Legutóbb az keltett döbbenetet az EU-ban, hogy harcot hirdetett a menekültek ellen. Most meg a Telekom-ügy ver hullámokat, amely annyira sajátos, hogy aligha lehet felülmúlni. Itt egy olyan céget büntetnek meg, amely bírálni merészelte egy hatalomhoz közeli zenész világképét. A dráma az, hogy a magyar lakosság többsége támogatja Orbán irányvonalát, vagy egykedvűen tudomásul veszi.
Európában a civil szervezeteknek, szakszervezeteknek, pártoknak és vállalatoknak sürgősen fontolóra kell venniük, miként lehet újra életre kelteni Magyarországon a civil társadalmat.
Amikor a bombasztikus magyar miniszterelnök szeptemberben felvetette, hogy a többi tagállam ellenőrizze a görög határokat, ha Athén képtelen rá, még provokációnak tekintették a javaslatot – írja a Financial Times. Ám három hónappal később közel járunk ahhoz, hogy ez legyen az unió politikája. A brüsszeli csúcs meglepő egyetértést hozott a közös határőrizet ügyében, jóllehet legutóbb az euró bevezetése jelentett ekkora beavatkozást a nemzeti szuverenitásba. Mégis mindenki belement, hogy fél éven belül felállítsák, olyannyira, hogy Orbán is támogatja. Azt mondta, hogy ha egy ország nem képes vagy nem akar eleget tenni a kötelezettségének, akkor meg kell adni a jogot a többieknek, hogy biztosítsák a határt. Igenis szükség van ezekre a kiegészítő eszközökre és intézkedésekre. Ugyanakkor a kvóta terve feltárta a törésvonalakat a gazdag északi tagok, illetve a magyarok és szlovákok, továbbá az olaszok és görögök között. De a közös határőrizet mellett még Fico is kiállt. Viszont sokan félnek attól, hogy mi lesz akkor, ha nem válik be az elképzelés.
Nyugtalanságot kelt az unióban Lengyelország lopakodó „orbanizálódása” – olvasható a Reutersnél. A lengyel ellenzék és a hatalmon lévő konzervatívok egy dologban egyetértenek, hogy ti. van rokonság az új varsói kormány és a magyar miniszterelnök között, akit a bírálók azzal vádolnak, hogy feszegeti a demokrácia határait. A politikus évek óta tengelyt akaszt az európai partnerekkel a gazdaság és a szabadságjogok miatt, legutóbb pedig a menekült-ügyben, aminek a vége az lett, hogy kerítést építtetett a déli határon.
Úgy tűnik föl, a lengyel konzervatívok most követik a példát. Kaczynskiék is úgy gondolják, hogy erősíteni kell az ellenőrzést az állami intézmények és a média fölött, ha az ország hallatni akarja hangját külföldön, és ha egyenlőbben szeretné elosztani a növekedés előnyeit. EU-diplomaták úgy vélik, hogy a politikus átlépheti az európai értékeket határoló vonalat.
Nagy a hasonlóság a Fidesz és PiS, illetve Kaczynski és Orbán között. Így a harcias stílusban és abban is, hogy mindketten a párthívek szűk körére támaszkodnak. A magyar vezető teletűzdelte az Alkotmánybíróságot a saját embereivel. Az Európai Parlament elnöke kifejtette, hogy ami Varsóban történt, az puccsra emlékeztet. Ugyanakkor tény, hogy meglehetősen korlátozott eredménnyel járt, amikor az EU többször is nekifutott, hogy leállítsa Orbánt. Brüsszelben nemigen vágynak arra, hogy mindjárt az elején összecsapjanak Lengyelországgal. A nagy európai partnerek remélik, hogy a lengyel demokrácia képes lesz az önkorrekcióra, ugyanakkor számítanak a Jog és Igazságosság segítségére a menekültválságban és a brit követelések ügyében. Egyes szövetségesek adhatnak némi laufot Varsónak, tekintve annak oroszellenességét, és azt, hogy az ellenzi a magyarok szoros gazdasági együttműködését Moszkvával.
Szintén erős a párhuzam Orbán és Kaczynski között a média kezelése kapcsán. A Fidesz rögtön az indulásnál keményen kézbe fogta az állami sajtót, sok vezetőt és munkatársat elbocsátott, szigorú szabályozást léptetett életbe a szerkesztőségek számára. Szemtanúk szerint a légkör olyan, hogy nincs helye a kemény kérdéseknek, és aki ellenkezik, azt félreállítják. A londoni UCL illetékes tanszékvezetője úgy ítéli meg, hogy a lengyelek erős embere is ugyanazt gondolja, mint Orbán, tehát hogy a többség uralmát nem keresztezheti a jogállam. Ráadásul bátorítja a magyar miniszterelnök megingathatatlan népszerűsége.
