Tizenkettedik alkalommal kiáltotta több ezer ember Nagyharsányban az éjszakába az össz-művészeti fesztivál hitvallását: „Nem vagyunk normálisak!” Hagyományosan ezzel a mondattal zárul az Ördögkatlan minden évben. Az Ördögszántotta hegy, a Szársomlyó tövében négy faluban: Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden, valamint a Vylyan Teraszon és a Mokos Pincészetben az idén 650 program várta a minőségi kultúra iránt érdeklődőket. A rangos színházi előadások, kortárs tánc-, néptánc-előadások, táncos, zenei és cirkuszi műhelyek, könnyű- és komolyzenei, népzenei koncertek, filmvetítések, beszélgetések, kiállítások rengeteg látogatót csalogattak Dél-Baranyába az ország minden részéből és külföldről is.
A főszervezők, Kiss Mónika és Bérczes László tudósítónknak elmondta: mivel egyre több az ingyenesen látogatható esemény (családi programok, a kiállítások, az Árokpart Bár koncertjei, továbbá a tízévesnél fiatalabbak minden rendezvényen ingyenesen vehetnek részt), a fesztiválozók száma legföljebb megbecsülhető; az idén legalább 80–100 ezer látogató élvezte a változatos eseményeket.
A díszvendégek számos programmal voltak jelen a falvakban: a Jelenkor Kiadó könyvbemutatókat, beszélgetéseket, felolvasó-színházat és koncertet is tartott, a Hagyományok Háza számos nagyszínpadi koncert mellett népiének-, néptánc-oktatást, táncházat, felnőtteknek szóló esti meséket, beszélgetéseket, kézműves foglalkozásokat és kiállításokat hozott. Reisz Gábor rendező filmjeinek vetítésével és beszélgetéssel gazdagította a VAN zenekar koncertjeit.
Az idei fesztivált kiemelkedő eseményei voltak a Nyugat-Afrikából érkezett Benin International Musical együttes, a kaliforniai 23 tagú Mission Delirium Brass Band, a francia 15 tagú Opsa Deheli és a szintén francia 14 tagú Wombo Orchestra, valamint az ukrajnai kórus, táncosok és kézművesek fellépése, szereplése: ők Both Miklós Udvarát gazdagították.
A K2 Színház világpremiert tartott a beremendi Megbékélés kápolnát körbejátszva: Hamvas Béla Karnevál című regényfolyamát vitte színre – nyolcórás előadásban – hatalmas érdeklődés mellett.
A fesztiválon számos program állított emléket a Katlan egyik fővédnökének, Cseh Tamásnak, aki éppen évtizede, a fesztivál napjaiban hunyt el. Alakját filmvetítések, beszélgetések, valamint a Cseh Tamás-szoba idézték meg. Az idén új színházi játszóhelyet is avatott a Katlan: a beremendi fedett térben (is) minden előadás teltházas volt. A sorszámos színházi előadásokra nyolcszoros volt a túljelentkezés. Az évek óta töretlen hatalmas érdeklődés miatt néhány produkció vállalta, hogy napokon át játssza előadásait, ilyen volt a többi között a Dollár Papa Gyermekei és a Trafó közös produkciója, az Árvácska, vagy a Sztalker Csoport Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadása.
A szervezők az egyre bővülő program és az mind nagyobb érdeklődés közepette is meg tudták őrizni az Ördögkatlan lényegét: a személyességet, a nyitottságot, és a hétköznapjainkból olyannyira hiányzó emberséget és szeretetet.