Pár perccel ezelőtt közölte a rendőrség, hogy a Pride résztvevői ellen mégsem indít eljárást. Bár szerintük a felvonulás jogszerűtlen volt, a résztvevők azt hihették, hogy rendben van.

Idézem: „… Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen. A fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.”

Idáig rendben is vagyunk. Igaz, ez a nyilatkozat úgy is értelmezhető, hogy a szervezők ellen – itt elsősorban Karácsony Gergelyről lehet szó, aki komoly személyes bátorsággal működött közre – indítanak eljárást. Ami már tiszta politika.

Eddig, ahogy néztem, a Nemzeti Nyomozó Irodára testálták volna a büszkeség napi szabadságpártiak vegzálását. Oké, kicsit sokan voltak, de jobb, ha tanulnak abból, mit szabad, mit nem – gondoltam eddig.

Az mindenesetre viszont jó hír, hogy a tekintélyes Nemzeti Nyomozó Irodának marad ideje komoly ügyekkel is foglalkoznia.

Ha valaki azt hinné, hogy a Magyar Nemzeti Bankból elrabolt 600-650 milliárd forint ügyében indul nyomozás, akkor az semmit sem tud a magyar viszonyokról. Ez a pénz el lett ugyan lopva, el lett gazdálkodva, illetve az úgynevezett Matolcsy-klán kezén-közén luxustáskává, egzotikus helyeken házakká és autócskákká vált, de sebaj. A kecskeméti egyetem létrehozására szánt 127 milliárd sincs meg egyelőre, de sag’ schon – mondják arrafelé. Van ilyen, nem sikerülhet minden. Persze sok minden sikerül és a fejedelmi vő felesleges ingatlanjait szintén vagy 600 milliárdért megveszi az állam, nehogy a nyakán maradjon. De ezzel sem érdemes foglalkozni. Ahogy azzal sem, miként lehet, hogy egy pesti kórházban – Uzsoki – sokéves sorok alakulnak ki bizonyos beavatkozásokra. Kivéve, ha egy fideszes fickón keresztül befizettél egy vaskosabb összeget és máris a sor elején találod magad – és a példákat még hosszan lehetne sorolni. Van egy Nemzeti Nyomozó Iroda nevű rendőrségi részleg. Ennek a dolga például a nagy gazdasági bűncselekmények, a szervezetten elkövetett gazdasági bűncselekmények és a határon átnyúló gazdasági bűncselekmények kinyomozása.

Furcsa mód napvilágra került pár hete egy állami számvevőszéki jelentés, ami elég alaposan feldolgozza ezt az MNB-ügyet. A derék nyomozóknak elsőre talán elég lenne az is, ha ezt szépen elolvasgatnák, sárga filctollal kijelölnék a vadabb részeket és a Matolcsy-klán főbb tagjait erről kérdezgetnék, aztán majd csak kialakul a dologból valami. Egyelőre úgy tűnik föl, hogy effajta ügyekkel az erre szakosodott nyomozórészleg nem foglalkozik. Ha egyszer a lopás maga a rendszer lényege, akkor nehéz elvárni egy rendőrtől, hogy ő a rendszer ellen tegyen. (Mind közönségesen: ahol így működik, azt a rendszert diktatúrának szokás nevezni, ha ez bármit is számít.)

Most tehát erre is marad idő. Szépen utánanézni annak, amit a XII. kerületi polgármester mond, hogy mióta igazi közbeszerzéseket írnak ki, azóta egy csomó minden ára a felére csökkent – s kiderült, még Fidesz-közeli vállalkozóknak is megéri így – nyilván ők továbbra sem abból élnek, hogy szombaton zárva tartanak.

De akad itt régről még Elios-ügy, meg batidai kastélyhoz kinövő út, meg a már szinte feledésbe ment őrületes rablás, amikor a trafikokon keresztül lapátolnak száz- és százmilliárdokat a haveroknak. És sorolhatnánk napestig.

Ma Orbán egy kérdésre jó szakembernek nevezte Matolcsyt, bár tett egy érdekes megjegyzést, hogy persze a jogi eljárás az más.

Szóval sok minden történhet még itt. Egy biztos, Dubaiban ma nem volt vihar.