Szép és pontos, mint a szombathelyi óra

Balló László (*1953) szombathelyi író, költő, műtörténeti kutató, a Magyar Írószövetség tagja. Első verseskötetei a Magvető és a Fekete Sas könyvkiadónál jelentek meg. Az utóbbi években építészet-, bútor- és óratörténeti kutatásait látványos albumokban publikálta: Melchior Hefele osztrák építész születésének 300. évfordulója alkalmából jelent meg két különösen szép és értékes albuma: „Melchior Hefele bútorművészete Szombathelyen” és az „Ezeregy nagy titok – Melchior Hefele elfeledett Architektúrái” .


„Keringő álom” címmel – ötvenedik szépírói jubileuma alkalmából – sajátos hangvételű költői munkásságát összegezvén, tavaly széles válogatással jelentkezett.

Az építészet- és a bútortörténet iránti érdeklődése mellett az 1970-es évek elejétől foglalkozik óratörténettel. Miként a bútortörténetben, akként az óraművészet fejlődésében is a 17–18. század nagy stílusvonulatait tanulmányozta, hiszen e korszakok emlékanyaga ma is a szélesebb körű műgyűjtés tárgya.

„Értékes óráink – Európai órakincsek gyűjteményeinkben” című albumát december 13-án mutatják be Szombathelyen. A Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet bevezető tanulmányából közöl részletet az Infovilág a szerző szíves engedelmével. Köszönet érte!

„…Szót kell ejtenem arról a tapasztalatomról, hogy akárhány mostani órásmesterrel beszéltem, valamennyien fontosnak tartották hangsúlyozni: Szombathelyen sohasem születhetett saját készítésű óramű, hanem az itteni órások általában osztrák gyárakból (?) beszerzett szerkezetet helyeztek el órájukban, és ennek számlapjára festették, vésték a saját nevüket, illetve később a szentgotthárdi óragyárnál vásárolták a szerkezeteket (ezek szerint órásmestereink csak óraházakat konstruáltak volna?). Ezt a megközelítést teljesen tévesnek kell gondolnunk. Idézzük fel legnagyobb órakutatónk, Horváth Tibor Antal szavait az elmúlt évszázadok órásmestereiről, 1935-ből:

„…óracsinyálók voltak: ma konstruktőrnek mondanók őket, szemben a ma órásával, aki a gépnek-órának nem teremtője, csak szolgája, aki tisztogat, javít és igazgat rajta, de alkotni már nem tud.”

A korai neoklasszicizmus falióráinak ritka szép példánya Bécsből, az 1770-es évekből.

Honnan vette Horváth ezt a mai órásainkat felháborító gondolatot? Például a Debrecenben született, de hozzánk Bécsből érkezett Brändl Gáspár órásmester szavaiból, aki 1818. január 6-án kelt levelében Szombathely város elöljáróságához fordul azzal a kérelemmel, hogy vegyék fel a város polgárának. Idézem Horváthot: „Büszkén jegyzi meg, hogy tudja a mesterségét úgy, mint bárki, sőt, olyan órát is fog bemutatni, amilyet egy bécsi mester sem tud csinálni.”  Brändl Gáspárnak több, Szombathelyen készült munkáját is ismerjük, sőt egy még Bécsben készült, magával hozott órája is fennmaradt, amelyet leszármazottai őriztek évszázadokon át Szombathelyen. Hozzáteszem, hogy 1760 és 1860 között még Bécsnek sem volt óragyára, az említett szentgotthárdi gyár pedig a 20. század első negyedében működött, csak zsebórákat készített, és minden darabot saját gyári jelzéssel látott el. Az általunk vizsgált időszakban pedig kizárólag manufakturális előállításban készültek, kisebb-nagyobb  műhelyekben az óraszerkezetek, amelyeknek minden darabját kézzel, kézi szerszámmal állították elő. (Még pontosabban rávilágít a problémára az a győri példa, amely szerint 1842-ben Székely Károly mestermunkáját nem fogadta el a céh, mert bécsi kovácsmunka nyomait találta a beadott remekben.) Korabeli rézmetszetek pontosan bemutatják az órásműhelyben folyó munka összes fázisát. Néhány múzeumunk megőrizte régi órásműhelyek teljes berendezését, így arról is tájékozódhat az utókor, akár a mai órások is, hogy e munka elvégzéséhez elégséges technika állt a mesterek rendelkezésére, és nem kellett idegen gyárakhoz folyamodniuk azokban a nehéz időkben, amikor azok még nem is léteztek… Ám legkézenfekvőbb bizonyíték, hogy az egyszerű „órásmester” megnevezése idegen nyelveken az óra készítőjét jelöli pontosan: UHRMACHER, CLOCKMAKER stb., de a 18. században még hazánkban is „ÓRACSINYÁLÓ” volt e mesterség elterjedt neve.

Bachleitner Gergely pozsonyi mester legszebb munkája, 1760 körül készült. (Keresztnevét mostanáig nem ismerte óratörténeti irodalmunk.)

Szintén Horváth tanulmányából ismerjük, hogy városunk (Szombathely – a szerk.) órásai 1792-ben panaszt tesznek a városi elöljáróságon egy helybeli kereskedő ellen, aki kismartoni órákat forgalmaz. Ma is találhatunk a Smidt Múzeum állományában egy éppen ebből az időből származó, szépséges, Minerva-figurás neoklasszicista órát, Flaschge János kismartoni mester munkáját, de az 1980-as években további ott készült példányokkal is lehetett még találkozni Szombathelyen. Tudunk olyan óráról országos gyűjteményben, amely Szombathelyről származik, és szintén Flaschge munkája. További panasz is érkezik, ezúttal a nálunk árusított grazi órák miatt. Ismerjük, hogy Hefele Menyhért az egyházmegyei építkezésekkel összefüggésben egy óraházat is tervezett, amelynek egy példánya ma is megtalálható Szombathelyen, magántulajdonban. Ez az impozáns, nyolcoszlopos, faragott és aranyozott óraház is Grazban készült szerkezetet kapott.

Mindezek azt bizonyítják, hogy mestereink saját készítésű órákat forgalmaztak (ezért sértették érdekeiket az idegenből hozott órák). A szombathelyi órákon látható mesternév tehát helyi előállítást, és a nevezett mester kézi erővel végzett saját, önálló munkáját jelenti…”