Túlélésre játszik a magyar kormány, hogy az uniós választásokig megússza a jogállami, a kötelezettségszegési és a 7. cikkelyes eljárásokat. A felelősségrevonást. Ez az egyik központi témája volt a harmadszor az idén megrendezett, kétnapos Budapest-fórumnak, ahová kiválóbbnál kiválóbb külföldi politikusokat és politológusokat hívott meg a fővárosi vezetés. Az Európai Unió magyar ügyek jelentéstevőjével, Gwendoline Delbos-Corfielddel (a nyitó képen), és az uniós jogi értékelések egyik szakírójával, az egyetemi professzor John Morijnnal készített interjút Csernyánszky Judit. 

– Nagyon örülök, hogy végre lehetőségem volt vitatkozni a pódiumon az MCC egyik vezetőjével is– utalt Boris Kalnokyra, a Matthias Corvinus Collegium újságíró-iskolájának igazgatójára John Morijn (a bal oldali képen), a Budapesti Fórumra Hollandiából érkezett egyetemi jogászprofesszor, aki az EU jogi anyagainak elkészítésében is oroszlánrészt vállal. A többi között az ő jogi véleménye is mérvadó a 7. cikkelyes eljárásban. A pódiumbeszélgetésben részt vett Gwendoline Delbos-Corfield, az Európai Parlament magyar raportőre, aki a 7. cikkelyes eljárás ügyét vette át Judith Sargentinitől, és ott volt Bruszt László, az CEU Demokrácia-intézetének vezetője, Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, a vitát pedig Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója vezette. A vita természetesen a Magyarország elleni uniós büntető eljárásokról, a jogállami mechanizmusok működésképtelenségéről szólt, arról, hogy túl lesz-e valaha és hogyan, milyen szankciókkal ezen az eljáráson, amit most legalább 13 000 millió euró támogatásunk bánja, miután Brüsszel befagyasztotta.

– Ez természetesen nem személyes vita, hanem elvek és ideológiák vitája –szögezi le Morijn, miután élesen kikelt Boris Kalnoky véleménye ellen, hisz’ utóbbi szerint Magyarországnak semmilyen felelőssége sincs, jogtalan a pénzek visszatartása.

– De legalább tisztáztuk, hogy ennek nincs köze a mi személyes véleményünkhöz, az ön liberális gondolkodásához. Itt kizárólag az uniós állampolgárok, az uniós adófizetők – beleértve a magyarokat is – pénzéről van szó, amit nekünk feladatunk megvédeni, hogy azokat nem herdálják el. Ráadásul én ezt nem is hívnám szankciónak, csak a források felfüggesztésének. Ez a pénz megvan, vár arra, hogy törvényes keretek között a magyar fizetők is élvezhessék felhasználásuk előnyét.

– Ez fontos, ugyanis Orbán Viktor nem egyszer elmondta, hogy ezeket a pénzeket – most leegyszerűsítem – Ukrajnának adja Brüsszel.

– Jogi értelemben ez így teljesen inkorrekt. Ezt az Európai Unió Bírósága is épp ugyanígy fogalmazta meg, mivel csak a források felfüggesztéséről van szó. Teljesen nyilvánvaló, hogy a közeli jövőben ezt a vitát le kell folytatnunk, pontosabban: újra kell nyitni, mert a magyar kormány – ahogy ezt a médiában is olvashattuk – a befagyasztott pénzektől teszi függővé Ukrajna további támogatását. Orbánék ismét szembe mennek a tagok többségi véleményével.

– Ezt hívjuk zsarolásnak.

– Ez az egyik tárgyalási technikájuk – fogalmaz óvatosan Morijn, de mindketten elmosolyodunk a szavak ilyetén értelmezésén. – Aki ismeri Brüsszel működését, az tudhatja, mit jelent az, amikor egy ilyen horderejű vitában egyszerre hat uniós biztos is összefog. Márpedig ezen a Budapest Fórumon is azt látjuk, hogy összehangolt véleményt fogalmaztak meg külön-külön. Ennek hihetetlenül komoly politikai üzenete volt. A felröppenő hírek arról, hogy itt hamarosan pénzek kifizetése történhet meg – szerintem teljesen irreálisak. Sőt attól tartok, hogyha az igazságszolgáltatás rendszerét nem alakítja át a budapesti kormány az uniós feltételeknek megfelelve, akkor a pénzek kifizetésével maguk az uniós vezetők követnének el törvénysértést, aminek viszont szintén súlyos következményei lennének.  

– Akkor most, tulajdonképpen, hogy is áll a magyar kormány szénája?

