A GVH az utazásszervező cég 2013 októberétől megjelenő egyes programfüzeteit és egyéb hirdetéseit vizsgálta. A GVH döntése szerint a Kaland Travel Kft. csak az utazási szerződés megkötését követően közölt a fogyasztókkal fontos, kötelezően feltüntetendő információkat a fakultatív programokról az általa szervezett Bécsi adventi vásár, Velencei karnevál, Földközi-tenger gyöngyszemei és Garda-tó fantázianevű utazásokkal kapcsolatban. A GVH azt is megállapította, hogy a Bécsi adventi vásár, a Velencei karnevál és a Garda-tó programok hirdetett ára (alapára) nem az általánosan alkalmazott fogyasztói ár volt.

A GVH a Kaland Travel Kft.-re kirótt bírság kiszabásakor az egyes utazási szolgáltatások értékesítéséből származó árbevételéből (annak 5%-ából) indult ki.

A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy

  • a jogsértő kereskedelmi gyakorlat visszatérően valósult meg, és nagyszámú fogyasztót ért el;
  • az egész kereskedelmi gyakorlat a valótlan, illetve hiányos tájékoztatáson alapult.

A GVH tavaly és az idén is több versenyfelügyeleti eljárást is indított az egyes utazásszervező cégek megtévesztő ígéretei miatt. A Versenyhivatal ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, amely a honlapján itt olvasható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/87/2014.