Sir Arthur Conan Doyle elunhatta novellasorozatának sikerét, mert 1891-ben úgy döntött, hogy pontot tesz a történet végére. Az Alpok vadromantikus vidékére, Meiringenbe menekíti Sherlock Holmest ősellensége elől, ám a bűn Napoleonja a nyomában van. És a Reichenbach vízesés festői kulisszái között sor kerül a végzetesnek látszó leszámolásra…
Nem véletlen, hogy az író az utolsónak szánt rész helyszínéül a Berni-felföld kisvárosát választotta. A Hasli-völgy szépsége, zuhatagok, vízesések, a sziklahasadékon áttörő, vad sodrású Aare folyó vagy a Rosenlaui gleccser – a természet oly ritka csodái, amelyek iránt rendkívül fogékony volt Doyle is.
Amikor a 19. század második felében, főként angol sportembereknek köszönhetően divattá lett az alpesi turizmus, az író többször ellátogatott e vidékre. A ma is működő Parkhotelben szállt meg, s ott gondolta ki regényhőse halálának körülményeit. Ebből a szállóból (a történetben Englischer Hof a neve) a Rosenlaui gleccserszurdokhoz indult Sherlock és Watson doktor, rejtekhelyet keresve az őket üldöző Moriarty professzor elől. Útjuk a festői Reichenbach vízesés peremén vezetett. A professzor csellel eltávolította a közelből Watsont… S amikor a doktor visszatér, a százméteres zuhatag szélén, a keskeny ösvényen csak barátja botját és talányos, rövid búcsúlevelét találja…
Meiringen ma is valóságos Mekkája a Holmes-rajongóknak, akik – tegyük mindjárt hozzá – annak idején felháborodtak a szomorú vég miatt, és kikövetelték az írótól a folytatást. Még 45 bűnügyre derített fényt „feltámadása után“ a zseniális detektív.
Nem tudható, mennyire lehetett tisztában Conan Doyle története marketing szempontú jelentőségével. Mindenesetre jó szolgálatot tett a régiónak. A mai napig a világ minden tájáról érkeznek vendégek. Ki alpesi csúcsokat akar meghódítani, ki hegyivasút-kirándulásra vagy a Brienzi-tavon hajókázásra vágyik. Mindenki keresi Sherlock nyomait. Az angol rajongók évente viktoriánus kosztümökbe bújnak, s előadják a vízesésnél történteket.
A svájciak kevéssé hajlamosak a valóság és a legenda összemosására, Tell Vilmos körül sem teremtettek különösebb kultuszt, hisz‘ a történészek többsége szerint ő is csupán fiktív személy. Ugyanakkor az angol–amerikai turistainvázió hatására a regényhős Holmest mint valóságos személyt kezelik.
Meiringen főutcáját Baker Streetre keresztelték, szállodát neveztek el a mesterdetektívről, teret a szerzőről. A Parkhotel Du Savuage bejáratánál emléktábla utal Doyle 1891-i látogatására. Az angliai Sherlock Holmes Társaság a centrumban szobrot állított a pipázó detektívnek, a kis anglikán templom pincéjében pedig múzeumot hoztak létre tiszteletére. Doyle-kéziratok, korabeli dokumentumok mellett a regényhős úti ruhája, pipája és viaszba öntött arcmása is látható, s egy üvegfalon át bekukkanthatunk híresen rendetlen szalonjába is (a képen).
