A múló idő szépít. Örökzöld, mondjuk a régi slágerekre, mert a jelző nem minősítés, hanem felmentés, következmények nélkül lehet szapulni vagy dicsérni. Az örökzöld sosem hagy el, amikor azt hiszed, hogy végleg eltűnt az életedből, akkor bekopog, nem vár a beengedésre, melléd telepszik, jól érzi magát, és nem kérdezheted, hogy hol volt ennyi ideig. (Nyitó képünkön háromszög-próba: Kovács Petrícia, Szabó Kimmel Tamás, Schruff Milán.)
A honi drámairodalom örökzöldjeit Molnár Ferenc szállítja, százéves, vígnek csomagolt szomorújátékok tűnnek fel és el a színpadokon, nem egy, nem kettő, Molnár szakmai tudásánál csak a szorgalma volt nagyobb, ha ma élne, vélhetőleg tévés sorozatokat gyártana vágyakról, az emberek közötti szakadékokról, reménytelen szerelmekről, mert ezeket a témákat szerette, lehetett bárhol is, ezekhez tért vissza.
A Riviéra ritkán játszott darabja az óriás életműnek, talán érthető is a mellőzöttség. Az ördög, a Liliom, A testőr, a Vőlegény egy kicsit mozgalmasabb, könnyebben játszható karakterekkel. De most, a (pesti) Belvárosi Színház előadásán rossz szó nem érheti a színészeket, egymást múlják fölül, mindent kipréselnek a szerepükből, de ez is kevés a fergeteges sikerhez, a Riviéra nem az új élményért örökzöld, hanem a megidézett emlékekért.
Néhány nappal a premier előtt az ATV reggeli műsorában a rendező Benedek Miklós bizonytalanul válaszolt a kérdésre, hogy mit üzen a mának a Riviéra. A kritikusnak nem dolga, más fejébe látni, ezért inkább feltételezi, mintsem tudja, hogy ez a darab, azért nem üzent, mert maga is a lehetséges címzettek közé tartozik. Az 1926-ban íródott Riviéra ma is felsír, amikor az érdemtelen gazdagodást, az állásféltést, az emberi méltóság semmibevételét látja, és miközben a napjainkban elégedetlenkedő transzparensét emelgeti, addig a divat kisemmizett segédmunkása a próbababán tölti ki dühét.
Molnár Ferenc nem üzent, ő jósolt. Megmondta, megírta, hogy mi lesz a világból, ha a gazdagok, a hatalmasságok rátehetik a kezüket a ligetekre, a kastélyokra, a lelkekre. Ha hagyjuk, hogy ezt megtegyék.
Molnár Budapesten született, liberális polgárként lett írófejedelem, de a rangon osztoznia kellett a radikálisan jobbos Herczeg Ferenccel. New Yorkban halt meg, viszonylag sikeres életet élt, megfizették, elismerték, színésznőket szeretett, és a sárga csillagot sem kellett viselnie. A Riviéra egy kicsit a beletörődés karikatúrája, egy kicsit felment a gyávaság vádja alól, tisztelt bíróság, igaz, hogy nem harcoltam az ellenséggel, de az árnyékát mindig leköptem.
Mindez, persze csak elképzelt üzenet, a történet igazából két régi barát találkozásáról, a pénz és a szerelem elcsalásáról szól, a hátteret Dévényi Rita teszi élethűé, Kovács Patrícia, Schruff Milán, Szabó Kimmel Tamás háromszöge finomra munkált alakzat, és az epekedő szerelmes, Cibulka szerepében László Lili is megérkezett a színpadra, friss hajtás, ha marad, előbb vagy utóbb még örökzöld is lehet.
Szereplők: Lujza: Kovács Patrícia; Misch: Schruff Milán; Casella: Szabó Kimmel Tamás; Márton: Kardos Róbert; Elvira: Ullmann Mónika/ Péter Kata; Cibulka: László Lili/ Ballér Bianka; Balla úr: Vadász Gábor. Látvány: Dévényi Rita. Dramaturg: Benedek Albert. Mozgás: Szabó Andrea. Plakát: Csáfordi László. A rendező munkatársa: Skrabán Judit. Rendező: Benedek Miklós. Producer: Orlai Tibor. Az előadás a Vaskakas Bábszínház, Győr és az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködésében jött létre.