(Zöldi László/ Médianapló) Ilyenkor, karácsony és szilveszter között rendezgetem a házi archívumot. Az Orbán-dossziéban jócskán felgyülemlett az anyag.

A múlt század nyolcvanas éveiben, az évtized végén gyakran fordultam meg abban a ferencvárosi házban, ahol a két gyermekem lakott az édesanyjukkal. Mentem föl a lépcsőn, és olykor mellettem viharzott el egy fiatalember melegítőben. Kettesével vette a lépcsőfokokat, futott kocogni. Akkoriban egy hetilap főszerkesztő-helyettese voltam, és kulturális újságíróként annyit azért tudtam róla, hogy a Fidesz rövidítésű politikai szervezet vezetője. És mert a körülmények jövőt jósoltak neki, nyitottam a nevére egy fájlt a számítógépen.

Azóta a mondatai 655 oldalt töltöttek meg. Egy oldalon kettes sorközzel hét-nyolc gondolat fér el. Ha ehhez hozzáveszem, hogy mások mit mondtak vagy írtak róla, nos, akkor a másik gyűjtemény 434 oldalra rúg. A mintegy nyolcezer mondatból mégis csak kirajzolódik egy közéleti személyiség arculata. A portré felvázolása meghaladja egy évvégi áttekintés kereteit, az idei termés azonban közéjük fér. Nos, 2024-ben 342 oldalnyi szöveget jegyeztem föl Orbán Viktortól. A közlekedési csomópontok, dunai hidak avatásán, a gazdasági kamarák ülésén és a külföldi vendégek fogadásán elhangzott alkalmi szónoklataiból nem is szemelgettem.

Bizonyára találtam volna bennük is figyelemre méltó gondolatokat, de beérem azzal, hogy minden napra jut tőle egy olyan mondat, amelyik alkalmas a megörökítésre. Vagy azért, mert kiderült azóta róla, hogy nem teljesítette a (jelenlegi) miniszterelnök várakozásait, vagy azért, mert igen. Vagy: mert szellemes, vagy pedig azért, mert méltatlan egy kormányfőhöz. Egy valami nem mondható el róluk, hogy bármelyik is elérte volna a szállóige színvonalát.

Vagyis azt, hogy a kávéházak népe, a polgárság szájára veszi, ízlelgeti, elvesz belőle, hozzátesz valamit, és a kicsontozott mondat gazdagítja nagy hagyományú szállóige-irodalmunkat. A három és fél évtizede vezetett gyűjteményemben háromezer szállóige található, ebből harmincegy köthető Orbán Viktor nevéhez. Egy százaléknyi. Vannak, akik ennél többre képesek: Bodor Pál, például, másfél százaléknyira, de ő már nem szaporíthatja a közélet megnyilatkozások számát.

Orbán Viktor politikai pályafutása két részre osztható. Fele részben ellenzéki politikus volt, fele részben miniszterelnök. Azt vettem észre, hogy ellenzékben szabadabban, oldottabban, szellemesebben fogalmazott. A hozzá kapcsolható szállóigék többnyire akkor születtek, amikor küzdenie kellett azért, hogy nyilvánossághoz jusson. Az újságírók kérdéseit még kihívásnak tekintette, frappáns mondataival a szellemi életben is híveket szerzett magának. Kormányfőként válogathatott és válogathat a médiumokban meg az újságírókban. De nem csak ez tette könnyen kiszámíthatóvá és olykor unalmassá.

Az is, hogy már nem az interjút készítő újságíró szabja meg a beszélgetés menetét, hanem a miniszterelnök stábja. A helyzetet jellemzik a péntek reggeli rádióműsorok. Halljuk a kérdező hangját, a stúdióvendég pedig nem néz a mikrofon gazdájára. Lapozgatja a jegyzeteit, keresi a „spontánul” föltett kérdésre adandó „spontán” választ. A rutinjára már csak azért van szükség, hogy a slágvortokat teljes mondatokká kiegészíthesse. Ebben kiváló. Jó egyetemi előadó lehetne belőle, ha egyszer abbahagyná a politikát.

