életművének monográfusa (Melchior Hefele Ein grosser Künstler des Kaunertals, Innsbruck, 2005) vélekedése szerint a mester az Újperintnek elnevezett község megtervezésével egyedülállót alkotott, és Nyugat-Magyarország legszebb községét hozta létre. Tény az, hogy hasonló településépítésre nem találhatunk több példát ebből a korszakból. Azt is érdemes számba venni, hogy a feudális uradalmat kiszolgáló építkezések közül a majorsági cselédlakások állíthatók e településfejlesztés példája mellé, mert az uradalmi építkezések gyakorlatában ezek voltak jellegzetes velejárói a nagyobb építkezéseknek. Szily püspök jobbágyfaluja összehasonlíthatatlanul modernebb gondolat eredménye: egy mintaszerű, racionális és komfortos lakhatást, amely minőségében messze meghaladja a kor szegényes, önerős jobbágyépítkezéseit, nem is beszélve a cselédsorok szánalmas lakhatási körülményeiről!
A szerző, Erika Dietinger belekeveredik ugyan a Perint-Újperint névadásokba, és a mintegy mesterségesnek nevezhető új települést illeti Perint névvel, ám elismeréssel értékeli Szily János és Hefele megoldását a 300 lelket számláló, hontalanná vált közösség elhelyezésére. Perint valójában a Szombathely mellett lévő kis község neve volt, amely napjainkban a város része, és ma ennek egykori főutcáját Óperint utcának nevezik, minthogy 1885-ig, Szombathelyhez csatolásáig Óperint néven önálló község volt.
Ma az Erkel Ferenc utca felel meg az 1780-ban létesített új település magjának; a kelet–nyugati irányú Külső-Pozsonyi út már egy későbbi településfejlesztés eredménye. Az Erkel Ferenc utcában öt évtizede még látható volt eredeti állapotában megőrzött néhány jobbágyház, amely megjelenésében több típusterv használatára utalt. Az egyik változat tetőszerkezete nyeregtető megoldású, kis kontyolással, a másik egészében kontyolt nyeregtetős. Mára mindkettőből maradtak fenn emlékek, de a régi zsúpfedeles, kapuzatos oldaltornácú házakból mára eredeti állapotában már csak egyetlen egy látható… Hefele jobbágyházai nem élveztek műemléki védettséget.
A jobbágyházak egységes méretű telkeken álltak, egy szoba, konyha és kamra alkotta a lakást, amelyhez istállót, a telek végén pedig pajtát is kaptak a lakók.
A magyar népi építészet jobbágyházának legelterjedtebb archetípusa. Ezt az épületszerkezetet követte tervezésekor Melchior Hefele bécsi építőművész.
Megilletődve léptük át a 240 éves jobbágyház küszöbét Újperinten, az Erkel Ferenc utca 32. szám alatt. 1780-ban építette Hefele Menyhért, Szily János püspök kiparcellázott telkén.
Azért léptünk be megilletődéssel, mert nagyjából eredeti állapotában ma már csak ez az egy lakóház áll a közel ötven hasonló közül…Mindössze tetőzetének zsúphéjazata hiányzik a teljes eredetiség állapotához. Fennmaradását az itt lakók 240 éves szegénységének köszönheti, mert erre a házra ennyi idő alatt egyszer sem jutott pénz, hogy felújítsák, bővítsék, átépítsék. Egyébként az újperinti jobbágyházakat semmiféle műemléki védettség nem mentette meg az eltűnéstől: mára alig néhány homlokzat maradt, amely kissé emlékeztet még a régire, de eredeti állapotát már csak ez az egy épület őrzi…
Amikor egy ilyen régi, kedves építészeti emlékkel találkozik az ember városának eldugottabb helyein, nehéz eldöntenie, hogyfennmaradását a megőrzés tudatos és erős szándékának köszönheti-e, netán valóban puszta véletlennek, avagy a tulajdonosok szerény anyagi körülményeinek következményéül maradt fenn.
Érdekessége az újperinti jobbágyházaknak, hogy a keleti és nyugati utcafront házai az utca tengelyére tükrösen szimmetrikusak egymással: a tornácos udvaroldal mindkét esetben délre néz. Vagyis a nyugati házsor tornáca minden épület esetében a ház bal oldalán húzódik; a keleti házsornál a jobb oldalon. Az oldalra, udvarra néző ablakokat a tornác árkádos oldalfolyosója árnyékolja, a hűvös északi oldalon az ablaktalan, csupasz oldalfal védi a bent lakókat a tél hidegétől.
Melchior Hefele újperinti jobbágyközsége egyedülálló építészetünkben, mert elemei, a lakóházak kiérlelt összegezését adják a nagy hagyományokra alapozott magyar népi építészetnek, amely az itt lakók szerény, ám tisztes életkörülményeit, a tisztaság és rendszerezettség szeretetét, tiszteletét tükrözi.
Az épen maradt homlokzat az egyszerűbb típust mutatja be Hefele épületvariánsai közül.
A mindkét oldali házsor esetében délre néző tornác képe sem változott az évszázadok során
Érdekes padlástéri rakódóajtó, tetőkapu manzárdablakszerű építményét láthatjuk az eresz felett
A szűk tornácfolyosó is a hagyományos magyar népi építészet elmaradhatatlan jellegzetessége
(A fényképfelvételeket a ház mai állapotáról Tátrainé Kulcsár Irén készítette)
Hatalmas szerencse ez a két fényképfelvétel a 20. század derekáról, amikor még lényegesen több eredetiségét őrizte néhány újperinti jobbágyház.