Az argentin tangó kubai és argentin táncok (habanera, milonga), valamint az Argentínába eredetileg rabszolgának behurcolt fekete afrikaiak saját ritmus-, táncvilágából alakult ki. Kezdetben, mint népzene, a társadalom lecsúszottjainak zenéje, erősen kötődik hozzá az alvilág, börtön, bordélyházak világa. Nemcsak ritmusvilága különleges, hanem a hozzá kötődő nyelv is, amit lunfardo-nak neveznek, és az argentin spanyol rétegnyelve, különleges szavakkal, kifejezésekkel. A legenda szerint a rabok titkos nyelve, amit nem értenek meg az őrök. Ez a szubkultúra vándorolt tovább, és folyamatosan egyre népszerűbbé válva, az argentin szalonokban és tánctermekben szép lassan közkedvelt nemzeti műfajjá vált.
Astor Piazzolla (1921–92) „a tangó királya” egy apjától kapott használt harmonikán nyolcévesen kezdett zenélni, majd a klasszikus zenei tanulmányait a magyar származású Wilda Béla zongorista növendékeként tizenkét évesen kezdte meg. A művész kiskorát New Yorkban, Bronxban töltötte, majd a család 1937-ben Buenos Airesbe települt. Ezt követően bárokban és klubokban lépett fel, hangszerelt, filmzenét írt. Saját hangját a párizsi konzervatórium ösztöndíjasaként, Nadia Boulanger zeneszerzés-növendékeként 1954 táján találta meg.
Piazzolla életművével forradalmasította az argentin tangót, és hangszerét, a bandoneón nevű, többnyire nyolcszögletű gombos harmonikát a komolyzene részévé tette. (A hangszer nem tévesztendő össze a magyar nyelvben sokszor tévesen tangóharmonikának nevezett billentyűs harmonikával, aminek idegen neve: akkordeon!) Az így megszületett „tango nuevo” magában ötvözte J. S. Bach, az olasz opera, az amerikai dzsessz és a kortárs zene elemeit. Több mint ezer darabja maradt fenn, amelyet a nagy koncerttermektől a kis klubokig mindenütt előadnak, mivel zenéjét már életében is világszerte ismerték és szerették. Az argentin katonai diktatúra elől menekülve, 1976-ban Olaszországban írta egyik legismertebb darabját, a Libertangót. Tíz évvel később César-díjat kapott az El Exilio de Gardel című film zenéjéért. Életművében kiemelkedő fontosságú Maria de Buenos című egyetlen operája, melyet 60-as évek végén írt, és amelynek női főszerepét Piazzolla szerelme, későbbi felesége, Amelita Baltar játszotta. A tangó vitathatatlanul legnagyobb alakja a kortárs zene óriása volt, aki a tangót a tánctermekből átemelte a hangversenytermekbe, és már életében klasszikussá vált.
A Maria de Buenos Aires című operának 1968-ban volt az ősbemutatója Buenos Airesben. Duende szerepét maga a librettista, Horacio Ferrer, Maria szerepét Amelita Baltar, Piazzolla szerelme, bandoneonon pedig maga a zeneszerző játszott.
Horacio Ferrer uruguay-i költő és színész, Piazzolla gyakorlatilag összes dalszövegének szerzője. A legenda szerint, amikor először találkoztak, Piazzolla így lépett oda a nála jóval fiatalabb költőhöz: „Te ugyanazt csinálod költészetben, mint én a zenémben!” Amelita Baltar nevéhez is legenda fűződik. Amikor a klubokban fellépő füstös hangú énekesnőt Piazzolla véletlenül meghallotta, odalépett hozzá és így szólt: „Te vagy Maria de Buenos Aires, az operám főhőse.” Az énekesnő később Piazzolla felesége, és a szerző összes tangódalának legfontosabb előadója lett.
Piazzolla az operát élete főművének tartotta, mégsem ez által lett világhírű. A szerző témaválasztásában is forradalmi volt, hiszen valódi társadalmi problémákra mutatott rá. Ez az opera igazi botránykő volt a korabeli Argentínában. A tangó konzervatív őrzői éppúgy támadták, mint a katolikus egyház, aki a szöveg radikális cenzúrázását követelte.
A főszereplő Mária, a melankolikus és érzéki utcalány, kopott kis macskaként szédeleg a nagyváros utcáin és éli meg a női lét szélsőségeit. Először arról a Szűz Máriáról beszél, aki megjelenik a katedrális kupolája felett, majd leszáll a gyermekekhez, akik meg is ijednek tőle, de ő biztatja őket. Majd pálinkát vedelve arról mesél, hogy a Jó Levegő (Buenos Aires) városnegyed kanálisa egy bűzölgő fertő, ahol a gyerekek papírhajókat eresztenek a koszos vízre, miközben a kikötőkben folyik a hajósmunka és a prostitúció. Itt minden leánygyermek a Mária nevet kapja, és mindből utcalány lesz. Kis prosti főhősnőnk egyik lába rövidebb, mint a másik, ráadásul az egyiken csak három ujja van. A kacska Máriának, aki 36 nyelven tudja mondani, hogy „szeretlek”, mégis sikerül feleségül mennie egy ácshoz, aki azonban messzire hajózik magára hagyva a lányt, aki a csatorna partján szülheti meg leánygyermekét, és aki mindezzel együtt mégis valami naiv derűvel néz a világba és boldog, mert ami rossz, mindent jóra tud fordítani egy kis hazugsággal, hozzá képzelt kitalációkkal.