Kár, hogy a mondandójából elvész a rögtönzés keltette meglepetés. Az egyéniségtől függő hozzáadott érték, ami az érdekes gondolatot alkalmassá teszi arra, hogy a kávéházi törzsasztalnál szájról szájra terjedő szállóigévé váljék. Ahhoz meg, hogy a közéleti személyiség önmagát is meglepje a tartalmas, szellemes gondolattal, beszélgetőpartnerre van szükség. Az újságíró szellemi önállósága nélkül a politikus hajlamos az elkényelmesedésre.

A közszolgálati rádióban jó néhányan interjúztak már a (jelenlegi) miniszterelnökkel. 2010-től például Kiss Gábor István, akit a lecserélése után Pekingbe és Tokióba küldtek tudósítónak. Miután hazajött, egy másik rádióhoz szerződött, és eltűnt előlem. Ha jól emlékszem, egy harcias hangú hölgy következett, aki folyton az ellenzéken köszörülte a nyelvét. A neve nem jut eszembe, de azt tudom róla, hogy a nyíregyházi főiskolán szerzett diplomát. Remélem, nem én tanítottam újságírásra. Miután lecserélték, eltűnt a Magyar Rádió adminisztrációjában.

A jelek arra utalnak, hogy a miniszterelnök megszólaltatása nem föltétlenül az újságírói pálya kezdete. Az utána következő Nagy Katalin nevére már emlékszem. Ő elég sokáig húzta, és a lecserélése után irodát kapott Brüsszelben. Az utóda Törőcsik Zsolt: kellemes hangú és sima beszédű fiatalember. Ilyen előzmények után vajon milyen karrierre számíthat, ha majd tovább kell lépnie a bizalmas alákérdezésből?

Szétszálaztam Orbán Viktor idei 342 megnyilvánulását: 62 mondatban foglalkozott a hanyatló Nyugattal (Brüsszellel, az Európai Unióval); 53-ban az orosz–ukrán háborúval, 45-ben a magyar gazdasággal, 24-ben a békével, 19 mondatban Amerikával (azaz: Trumppal), 15-ben Ukrajnával (Zelenszkijjel), 13-ban a baloldallal, amibe a miniszterelnök minden politikai ellenfelét besorolta, még az ó-ellezéket leváltó Magyar Pétert is.

A kormányfő 11 mondatban foglalkozott Oroszországgal (és Putyinnal), 7-ben saját magával, 6-ban a migránsokkal, 5-5-ben a Fidesszel és a kegyelmi üggyel, 4-ben a médiával, 3-3-ban Kínával és az LMBTQ-jelenséggel. Mindez nem azt jelenti persze, hogy az eme bekezdésben olvasható fogalmakat Orbán elhanyagolta volna. Sokszor hozta szóba őket, de még annyira se mondott róluk érdemlegeset, hogy felvétessenek a 2024-i dossziéba.

A miniszterelnök politikai tehetségét sosem vontam kétségbe. De az a benyomásom, hogy a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként az idén fásultnak, tompának mutatkozott, és főleg önismétlőnek hatott.  

Tíz mondat Orbán Viktor 2024-i megnyilvánulásaiból

A magyar gazdaság az európai uniós pénzek nélkül is válságálló. (Magyar Rádió, január 19.)

Nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére. (Magyar Rádió, február 2.)

(Novák Katalinról) Jó emberek is hoznak rossz döntéseket. (Hír TV, február 17.)

A brüsszeli válságkezelés klasszikus. Amerikának klassz, a többieknek kuss. (Hír TV, február 17.)

(Az Európai Unióról) Mi vagyunk a bot a küllők között. (Hír TV, március 15.)

A NATO-ban is vagyunk, meg nem is. (Magyar Rádió, május 24.)

A politikában a legfontosabb érv nem a muszkli, hanem a siker. (Magyar Rádió, október 4.)

(Magyar Péterről) Attól még nem lesz valaki hazafi, ha lyukat vág a zászlóba. (Hír TV, október 23.)

Az eklézsiát mindig meg kell reformálni. (Mandiner.hu, december 19.)

Könnyű év az én szakmámban nincs. (Magyar Nemzet Online, december 24.)