„A demokrácia veszélyben van Keleten” című cikkében a Süddeutsche Zeitung megállapítja, hogy az új lengyel kormány azon van, amit a magyar konzervatívok már megcsináltak, hogy tudniillik a saját szolgálójukká tegyék az államot, ám ez Varsóban nem fog sikerülni. Lengyelországban mindenesetre olyan sebességgel bontják el a demokráciát, hogy még azok is dörzsölik a szemüket, akik nem vártak sokat az új hatalomtól.
Ilyen tempót még Orbán Viktor sem diktált, pedig ő igencsak sietett, hogy az államot a Fidesz és az ideológia által vezérelt közigazgatási egységgé alakítsa át. A módszer persze ugyanaz volt: az alkotmányt, a médiát és a kultúrát amennyire csak lehetett, a hivatalos irányvonalra állították rá, utána jött a fontos gazdasági ágak visszaállamosítása, egyidejűleg pedig a fontos testületeket és tisztségeket telerakták vonalhű politikusokkal és igazgatókkal.
Brüsszelben és nyugaton erősödik az aggodalom, hogy Varsó a „magyar modellt” követi, illetve hogy a példát más országok is átvehetik, amelyekben a szavazók jelenleg a jobboldali populisták futnak. Csakhogy ami Magyarországon történt, az egyedülálló. A társadalom „orbánosítását”, ami időközben gyökeret vert, hosszú távon csak nagy társadalmi költségek és jelentős torzulások árán lehetne más államokra átvinni. Még akkor is, ha azok, mint a lengyelek másolni igyekeznek a mintát. Ez kiderül már csak abból is, hogy Magyarországon a felháborodott emberek csupán három év után mentek ki nagyobb számban az utcára, Varsóban három hét sem kellett hozzá.
A magyarok mások, mint a lengyelek. Nálunk a politikai ellenállás hagyományosan kifelé irányult. 56-ban a legtöbb ellenzéki elhagyta az országot, aki meg maradt, az beállt a sorba. A 89-i puha fordulat nem járt együtt a történelem feldolgozásával, a társadalom látványos átalakulásával. Orbán megosztott, civakodó, gazdaságilag lepusztult országot vett át. Az általa kikiáltott nemzeti forradalom mentőakcióvá szellemült át: az ország egyszeriben ismét kiválasztott nemzet lett, ezeréves történelemmel, kvázi sajátos DNS-sel, amely egyesült a harcban a kozmopolita, baloldali, nyitott, nemzetközi közösség ellen. Dávid Góliát, Orbán az egész világ ellen.
Érdemi ellenzék nincs. A káderpolitika révén minden fontos hálózatot és döntési posztot elfoglaltak, illetve ráhangoltak a megfelelő ideológiára. Az uniós jog miatt roppant nehéz lenne megvonni az EU-s támogatást azoktól az államoktól, amelyek vonakodnak menekülteket befogadni, pedig egy ilyen lépés Orbán elevenébe találna. A magyar kormány olyan beruházásokkal büszkélkedik, amelyeket közösségi forrásokból finanszíroznak, közben azonban szidja Brüsszelt. Lásd a felcsúti kisvasutat. De bármennyire is népszerű a politikus, egyre többen hagyják el miatta az országot.
A lengyelországi fejleményekkel foglalkozik a Der Spiegel is. Aki nincs vele, azt az ellenségének tekinti. Így jellemzi a lap Kaczynskit, aki az elnök és a kormányfő közreműködésével gátlástalanul alakítja át az országot. A lengyelek minden eddiginél jobban megosztottak. A nemzeti konzervatívok és a liberálisok mind inkább kibékíthetetlenül állnak szemben egymással. Mindkettő azt mondja, az országért és annak szabadságáért küzd. Walesa már óvott a polgárháborútól. Kaczynski erős államot akar, amely lehetőleg sok fontos területet ellenőriz, cserében gondoskodást ígér a polgárainak. Ez emlékeztet Magyarországra. Orbán befolyása alá vonta az Alkotmánybíróságot és a médiát. A Jog és Igazságosság vezére nem hagyja magát zavartatni. Pontosan tudja, hogy jogi eszközökkel igencsak nehéz korlátok közé szorítani. Igazából e célra csak a 7-es paragrafust lehetne igénybe venni, ami akár a szavazati jog megvonásához vezethet, de odáig a Bizottság még Orbán esetében sem merészkedett.