Orbán a kultúra pápájának is kinevezte önmagát

A magyar kormány még szorosabb kontroll alá veszi a színházakat címmel az US News and World Report számol be a kormány tervezett legújabb intézkedéséről.

A kormányt egyrészt nacionalistának bélyegezte meg a tudósítás, másrészt figyelmeztet, hogy ezzel a művészi szabadságot fojtja meg és a színházak függetlenségét korlátozza. A Reuters által is megszerzett tervezet szerint egy olyan nemzeti kulturális tanácsot fognak felállítani, élére az illetékes minisztert kinevezve, amely meghatározza a prioritásokat és a magyar kultúra követendő irányát. Mert elvárható a színházaktól a nemzet érdekeinek megvédése. A cikk rögtön összegzi is Orbán eddigi tevékenységének legfőbb és sokat bírált elemeit, mint az alkotmány átírása, a média állami ellenőrzése és egy olyan üzleti birodalom kiépítése, amelynek az Orbánhoz közeli személyek a részesei.

Mindezt tette arra való hivatkozással a magyar kormányfő, hogy a választás eredményei felruházták őt azzal a mandátummal, hogy a nemzeti élet számos aspektusát újradefiniálja. Azaz: letörje a baloldali liberális eszméket.

Idézik Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzését is, aki szerint a tervezett törvény rossz irányba tett lépés, mert véget vet a szabadságból táplálkozó kulturális sokszínűségnek. A művészeket nem lehet politikai pórázon tartani.

Szijjártó Péter nevetségesnek nevezte a londoni NATO-csúcstalálkozón a Washington Examinernek adott interjúban, hogy Orbán Viktor lett volna az, aki az amerikai elnököt Ukrajna ellen hangolta, illetve, hogy ő győzte volna meg Donald Trumpot arról, hogy Ukrajna korrupt ország. Másrészről Szijjártó gúnyolódik ugyan, de azt is mondta az interjúban, hízelgő ez a magyar kormányfőre nézve. Márpedig mindennek az amerikai elnök elleni impeachment, a kongresszusi vádemelés szempontjából van jelentősége. Egy külügyminisztériumi vezető, George Kent azt állította ugyanis bizottsági meghallgatásán: Orbán Putyin szavait visszhangozta, amikor arról beszélt Donald Trumpnak, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is a korrupcióra épülő rendszer tagja lett. Nem megbízható forrás – jelentette ki a Washington Examinernek Szijjártó, hozzátéve, hogy egyszerűen azért, mert ő ott volt Trump és Orbán tárgyalásain, ellenben George Kent nem. Utóbbi úgy vélekedett, hogy Orbán Ukrajnával szembeni ellenséges hozzáállását az új oktatási törvény okozta, mert Orbán egy nagyobb Magyarországot vizionál. Politikájának egyik sarokköve. Így ebbe kapaszkodva igyekszik célját elérni, s ezzel egyidejűleg az ukránok NATO-partnerségi viszonyát is blokkolni.

George Kent ellenben arra is felhívta a figyelmet, hogy az ukrán oktatási törvény az oroszok ellen irányul elsősorban, mert Kijev az ukrán nyelvet akarja minden nemzetiségi fölé – amibe az orosz is beletartozik – emelni. Kent szerint Orbán Zelenszkij személyét közvetlenül támadta a Trumppal folytatott találkozón. Az amerikai sajtóorgánum egy másik NATO-tagállam szakértőjét is megkérdezte ez ügyben, aki otthonosan mozog az ukrán témában, és azt nyilatkozta, hogy George Kent megbízhatóbb, mint Szijjártó. Másrészt felháborodott azon, hogy a NATO hatékony működése sérül, amikor a tagországok a maguk politikai érdekei szerint akadályokat görgetnek küldetése teljesítése elé.

A magyar külügyminiszter újfent megerősítette, Budapest mindaddig akadályozza Ukrajna NATO-együttműködését, amíg Zelenszkij elnök nem hajlandó visszavonni az általa ellenzett törvényt.

A kelet-európaiak közül a magyar kormány vetette ki a legmagasabb büntetést a Facebookra, 1200 millió forintot, ami dollárban számolva 4 millió – összegzi a Bloomberg hírügynökség; a hír végigsöpört a nemzetközi médián. A magyar hatóságok szerint ugyanis 2010-től egészen 2019. október 23-ig, az uniós szigorítások bevezetéséig a Facebook megszegte használóinak személyiségi jogait, amikor ingyenes használatot engedélyezett és hirdetett, de közben a használók adatait, online aktivitásukat a közösségi hálón folyamatosan gyűjtötte, elemezte, amiből nagy haszna származott a megjelölt időszakban az óriás cégnek.

A konzervatív amerikai NewsMaxnek nyilatkozott Novák Katalin a négygyerekes családoknak januártól járó adómentességről, amiben dicséri a magyar kormány politikáját, mondván, hogy 40 éve nem volt ilyen magas a házasságkötések száma, mint napjainkban. A Washingtonban tartott népesedési konferencián előadó miniszter még arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt három évben ötödével a válások, negyedével pedig az abortuszok aránya csökkent.

Egyébiránt pedig a négygyerekes családok és az ezzel kapcsolatos összes kedvezmény politikájára az volt a magyarázata, hogy ha fenn akarjuk tartani a gazdasági növekedést, akkor több munkaerőre van szükség. Arra a kérdésre, hogy ő s bevállalja-e a 4. gyereket, Novák úgy felelt, nem, mert már túl van azon a koron.