Olimpiai játékok Párizsban, 1900 – ágyúlövés, sárkányeregetés, postagalamb-reptetés, tűzoltás a versenyszámok között

Hivatalosan alig egy hónap múlva, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptember 13-i, limai ülésén dől el a 2024-i nyári olimpiai játékok helyszíne, ám ez a verseny valójában már lefutott: Párizs lesz az aranyérmes. (A képen a magyar atlétaválogatott.)

A XXXIII. olimpia rendezési jogáért az ajánlattételi verseny 2015. január 15-én kezdődött. A pályázó városok közül azután Boston, Hamburg és Róma után az idén márciusban Budapest is visszalépett, július 13-án pedig Los Angeles és Párizs megegyezett, hogy előbbi rendezheti a 2028-i játékokat, Párizs pedig a 2024-i rendezvénynek lesz a házigazdája. 

(A képen: a párizsi expó plakátja és a magyar pavilon a párizsi világkiállításon.)

Ekként a francia főváros – Londonhoz hasonlóan – immáron harmadik alkalommal rendezheti meg az ötkarikás játékokat (ugyanúgy, ahogyan Los Angeles is majd 2028-ban). Ennek apropóján áttekintjük az 1900-ban rendezett francia olimpiai játékok előzményeit, legérdekesebb epizódjait és magyar vonatkozásait.

Pierre de Coubertin báróra is igaz a mondás, amely szerint senki sem lehet próféta a saját hazájában. A francia nemes 1984-ben a magyar Kemény Ferenccel és másokkal közösen feltámasztotta az 1500 éves hagyományt, és útjára indította a modern kori olimpiai mozgalmat. Már akkor elhatározták, hogy az első, leginkább kísérletinek mondható athéni játékok (14 ország 245 sportolója 9 sportágban versenyzett) után négy évvel Párizsban kerül majd sor a második rendezvényre. Erre remek alkalmat kínált az a világkiállítás, amelyre a századforduló lázas hangulatában készült egész Franciaország. A lelkesedés azonban leginkább az Exposition Universelle iránt nyilvánult meg, és az olimpiát csak kísérő eseményeként, afféle sportfesztiválként rendezték meg a világkiállítás szervezői, akiknek Coubertin kénytelen volt átengedni ezt a feladatot, így nem véletlenül kapta később a „zűrzavarok olimpiája“ elnevezést az utókortól az öt hónapon át (!) tartó versenysorozat.

Igen, 160 napon át versenyzett huszonnégy ország közel ezer versenyzője (hivatalosan 997-en), akik közül sokan életük végéig sem tudták meg, hogy olimpián szerepeltek.

(A horgászat is olimpiai szám volt Párizsban.)

Ennek oka az volt, hogy a Coubertin és a szervezők közötti viták nyomán a sportfesztivált „A Testmozgás és a Sport Nemzetközi Versenye” (Concours Internationaux d'Exercices physiques et de Sports) néven, nem pedig olimpiaként hirdették a kiállítás plakátjain és műsorfüzeteiben, sőt az ott kiosztott érmeken sem szerepelt az „olimpia“ szó, a mára fogalommá vált ötkarikás emblémát pedig csak jóval később, 1913-ban találta ki Coubertin. 

Csupán 19 sportág 90 versenyszámát ismerte el az olimpiai mozgalom a második olimpiai játékok hivatalos eseményeként, de a sportfesztiválnak összesen csaknem hatvanezer (58 731) résztvevője volt, és jó néhány olyan sportágban is rendeztek versenyeket, amely távol áll az olimpiai eszmétől.

Az írtak ismeretében nem csoda, hogy sem külön nyitó-, sem záróünnepélyre nem került sor, bár 1900. június 3-án, a versenyek megnyitásakor egy rövid felvonulást és tornabemutatót tartottak a játékok fő helyszínének számító, Párizs keleti határán elhelyezkedő Vincennes-ben, a rendezvényre épített Vélodrome-ban, amely elsősorban kerékpárpályaként üzemelt, de sok más sportnak is helyet adott. Oda vezetett Párizs első, ez alkalomból felavatott metróvonala, és villamossal is meg lehetett közelíteni ezt a peremkerületet, ahol azonban végül is az eredeti tervektől eltérően – főként költségvetési meggondolásokból – nem tudtak minden versenyt megrendezni, egy részük máshol kapott helyet. 

