Ne tegyük le a fegyvert!

Nem kell tartani az ízlés pálfordulásától, ha valaki eddig nem szerette a művészfilmeket, az nyugodtan mehet moziba, nézheti a Guerilla című magyar újdonságot, a véleménye nem fog megváltozni.

Ugyanakkor az ilyen és hasonló alkotások kedvelői aligha lesznek csalódottak, mert ebben a lassan csordogáló történetben megtalálják a műfaj minden sajátosságát: az apróságok felnagyítását, a vontatott párbeszédet, a rezzenéstelen arcokat, külön elismerés a színészválogatóknak, hogy a nem a tévésorozatok agyonhasznált szereplőivel jöttek elő. A környezetről is elhisszük, hogy ez 1849 Magyarországa, a világosi fegyverletétel után. A szétszóródó honvédeknek búvóhelyet adó erdő pontosan olyan, mint amilyenért ma a zöld pártok harcolnak, dús növényzetű, műanyagtól mentes, még egy patak is csordogál a közelében, az ilyenekért találhatták ki a fenntartható fejlődést.

Igazából minden a helyén van, csak a karakterek nincsenek, a levert szabadságharc után a folytatásban reménykednek, rejtőzködnek, álmodoznak, és mert művészfilm, szeretkeznek is, fiú a lánnyal, mert azért a hagyományoktól nem szakadhatunk el. A néző nem rágja a körmét izgalmában, de nem is ásít, egy kicsi feszültség mindig betüremkedik a történetbe: a városból érkező pacifista fivér keresi a harcokban megsebesült testvérét, és, hogy mellette maradhasson, katonának hazudja magát.

A gerillák álhírnek gondolják vereségüket a háború befejezését, igaz, féknyúz helyett hazugságot emlegetnek, és nem mennek haza. Az igazság senkit sem érdekel, már akkor sem, pedig 170 esztendővel ezelőtt járunk. Az orosz-tatárok pedig jönnek, eldördülnek a fegyverek, véres lesz a kés, egy újszülött felsír, szóval, egy másik sebességre kapcsolva, még kosztümös akciófilmről is beszélhetnénk, de nem tesszük, ez a 19. század, nincs benne gyorsító, az országúton szekerek cammognak, az ostor a turbó.

Kár, hogy a műfajt kedvelő vagy csak elfogadó (az utálkozó úgy sem nézi), szóval a befogadók, nem tudják, hogy mit, miért kapnak. Az alkotók persze el szokták mondani az üzenetüket, de mi van akkor, ha a néző csak a végeredménnyel találkozik és nem a forgatókönyvet író, első nagyfilmes rendezővel. Ha valaki veszi a bátorságot, hogy találgasson, annak eszébe juthat az, hogy a guerilla spanyol eredetű szó, nálunk gerilla, az elnyomó hatalommal szembeszálló felkelő, de manapság kopnak a szavak, ráadásul a film egyik sugallata, hogy bemondásra nem születnek hősök, a beletörődés pedig a hosszú élet titka.

Létezhet egy másik alternatíva is: az oroszokkal nem szabad kekeckedni, megbízni sem bennük, mert még a jó tettért sem várhatunk hálát. Egy megátalkodott ellenzéki napjaink szónokait véli hallani a filmből: sok kicsi szabadcsapat nem győzhet az óriás ellen, a sikeres háborúhoz hadsereg és egy hadvezér kell!

A kritikus nem tud, nem is akar igazságot tenni, egy napi politikától terhelt, állandóan manipuláló világban, neki a film maga a jó tanács: ne tegyük le a fegyvert, és ha mégis, akkor ne csináljunk úgy, mintha még mindig nálunk lenne!

Guerilla: színes, magyar film. A forgatókönyvet írta és rendezte: Kárpáti György Mór. Fényképezte: Hartung Dávid. Producer: Petrányi Viktória.Vágó: Duszka Péter Gábor. Zene: Asher Goldschmidt. Főszereplők: Váradi Gergely, Mészáros Blanka, Vilmányi Benett, Radetzky Anna, Orbán Levente, Páll-Gecse Ákos, Vlagyimir Szvirszkij. Gyártó: Proton Cinema. Hossza: 86 perc. Országos bemutató: március 7. 12 éven aluliak számára nem ajánlott.