Nincs ez így rendjén

(Írta: Selmeci János) Nem lehetek biztos abban, hogy beteg szerettem, az „én betegem” a legjobb ellátást kapja. Persze, nincs olyan egészségügyi rendszer, ahol ebben száz százalékig biztosak lehetünk, de vagy tapasztalatból, vagy olvasmányélményeinkből tudjuk, hogy Magyarországon túl nagy a szerencse szerepe abban, hogy valaki túlél, vagy nem él túl…

Tegnap egy szerettem kórházba került. Magas vérnyomás, rosszullét, mentő és sürgősségi. Előfordul az ilyesmi, az ember persze izgul, hogy mi lesz, aggódik azért, akit szeret, percenként akarja tudni, hogy éppen mi a helyzet, mindez teljesen normális. Volt azonban egy másik érzés bennem, ami viszont egyáltalán nem normális; nem lehetek biztos abban, hogy beteg, az „én betegem” a legjobb ellátást kapja.

Nincs olyan egészségügyi rendszer, ahol ebben száz százalékig biztosak lehetünk, de vagy tapasztalatból, vagy olvasmányélményeinkből tudjuk, hogy Magyarországon túl nagy a szerencse szerepe abban, hogy valaki túlél, vagy nem él túl, és ez így nincsen rendben.

A sürgősségi természetesen másutt sem leányálom; máshol is kell órákat várni, mondjuk, nem feltétlenül tíz órát három papírra, miközben nem tudod, hogy benn tartanak-e majd, és ha igen, vajon betegebb leszel-e két nap múlva, mint ahogy bevittek. Kórházi fertőzés sem csak Magyarországon van, de jó lenne tudni, hogy a koronavírusban elhunytak hány százaléka kapta el kórházban a fertőzést; én egy szomorúan nagy számra tippelek.

Tegnap valahogy nem jutott eszembe a döntéshozókat, az elmúlt évek kormányait hibáztatni, ilyenkor inkább az orvosra gondol az ember, hogy miért nem foglalkozik már pont azzal a beteggel, aki nekem fontos. Meg reménykedtem, hogy minden rendben lesz.

Ez volt tegnap. Ma már azon gondolkozom, hogy kik a felelősök.