Párizsban osztottak ki először arany, ezüst és bronzérmeket. Az 1896-i, athéni olimpián a győztesek – az ókori versenyek mintájára – olajágakból készült koszorút és ezüstérmet, a másodikok pedig babérkoszorút és bronzérmet kaptak, a harmadik helyezetteket egyáltalán nem díjazták.

Mai szemmel az is furcsa lehet, hogy a csapatok nem országaik, hanem saját klubjuk neve alatt szerepeltek. Első alkalommal indulhattak nők is a versenyeken, akik főként teniszben és golfban jeleskedtek. Így lett az olimpiák első női bajnoka a brit Charlotte Cooper, aki tenisz egyesben és vegyes párosban egyaránt aranyérmet szerzett. Szintén először indult színes bőrű sportoló, egy haiti származású francia, Constantin Henriquez személyében, aki csapatával úgyszintén az első helyen végzett.

Négy labdajáték versenyei (gyeplabda, lacrosse, valamint két, Magyarországon alig ismert sportág, a balle au tamis és a courte paume) – jelentkezők hiányában – elmaradtak. Nézzük viszont azt a 28 sportágat, amelyben rendben lementek a számok:

A képen: készülnek a maratonisták.

ATLÉTIKA – a Bois de Boulogne-ban megrendezett 23 versenyszámban összesen 15 ország 117 atlétája indult el, közöttük kilenc magyar. James Connolly, az újkori olimpiák első bajnoka ezen az olimpián is indult, de bajnoki címét nem tudta megvédeni, hármasugrásban a második helyen végzett. (Később sportújságíró, majd Pulitzer-díjas író lett, akinek több mint 200 novellája és 25 regénye jelent meg). Honfitársa, Alvin Kraenzlein viszont megnyerte a 60 méteres síkfutást, a két gátfutószámot és a távolugrást is, ami rekordnak számít: az olimpiai atlétikaversenyeinek történetében azóta sem tudott senki ugyanazon az olimpián négy egyéni számban is bajnoki címet szerezni. 

A magyar Bauer Rudolf volt az első atléta, aki diszkoszvetésben a mai modern fordulásos technikát alkalmazta, és 36 méter 4 cm-es eredménnyel meg is nyerte a versenyt. Eredményhirdetésén a zenekar először tévedésből az USA himnuszát kezdte el játszani, mivel addig minden versenyszámban az amerikaiak diadalmaskodtak. (Bauer a csúcson hagyta abba: soha többé nem indult atlétikaversenyen.) Gönczy Lajos pedig 175 centiméterrel a 3. helyen végzett magasugrásban. (Csak az összehasonlítás kedvéért: a világrekord ma már 245 cm!).

EVEZÉS – a Szajnán 5 versenyszámban 8 ország 107 versenyzője indult el az 1750 méteres távon. A nem éppen kerek számérték oka az, hogy a versenyek helyszínét egy kikötő és egy vasúti híd között jelölték ki.

KRIKETT – csupán két csapat indult a Franciaországban szinte ismeretlen sportág vetélkedőjén: Anglia és a Franciaországban élő angolok alkotta „francia” csapat, a French Athletic Club Union.

KROKETT – először és utoljára rendezték meg az olimpián e sportág küzdelmeit, amelynek érdekessége volt, hogy fizetni kellett a részvételért. (A képen.)

KERÉKPÁR – óriási közönségérdeklődés mellett rendezték meg a sportág két versenyszámát, de nem született meglepetés, a francia biciklisek taroltak.

VÍVÁS – a magyar „szablya“ szóból franciául „sabre“-nak hívott kardvívás összecsapásait és a tőrversenyeket az Eiffel-torony alatti térségben, a Mars-mezőn rendezték meg, a párbajtőr-versenynek pedig a Tuileriák Kertje nyújtott csodálatos hátteret. 

Összesen 365 versenyző, közte 113 külföldi indult. Utóbbiak közül az olaszok emelkedtek ki, akik főként a Franciaországban akkor még kevéssé ismert kardvívásban jeleskedtek. Ebben a fegyvernemben Antonio Conte mögött a második helyet az akkor már négy éve Magyarországon élő Italo Santelli szerezte meg, aki későbbi tanítványai révén megalapozója lett hazánkban a vívósport mindmáig tartó szárnyalásának.

