Az olasz kormány eltávolodott a néptől – mondta Orbán Viktor, amire reagálva Luigi di Maio olasz külügyminiszter arra kérte őt, ne avatkozzék be a belpolitikába. Nicola Zingaretti, az olasz középbal PD párt vezetője pedig úgy fogalmazott, hogy Orbán Olaszország ellensége – számol be a magyar kormányfő római látogatásáról a La Repubblica.
A radikális Olaszország Fivérei párt – amelynek meghívására érkezett a magyar kormányfő Olaszországba beszédet tartani, viszont vallja: Orbán Magyarországa példa a számukra. Volt néhány szava Orbánhoz Giuseppe Conte kormányfőnek is: miért nem követi Salvinit? (Salvini és pártja, a Liga a választásokon vereséget szenvedett és kikerült a koalíciós kormányzásból, pedig abban a hitben vonta meg a bizalmat a kormányfőtől, hogy majd ő veszi át Conte helyét.) Zingaretti, a Demokrata Párt nemrég megválasztott elnöke arra is figyelmeztetett, hogy Orbán arról ábrándozott, szétveri az Európai Uniót, de terve kudarcba fulladt. Felháborító, hogy ezek után Olaszországba jön, hogy kioktasson minket. Menjen haza és ott papoljon – jelentette ki.
Az Európai Bizottság élére jelölt, de posztját hivatalosan csak november 1-jétől betöltő Ursula von der Leyen már eddig is túl sokat engedett a kelet-európai országok nyomásának – véli a Forbes magazin, ami minden bizonnyal annak a kompromisszumnak az eredménye, amelynek köszönhetően az elnök asszonyt megválasztották – a többi között francia és magyar támogatással. Ezek a kompromisszumok tették őt engedékennyé például Magyarország iránt, amikor Trócsányi Lászlót bővítési biztosnak jelölte? Jó pár civil szervezet populizmust olvas a szemére, miután új biztosi pozíciót hozott létre „az európai életforma megvédésére”. A jövő hónapban fogja az uniós parlament megszavazni a bizottsági elnök személyét, de a felsoroltak miatt sok a bizonytalanság körülötte. Vajon engedékeny lesz-e a Magyar- és Lengyelország ellen indított 7. cikkely alkalmazásakor is? Ráadásul a klímaváltozást és a migrációs politika megreformálását tűzte zászlajára, s ezekben a kérdésekben Magyarország hajthatatlan mind a mai napig. A szerző úgy véli: épp a kompromisszumos jelölése okán kellene von der Leyennek kompromisszumra kényszeríteni ezekben a kérdésekben Magyar- és Lengyelországot, hogy számoljon a 7. cikkellyel járó következményekkel.
Önnek egész Európában respektje van – így fogalmazott Donald Trump, amikor Orbán Viktort májusban a Fehér Házban fogadta. Az amerikai elnök számára ugyanis Orbán Viktor inspiráció is. A londoni Kingston Egyetem politikai kommentátora szerint is Trump falépítési álma a magyar mintán alapult – írja a külügyi blogportál, a washingtoni LobeLog.
A szíriai diktátor, Bassár el-Aszad megítélésében azonban már korántsem ilyen nagy az egyetértés a két vezető között. Hisz’ Magyarország az elsők között létesít diplomáciai kapcsolatot újra Szíriával, és ezzel az orosz álláspontot is erősíti a térségben. Az úgynevezett magyar „aranyvízumot” pedig az Aszad-rezsim tagja is megkapta. Aszad még 2015-ben egyértelműsítette egy interjúban, hogy a Nyugat felelős a menekültválságért, mert a terroristákat támogatta. A terroristákon itt természetesen a rendszere elleni felkelőket értette. Ha nem akarsz menekültválságot, akkor hagyd abba a terroristák támogatását – hangzik a szíriai álláspont.
Európa ismét megosztott lett Aszad rendszerének a megítélésében, ugyanis ha elismernék Aszad győzelmét hatévi polgárháború után, akkor tárgyalni lehetne a menekültek visszafogadásáról. Orbán egyik interjújából pedig a cikk szerzője szerint is az olvasható ki, hogy a szíriai polgárháború a keresztény Európa elleni gyanús konspiráció, hisz’ a menekültek testesítik meg a muzulmán inváziót. Az Aszad-rezsim európai megítélésében való változás egyik jele, hogy augusztusban egy francia delegáció Damaszkuszban tárgyalt a szíriai diktátorral, aki elismeréséért cserében hajlandó a menekülteket visszafogadni. A menekültkártya kijátszása ez esetben azt jelentené, haláláig bebetonozhatná hatalmát Asszad.
A Luzerner Zeitung – latolgatván a hamarosan esedékes osztrák választásokon a lemondott Sebastian Kurz kancellár esélyeit – arra jut: sikerének egyik titka, hogy van benne egy kicsi Emmanuel Macronból és van benne Orbán Viktorból is. Azaz egyrészt elkötelezett Európa-párti, másrészt migrációellenes. S a kétfelé politizáló Kurz ezzel mindenképpen bővíteni tudja szavazóbázisát.