Maria karaktere bár letagadhatatlanul argentin, bármelyik nagyvárosban felbukkanhat – talán ezért is lett a magyar cím többes számmal A nagyvárosok Máriája. A szürreális képekből felépülő, nyelvileg is igen nehéz spanyol dalszövegekből először Vencz Zoltán készített kiváló nyersfordítást, majd Závada Péter és Zöldi Gergely ültette át igen expresszív, szürrealista, mégis a zenéhez kiválóan illeszkedő költői nyelvre, amelynek képei még megfejthetetlenségük esetén is hangulatilag hatnak.
Ami a zenét illeti, fantasztikus, hogy a tangónak mennyi hangulata jelenik meg, főként persze a szívet tépő, melankolikus, de azért hallunk itt ragyogóan megkomponált keringőt is. Piazzolla zenéje melodikusan modern, váratlan harmóniák, lépések, váltások és hanghatások közepette is igen dallamos és élvezhető. Az első dal lüktetésénél még felidéződött bennem a La Mancha lovagja zenei ritmusa, de aztán kitárult Piazzolla sajátos építkezésű semmivel össze nem hasonlítható zenei tárháza.
Igen nehéz dolga volt a Junior Príma-díjas Koltai Katalin gitárművésznek, akinek az eredeti nagyzenekari változat és zongorakották, valamint eredeti hangfelvételek alapján kellett áthangszerelnie az egész zenei szövetet kvintettre, mégis díjat érdemlően sikerült megoldani a feladatot. A hegedű–klarinét–gitár–harmonika–nagybőgő-felállás felváltva adja át hangszerről hangszerre a prímet, vagy kísér egyetlen jól hangzó tömbben. Ha az ének dallama monoton, a hegedűn gyönyörű ellendallam szólal meg, ha az ének bonyolult, a kíséret csendes harmóniákkal követi. A másik érdekes hangszer az eredeti operában az organito nevű argentin verkli, amely nyikorog, és ördöginek tartják a hangját. Nos, a hangszerelésben glissandók és más hangszereffektusok hozzák ezeket a zörejeket és túlvilági hangokat, kiválóan ellenpontozva a szép dallamú részeket.
Mivel ez az előadás kivonatos sűrítménye az eredeti, többszereplős műnek és tangódaloknak, az a zenei teljesítmény, amit a Mezítlábas Zenészek Kvintettje – Dóczi Áron hegedű), Bartek Zsolt (klarinét), Koltai Katalin (gitár), Szatzker Zsanett (harmonika), Fervágner Csaba (nagybőgő) – hitelesen felmutat, kiegészül még azzal is, hogy időnként a zenészek ötfős kórusban, vagy szóló énekkel is csatlakoznak a produkcióhoz. A végeredmény a kamarai környezethez (értsd: Sufni, klub, kiskocsma) illő, tökéletes zenei élmény.
Láng Annamária Jászai Mari-díjas színművész (Kerekasztal Színházi Társulás, Új Színház Stúdió, Krétakör Színház, Vígszínház) prózában, énekben, mozgásban egyszerre kelti életre ezt a szeretni való, furcsa kis prostituáltat. Szövegmondása szép és érthető ahol beszél, vagy amikor a zenekar előtt énekel, de sajnos, ez sokszor eltűnik, amikor a zenekar mögötti részen történik, s főként, mikor hangja rikácsolósba megy át. Ez persze a sajtóbemutatón hallottakhoz képest a hangosítási arányok finomításával, illetve egy kis előadói odafigyeléssel javítható, hiszen a néző kíváncsi a szöveg burjánzó költői képeire is, melyek amúgy is nehezen fejthetők fel. Persze egy tényleges operában sem mindig érthető a szöveg, de Láng Annamáriának megvan a képessége a hibátlan artikulációra, és tudja, hogy a feszültség nem feltétlenül a kiabálással teremthető meg. Színészi játék dolgában igazi átéléssel adja át nekünk Mária érzéseit, Nagy Fruzsina jelmezei pedig szépen emelik ki vonzó alakját, amit a bicegés sem tesz nemkívánatossá.
Rába Roland Jászai Mari-díjas színész rendezőként is szépen beállította a kis teret és a művészeket, Török Tamara dramaturggal és a világosítókkal egyszerre tudta megteremteni a színpadi játék és a koncertszerű kamaraváltozat összesimuló hangulatát, Mária metaforikus alakját az égi és földi, argentin, vagy akár magyar Máriák között is. Azt hiszem, ez a szerepértelmezés és előadás méltóvá teszi a magyar változatot is az eredetihez, és a Piazzolla-jogutódok nem fogják megbánni, hogy hosszas diplomáciai tárgyalások után mégis csak engedélyt adtak a kamaraváltozat bemutatására. Az egész opera tartalmi bonyolultsága és összetettsége miatt talán nem volna szerencsés bemutató, de ennek a nagyjából egyórás kamaraváltozatnak Piazzolla magyar rajongói mindenképp nyertesei.
A Katona József Színház Sufnijában a december 12-i bemutatót követő következő előadások december 13., 14., valamint január 16., 17-én és február 6., 8-án láthatók. Érdemes megnézni, meghallgatni. Az előadás hivatalos trailere itt található