LABDARÚGÁS – a franciák számára még nem túl érdekesnek ítélt futballmeccseket mindössze 1500 néző előtt rendezték meg a Vélodrome-ban. A torna győztese az angol Upton Park FC lett a helyi France Club előtt, a belga Universités de Bruxelles zárta a sort. Ezeket az eredményeiket azonban az UEFA nem ismeri el olimpiai rangúnak, csak bemutató mérkőzéseknek tartja az ottani meccseket. (A képen a belga csapat.)

GOLF – mint a világ legtöbb országában, így Franciaországban is az arisztokraták sportjaként könyvelték el ezt a játékot, ezért is hatalmas szenzációt keltett a 4 ország 22 versenyzőjének egyike a compiègne-i golfklubban, amikor kiderült, hogy Mackenzie Turpie a hétköznapokon postásként dolgozik a golf őshazájának mondható skót Saint Andrews városában. 

TORNA – a Harmadik Köztársaság idején a torna volt a kerékpározás mellett messze a legnépszerűbb sportág, aminek köszönhetően a 8 ország 135 résztvevőjét felsorakoztató versenyen a franciák olyannyira dominálták a mezőnyt, hogy az első külföldi (egy svájci) mindössze a 19. helyet szerezte meg. 

Ma már megmosolyogtató módon a kötélmászás is szerepelt a versenyszámok között, ahol a magas-, távol- és rúdugrás, sőt a súlyemelés is helyet kapott a 16 különböző versenyszám között, és egyenként 20 pontot értek, így a maximálisan elérhető pontszám 320 volt. A magyar Kakas Gyula (holtversenyben) a 88. lett, 211 ponttal, a másik magyar, Katona Gyula pedig be sem fejezhette a versenyt, mivel megsérült.

ÚSZÁS – mintegy ötezer fős nézősereg előtt összesen 83 úszó vetette magát a Szajnába, hogy 7 versenyszám során mérje össze tudását. A helyiek inkább még csak ismerkedtek a versenyszerű úszással, így a külföldiek vitték a prímet. Közülük is kiemelkedett a magyar Halmay Zoltán, aki bár „csak” 2 ezüst és 1 bronzérmet nyert (200m: 2’31”4 – 2. helyezés, 1000 m: 15’16”4 – 3. helyezés, 4000 m: 1ó 08’55“4 – 2. helyezés), ám az olimpiák történetében először mutatta be azt a gyorsúszásos technikát (a krallozást), amely mindmáig hódít – igaz, ő saját bevallása szerint ezt egy ausztráltól leste el Magyarországon. A ma is ismert versenyszámok mellett volt csapat- és akadályverseny is, sőt 60 méteres víz alatti úszásban is hirdettek győztest.

PELOTA – ez a baszk eredetű játék nem volt túl népszerű Franciaországban, mégis vagy ezer néző szurkolta végig a Neuilly-sur-Seine-ben megrendezett mérkőzéseket, amelyek során végül is honfitársuk, a hatalmas (195 cm, 90 kg) Chiquito de Cambo (a jobb oldali képen) nyerte le a bronzérmet, akiről az 1924-i olimpia idején a sportág céljaira akkor emelt párizsi arénát is elnevezték.

LOVAS PÓLÓ – a második búr háború miatt a legjobb angol és ausztrál csapatokat nélkülöző tornát csekély érdeklődés mellett rendezték a Bagatelle Polo Clubban, mindössze öt csapat részvételével. A szervezetlenséget mutatja, hogy Maurice Raoul-Duval két csapatban is játszhatott, a helyi Bagatelle és a Compiègne színeiben is lóra pattant. Arról sajnálatos módon nem maradt fenn feljegyzés, hogy a két csapat egymás elleni meccsén melyik formációt választotta.

RUGBY (15 fős) – a három csapat vetélkedését hatezer néző buzdítása mellett rendezték a Vélodrome-ban. Franciaország lett az első az ősi rivális angolok ellen, így begyűjtve az ország első csapatsport-aranyát. 

LOVAGLÁS – a place de Breteuil-en felállított ideiglenes lovardában a 8 ország lovasai az akadályverseny mellett lovas magas- és távolugrásban, „hátas és vadászló“ (angolul Hacks and Hunter Combined) kategóriában, valamint négylovas kocsihajtásban is összemérték tudásukat, de a favorit brit versenyzők e versenyektől is távol maradtak a háború miatt.