– Őszintén szólva, bárcsak holnap feloldhatnák a befagyasztott pénzeket. De ennek nem látom reális esélyét, tekintve a Brüsszel és a budapesti kormány között kialakult politikai feszültséget. Nagyon nagy változtatásokat kellene az rendszerükön Orbánéknak végrehajtaniuk, hisz’ valójában a demokrácia a tét. A rajzfilmekből is ismert jelenethez hasonlíthatnám a mostani helyzetet. Amikor az egér nagy futásban a sziklaoromra ér, s előtte a szakadék tátong, s akkor a lendülettől még a levegőben pörög a lába, még futna, de a zuhanása elkerülhetetlen. A magyar kormány most már a levegőt tapossa a szakadékba zuhanása előtt. Én csak bízni tudok abban, hogy az Orbán-kormány felfogja a helyzet súlyosságát és valamit mégiscsak lépni fog.

– Nem tart attól, hogy a jövő nyári uniós választások megváltoztatják a helyzetet?

– A közvélemény-kutatásokat látva ennek a forgatókönyvnek reális az esélye. Ugyanakkor még nyolc hónap van hátra, s addig még sok változás történhet. A brit kormányfők a brexit idején egyik hónapról a másikra változtak meg. Az igaz viszont, hogy az EU olyan, mint egy nagy olajszállító hajó: pozícióját nem tudja gyorsan megváltoztatni. Még ha politikai irányváltás lenne is, a jogállamiság kritériumai nem fognak változni, az alapokmány erre útmutatást ad. Egy választás nem változtathatja meg az EU DNS-ét.

Meglepőnek és merésznek tartottam, hogy a vitán Gwendoline Delbos-Corfield nem ködösített, kerek-perec kimondta, hogy politikai döntés az, aminek eredményeként a Magyarországnak visszatartott pénzek még mindig a kasszában vannak. A vita után őt is elértem, s még azzal a lendülettel mondta is, ami a szívén volt.

– Igen, ezt mondtam, mert az EU nem egy bürokratikus világ. Mert azért jött létre a II. világháború után, hogy politikai akarattal békét biztosítson, hogy a vitákat békésen lehessen rendezni. Hogy ne legyen diszkrimináció, hogy a polgárok szabadságjogai érvényesülhessenek. Az EU Nem tűri az igazságtalanságot. A vitatott ügyeket végül az Európai Bíróság zárja le, ami azt a politikai szférát teremti meg, aminek eszméjében megszületett ez a közösség. A későbbiekben gazdasági közösségként is megerősödött az EU, hiszen létrejött az egységes piac, amiből minden tagország profitál. Igen, tehát vállalom, hogy az ezeket az eszméket felvállaló politikai közösség jött létre a béke megtartására. És ennek a politikai tartalomnak az érvényesítésére különféle eszközeink vannak – technikai, jogi, adminisztrációs, intézményi, pénzügyi –, utóbbira példa Magyarország, aminek esetében a jogállami feltételek teljesítéséhez kötötték a pénzek kifizetését. Mindezek végül egy olyan politikai cselekvésben összegződnek, amely lehetővé teszi azt, hogy minden uniós állampolgár egyenlő jogokkal, kiváltságokkal és persze a mindenkit egyformán érintő kötelezettségekkel rendelkezzék. Mindezek célja – a félreértések tisztázása végett hangsúlyozom – nem az, hogy Magyarországot büntessük, s az sem, hogy ezzel boldoggá tegyük, mondjuk, a hollandokat vagy a németeket. Mindezek célja a magyar állampolgárok érdekeinek szolgálata, hogy mindannyian ugyanolyan jogokat élvezzenek, mint az EU bármelyik állampolgára. És ugyanolyan szabadok lehessenek az élet bármely területén, mint az összes uniós állampolgár. Ha így vesszük, akkor igenis vállalom: ez már tisztán politikai cél.

– Nyolc hónap maradt az uniós parlamenti választásokig. Mi lesz a 7-es cikkellyel? Bármit elérhetnek még ennek megtartatására?

– Abszolút semmilyen kapcsolatba sem lépett velünk a spanyol elnökség. A horvát vagy a szlovén elnökség, bár nem volt erős érdekérvényesítő elnökség, volt alkalmunk találkozni mindkettővel a 7-es cikkely megvitatása céljából. A spanyol elnökség nem reagált egyetlen levelünkre sem, egyetlen kérésünkre sem. Nem látogatott el a spanyol vezetőség a jogi és szabadságjogi ügyeket tárgyaló LIBE-bizottsági ülésekre sem. Nagyon csalódott vagyok emiatt. A következő, belga elnökség idején ismét lesz meghallgatás a parlamentben. Bízom abban is, hogy a mi javaslataink alapján előrelépnek majd a 7-es cikkelyes ügyek. Ezzel együtt azt látom, hogy Francia- és Németország is hátrébb lépett egyet a számonkérésben, de a belgák nem fognak tétlenkedni. A jogállam visszaállítása nem tűr halasztást.

