Nagyon eltérő szolgáltatások: verseny az utasbiztosítók piacán

A nyári utazási idény kezdetével az idén különösen fontos, hogy a lehető legszélesebb körben gondoskodjunk a biztonságunkról. Külföldi nyaralás esetén eddig sem volt tanácsos utasbiztosítás nélkül elindulni, most azonban végképp elképzelhetetlen – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az utasbiztosítási piacon érdekelt társaságok kínálata rendkívül széles: a versenypiacon kell megtalálni a legjobb ajánlatot, amelyen nemcsak ár-, hanem szolgáltatási és minőségi verseny is van a szereplők között. Amit az általános feltételekről érdemes tudni, azt a MABISZ összegyűjtötte a honlapján. A biztosítók azonban – saját üzletpolitikájuknak, valamint a piacot jellemző versenyhelyzetnek megfelelően – eltérő szolgáltatásokat nyújthatnak, és eltérő biztosítási összegeket (szolgáltatási limitet) alkalmazhatnak, így mindig érdemes az esetleges utazás előtt több biztosító ajánlatát összehasonlítani, vagy szakértőhöz fordulni.

Van olyan biztosító, amelyik a külgazdasági és külügyminisztérium által a covid-19 megbetegedések miatt utazásra nem javasolt országban bekövetkező, a járvánnyal kapcsolatos károkat kizárja, egyéb károkat viszont megtérít; másik társaság viszont ilyenkor sem, és megint mások a besorolástól függetlenül vállalják a koronavírus-járvány kockázatait is. Az egyes szerződések lényegesen eltérhetnek egymástól a fedezetbe vont országok, valamint a covid-19 megbetegedéshez, a járványhelyzethez kapcsolódó szolgáltatások tekintetében is.

Érdemes mindig megnézni, hogy a választott alapbiztosítás mellé milyen kiegészítő szolgáltatások vehetők igénybe a koronavírushelyzet kapcsán. Ha például nem lehetséges a hazautazás az eredeti időpontban kórházi ellátás miatt, kiterjed-e a szerződésünk a hazautazás és szállás többletköltségére? Rákérdezhetünk arra is, hogy milyen szolgáltatást nyújt a biztosító a járvány miatt szükséges hatósági karantén esetére?

Biztosításunk tartalma attól is függ, hogy mivel utazunk. Repülős út esetén válasszunk olyan fedezetet, amelyik poggyászkésés, járatkésés esetén is tartalmaz szolgáltatást. A saját szervezésű, autós út esetén mindenképpen figyeljünk arra, hogy az adott biztosítás tartalmaz-e vagy vásárolható-e hozzá kiegészítő autós fedezet, ami műszaki hiba, baleset esetén az autó javítását, szállítását legalább részben fedezi. Nézzük meg, hogy gépjárművel történő utazáskor kiterjed-e a biztosítás a jármű hazajuttatására, ha sürgősségi ellátás miatt nem lehetséges a hazavezetés.

A fentiekhez hasonlóan, lényeges eltérések vannak az útlemondás biztosításokban is, nemcsak a covid-19 kapcsán, de egyéb élethelyzeteket illetően is. A társaságok ugyanis gyorsan és rugalmasan alkalmazkodnak a változó feltételekhez a fedezetek alakításával, hogy minél gyorsabban visszaálljon a tavaly megroppant piac a normális szintre.

Tavaly a MABISZ tagjainak az utasbiztosítási díjbevétele alig haladta meg a 6400 millió forintot, szemben a 2019-i 18 000 millióval.