Némi áremelkedéssel kezdődött a karácsonyfaidény

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok. Az Agroinform.hu a többi között kiderül: a vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 23 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást.

A háztartások jövedelmi helyzetének átmeneti (?) romlása több szempontból is éreztetheti hatását az idei fenyőfavásárokon: a kisebb várható kereslet miatt a piacokon általában jóval az inflációtól elmaradó, 5 százalék körüli áremelés tapasztalható annak ellenére, hogy a termesztéshez kapcsolódó költségek az idén is tovább emelkedtek. Az Agroinform.hu felméréséből pedig az derül ki, hogy hogy a válaszadók 29 százaléka tervez az idén valamivel kisebb fenyőfát vásárolni, további 11 százalékuk az „olcsó” fajtára tervez váltani, miközben 21 százaléknyian bíznak abban, hogy alapos kereséssel a megszokott méretű és fajtájú fenyőhöz is hozzájuthatnak a korábbinál kedvezőbb áron.

Azt, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók ugyanis hagyományosan szoktak fenyőfát venni: a felmérés szerint kis híján felük az utolsó hétre hagyja a vásárlást.

A spórolási szándék ellenére a fenyőfavásárlók körében továbbra is a nordmann fenyő a legnépszerűbb: az idei felmérés szerint 45 százaléknyian részesítik előnyben ezt a többinél drágább, ám tartós a fajtát. A lucfenyő 37, az ezüstfenyő 13 százalékos aránnyal foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit.További fajtákat (pl. duglászfenyő, feketefenyő) a vásárlók mindössze 5 százaléka keres az árusoknál. Másfél méternél magasabb fát 44, ennél kisebbet 56 százalék terveznek vásárolni; a gyökeres, tehát földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárlóérdeklődik.

A válaszadók negyede valódi helyett műfenyőt díszít karácsonykor, így is kívánja védeni a környezetet (40 százalék), 30 százalék pedig azért, mert a többször is használhatja, ezért takarékos megoldás. A vevők jó ötöde azért választja a műfenyőt, mert nem hullajtja a tűleveleit, ekként tartós és tiszta.

A fenyőfa termesztése nagyon hasonló más mezőgazdasági növény termesztéséhez, a különbség annyi, hogy a fa 6-8 év alatt nő meg annyira, hogy kivághatják, és a helyére új fenyőt vagy más haszonnövényt ültethetnek. Karácsony után a kidobott fák legnagyobb részét komposztálják – mondta Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – A műfenyő ugyanakkor az előállítás, a szállítás és (jó esetben) a megsemmisítés miatt jócskán terheli a környezetet, ráadásul megvásárlásával nem hazai termelőket, hanem távol-keleti gyártókat támogatunk.”

Hazánkban 600-700 családi gazdaság nevel 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi. Noha a csapadékot tekintve 2023 kedvezőnek bizonyult, az éghajlat változása nagy kihívással jár az ültetvények számára.

Az Agroinform.hu-nak nyilatkozó termesztők háromnegyede számolt be arról, hogy a múlt évtizedekénél melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő (az idén különösen a gombabetegségek okoztak problémát), emiatt drágult a növényvédelem. Sokuknak abba is kellett hagyniuk bizonyos fajták termesztését.