– Nem erősíti a 7-es cikkely érvényre juttatását a magyar elnökség sem, amire a választások után, jövő július 1-től kerül sor…

– Egyik meghallgatás követte a másikat, évről évre csak ezek ismétlődtek. Márpedig: amíg nem zárjuk le a 7-es cikkely első paragrafusának a vitáját, addig nem tudunk rátérni a másodikra sem, hogy megvonják a szavazati jogot a nem teljesítő Magyarországtól. A számonkérésnek ez az eszköze teljesen hatástalannak látszik ebben a pillanatban.

– Tehát a magyar kormány időhúzó taktikája akár hasznos is lehet? Elképzelhető, hogy kihúzza az uniós választásokig következmények nélkül a jogállami sértéseket? Elképzelhető akár még az is, hogy az esetleg átalakuló parlamentben és a magyar elnökség megkezdésével forrásokhoz is jut a jogállamiság helyreállítása nélkül?

– Igen, azt gondolom, hogy rosszra is fordulhatnak a dolgok, a magyar kormány a feltételek teljesítése nélkül is pénzéhez juthat, s akkor a 7-es cikkely ügye is feledésbe merülhet. Hisz’ nem kizárt egy olyan forgatókönyv sem, amelyben nemcsak a parlamentben, de a bizottságban, sőt az Európai Tanácsban is többségbe kerülnek a konzervatívok. Attól tartok, hogy akkor az EU egy kicsit meg is fog halni, legalább is elkezd haldokolni…már ami az alapvető értékek megőrzését illeti. Megmarad ugyan az egységes és szabad piac. Megmaradnak az uniós fogyasztási szabályok és az adminisztrációs rendszer, ami működésben tartja a közösséget, de akkor ez kilátástalan helyzetet teremtene. De a harcot persze soha nem szabad feladni. A szocdem pártok is mintha ezt éreznék, hogy a konzervatívok érdekérvényesítése előrébb jár. Nemcsak a parlamentben érzékelem ezt a csalódottságot, hanem a bizottságban és a tanácsban is. Nekem erről az a véleményem, hogy gyávák. Jó pár kollégám elbátortalanodott. Harcolunk, hogy a legrosszabb forgatókönyv ne valósulhasson meg, mert az nemcsak a magyar állampolgárokat érintené súlyosan. Akkor számos európai állampolgár érezni fogja, hogy nem lesz, nem maradt senki, aki megvédje őket szabadságjogi harcukban.

– Miként érzékeli a folyosói beszélgetésekben… esetleg vannak arra utaló jelek, hogy a magyar kormány készíti elő a kilépést az EU-ból?

– Nem, semmiképpen sem hinném, hogy ez Magyarország érdekében állna. Orbán Viktor modellként szolgál minden uniós tagország számára, hogy benn maradhatsz úgy a közösségben, élvezheted annak előnyeit anélkül, hogy teljesítenéd a tagságból fakadó kötelezettségeket. Nem fogja követni a brexit-példát. Ő belülről kezdi el bomlasztani a rendszert, hogy az EU-t alapjaiban rázza meg, hogy megdöntse mindazt, ami alapjainak szilárdságát adja. Szíven szúrja. Orbán Viktor ezzel be akarja bizonyítani, hogy az egységes piacban maradva is lehet érdeket érvényesíteni úgy, hogy az a hatalmát fenntartsa, s nem kell figyelembe vennie az állampolgárok jogait. Ugyanakkor érzem azt is, hogy noha Orbán nem akar kilépni, de milyen egyszerű megoldás lenne ez sokak számára. Érzem azt, hogy ha – mondjuk – Orbán azt mondaná, na jó, ebből elegem volt, és kilépünk, akkor jó páran gyorsan rávágnák: Jó! Jó! Menj! Csak menj! Ez lenne mindenkinek a legegyszerűbb. De ez, sajnos, azt is üzeni nekem: sokan belefáradtak ebbe a harcba. Inukba szállt a bátorságuk, és úgy vélik, jobb, ha Orbán távozik.

– De szerintem ez a legrosszabb forgatókönyv lenne, mert nincs oka Orbán Viktornak kilépni az EU-ból…