Nyolcszáz ukrán diák tehet távérettségit Bécsben

Különleges érettségik kezdődnek holnap az osztrák fővárosban. A háborús helyzet ellenére ugyanis az érettségi előtt álló ukrán menekült fiatalok is letehetik a vizsgáikat. A bécsi Ukrán Oktatási Központ három szakaszból álló online érettségit tart 800 diáknak, hogy az ősztől folytathassák tanulmányaikat, ahogy azt a háború előtt tervezték. (A nyitó képen: Christoph Wiederkehr bécsi alpolgármester és integrációs ügyekért felelős tanácsnok az érettségi előtt álló ukrajnai fiatalokkal © Stadt Wien / Bubu Dujmic)

Az interneten hetek óta kering egy szomorú fénykép arról a középiskolás ukrán lányról, aki szalagavatóra szánt báli ruhájában áll iskolája romjai között. Az egykori tervek szalagavatóról, érettségiről és jövőről éles kontrasztban állnak a képen látható sivár jelennel. Ez az érzés ismerős lehet Ukrajnából menekült sok ezer diáknak, akinek hazája elhagyásával, tanulmányai megszakadásával teljesen bizonytalanná vált a jövője. Bécs nekik hozta létre az Ukrán Oktatási Központot, ahol a múlt hónapokban 14 tanár dolgozott azon, hogy mintegy 100 ukrán menekült diákot felkészítsen az érettségire. „Fontos volt számunkra, hogy ezeknek a fiataloknak ebben a bizonytalan időszakban is megteremtsük a lehetőséget a továbbtanulásra, hogy lássanak maguk előtt perspektívát”, mondta Christoph Wiederkehr alpolgármester és integrációs ügyekért felelős tanácsnok.

Tíz tantárgyból kaptak képzést a fiatalok, az ukrán nyelv és irodalom, a matematika és a történelem mellett pedig napi 2-4 órás intenzív német nyelvtanfolyamon is részt vehettek. Az étkezésüket és tankönyveiket természeten a város adja. Az oktatási központ pedig a napi tanítás mellett kirándulásokat, városi sétákat és iskolán kívüli egyéb programokat, tevékenységeket is szervezett, hogy a fiatalok minél jobban összekovácsolódjanak és otthon érezhessék magukat az osztrák fővárosban. A három részből álló online érettségire, aminek első fordulóját július 22. és augusztus 4. között tartják, összesen 800 ukrán diák jelentkezett egész Ausztriából. A vizsgák megszervezésére az ukrán oktatási és tudományos minisztérium kérte föl a bécsi Ukrán Oktatási Központot, a számítógép-termeket a vizsgák lebonyolításához pedig a Bécsi Egyetem adja.

A sikeresen érettségizők az ősztől folytathatják tanulmányaikat a legalacsonyabb egyetemi fokozatot adó ukrán bachelor-szakokon; A2-es szintű német nyelvvizsga birtokában pedig a bécsi egyetemek is tárt karokkal várják őket.