TENISZ – az akkor Île Rothschildnak hívott szigeten (ma Île de Puteaux) rendezték a tenisztornát, ahol negyed századdal azelőtt, 1873-ban Léon de Janzé megalapította Franciaország első teniszklubját. Az olimpiai versenyen 73 játékos indult, közte 15 nő. Az angolok, főként a Doherty testvérek dominálták a versenyt, akik megnyerték a párost, emellett Lawrence egyesben, Reginald pedig (a már említett Charlotte Cooperrel az oldalán) vegyes-párosban is aranyérmes lett.

LÖVÉSZET – a Satory Katonai Táborban lebonyolított verseny egyszersmind a 7. nemzeti lövészverseny is volt, összesen csknem hatezer indulóval. Az esélyek kiegyenlítése végett mindenki egyforma, „Lebel” márkájú puskákkal lőtt, a márka az I. világháborúban a francia katonák meghatározó fegyverzetévé lépett elő. A versenyeken néhány nő is elindult, és a nagyszámú francia lövész ellenére a svájciak és a skandinávok nyerték a legtöbb érmet egyéniben, csapatban egyaránt.

ÍJÁSZAT – minden bizonnyal igen népszerű sportág lehetett akkoriban Franciaországban ez a lövésszám is, mivel összesen 5254 versenyző indult el a versenyen, közüle mindössze kétszáz volt külföldi. Érdekesség, hogy a 6 versenyszám közül az egyik az íjpuskával történő lövészet volt.

VITORLÁZÁS – az akkor még „hordókban” mért hajókat méretük szerint két csoportra osztották a Szajnán: a 10 hordó alattiak Meulannál, az ennél nagyobbak pedig Le Havre-nál mérkőztek meg egymással.

VÍZILABDA – a Courbevoie-ban lebonyolított hét csapatos tornát könnyedén nyerte a manchesteri Osborne SC, amely a döntőben ötezer néző előtt 7:2-re verte a belga Bruxelles SWC-t.

MAGYARORSZÁG: sportolóink a 11. helyet érték el a nemzetek vetélkedésében (17 induló, mind férfi), egy arany, két ezüst és két bronzérem elhódításával, amelyet Bauer Rudolf, Halmay Zoltán és Gönczy Lajos szerzett. 

Rajtuk kívül érdemes még megemlíteni néhány nevet a legjobban szereplők közül:

Crettier Rezső, atlétika – súlylökés, 4. (12,07 m); atlétika – diszkoszvetés, 5. (33,65 m)

Gregurich Amon, vívás – kard, egyéni, 4. 

Iványi Gyula, vívás-kard, egyéni, 5.

Kauser Jakab, atlétika-rúdugrás, 4. (3,10 m)

Koppán Pál, atlétika-hármasugrás, 5-10. (állóhelyből),

Speidl Zoltán, atlétika-800 m, síkfutás, 5. 

EGYÉB SPORTÁGAK – a sportfesztiválon számos olyan sportág is szerepelt, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ismert el: a horgászat, a francia golyós játékok (boules lyonnaises és pétanque), az amerikai és a kelta futball, a baseball, a hurling (gyephoki egy változata), a  longue paume (teniszjáték), az ágyúlövés(!), a sárkányeregetés, a postagalamb-reptetés és a segélynyújtás (tűzoltás, vízi mentés, civil és hadi sérültek ellátása). 

Gátfutás 117 évvel ezelőtt…

Először és utoljára szerepeltek géperejű járművek is az olimpiák történelmében. Ide sorolhatóak a motorcsónak-versenyek, illetve a Párizs–Toulouse–Párizs autó- és motorverseny, amelynek 1448 km-es távját az induló 55 közül csak 18 tudta teljesíteni. Itt a 400 kg-nál könnyebb, külön kategóriát képviselő voiturette-k versenyét – saját gyártású autójával – Louis et Marcel Renault, a később híressé vált autógyárosok nyerték.

A múltba visszatekintve a legérdekesebb azonban kétség kívül a hőlégballon-verseny: már az is felborzolja az idegeinket, ha Jacques Balsan teljesítményére gondolunk, aki légzőkészülék nélkül 8558 méter magasra emelkedett, így majdnem belehalt a megpróbáltatásba, az azonban még elképesztőbb, hogy egy másik versenyző, Henry de La Vaulx két nap alatt, 1925 kilométert megtéve „a világ végén“, Kiev mellett szállt le kosarával…

(A képek forrása: wikipedia.org)

 

A következő részben hasonló érdekességeket tudhatnak meg az 1924-i, második párizsi olimpiáról.