Nyílt levélben üzent Tom Lantos özvegye, Annette Lantos, arra kérve Magyarországot, védje meg a tanszabadságot.
Mint írja, elkeseríti a CEU ellehetetlenítését szolgáló törvény, de különösen az, hogy Áder János azt alá is írta. Annette azt írja, ő egy 86 éves, többszörös nagymama ugyan, de tudja, hogy férje tiltakozott volna, ha ezt megéri. Nos, emiatt írt nyílt levelet.
Tudja, hogy a Közép-európai Egyetem a jövő Magyarországának, Európájának és a világnak nevel ki politikusokat, s ez olyan, mint egy ékszer a koronán, ezért végzetes hiba ezt a koronaéket leverni. Annette a magyar néphez fordul, azokhoz, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, akik tüntettek a CEU-ért, hogy védjék meg az oktatás szabadságát, mert ezt a küzdelmüket a honfitársak és az egész világ is honorálni fogja.
Orbán belülről bomlasztja az Európai Uniót, miközben az szemet huny efelett – címmel a Financial Times véleménycikket közölt a CEU körüli helyzetet értékelve. S történik mindez akkor, amikor egyre többen vetik fel az Európai Unió végét a Brexit következményeként. S Orbán Viktor erre rátesz még egy lapáttal. A Princeton Egyetem professzora úgy véli: ahogy Orbán kijátszotta a Jobbik-féle ütőkártyát, amely szerint ha ő nincs, már rég az újnácik lennének hatalmon Magyarországon, úgy az unióban is ehhez a taktikához folyamodott. Hisz’ Donald Tusk megválasztását támogatta szembemenve lengyel barátaival, s ezért most úgy gondolja, neki tartozik hálával Tusk és az Európai Néppárt. A máltai csúcson Orbán a keresztény európai kulturkampf vízióját vázolta fel, amivel népszerű lett például Merkel ellenfeleinél is, mert így megértetik a német kancellárral, adja fel menekültpárti politikáját.
A professzor szerint a kereszténydemokraták nem merik kizárni az Európai Néppártból a Fideszt, mert akkor szavazásokat veszítenének el az Európai Parlamentben. Miközben bírálják Erdogant és Putyint, azt az Orbánt tolerálják, aki a leginkább aláássa az uniós jogállami normákat és ezzel belülről bomlasztja a rendszert.
A Magyarországgal nagyon ritkán foglalkozó amerikai The Atlantic folyóirat ezúttal célkeresztjébe vette hazánkat a CEU okán. Indítva azzal a cikket, hogy 2010 óta gyakorlatilag a jogállam és a demokrácia teljes lebontása zajlik Orbán kormányzásával.
A szerző, David Frum, Bush elnök beszédírója, Michael Ignatieffel is tudott beszélgetni múlt heti washingtoni tartózkodása idején. A CEU rektora nagyon világosan üzent, „Hagyjon minket békén a magyar kormány és mi sem avatkozunk be a magyar politikába”. Amúgy is, tette hozzá Ignatieff, nem szokása politizálni.
Ha Orbánnak sikerül kivéreztetni az egyetemet, akkor vérszemet kaphatnak a világ más zsarnokai is, merthogy a magyarországihoz hasonló 30 amerikai egyetem működik önállóan Amerikán kívül. Köztük az egyik leghíresebb a bejrúti. Remél-e még valamit? Ignatieff erre azt mondja, az Alkotmánybíróság opció lehetne, de már a kérdés így is túl van politizálva. Ráadásul Orbán olyan szinten gyengítette meg a jogállamot, hogy nem tud hitelt adni egyetlen szavának sem.
A cseh államfő, Milos Zeman nem örülne, ha a Közép-európai Egyetem Budapestről Prágába költöznék, merthogy jó pár furcsa tevékenység kötődik George Soros nevéhez. S amúgy is, nem utcai tüntetéseket, hanem demokratikus választást kellene tartani – közölte egy interjúban, amit a többi között a Kárpáthír is utánközölt.
Amíg Magyarország nem harmonizálja a menekültek kötelező befogadásáról szóló törvényt az uniós és a nemzetközi normákkal, addig ne küldjenek menekülteket ide – erről is épp annyi cikk jelent meg az utóbbi órákban a nemzetközi sajtóban, mint az Áder János által aláírt lex CEU-ról.
A Voice of America az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának, Filippo Grandinak az állásfoglalását részletezve felhívja a figyelmet, hogy 110 menekültet tartanak vissza a magyar konténertáborban, s köztük van 4 egyedül érkezett fiatalkorú és számos gyermek a családjával.
A március végén szigorított menekültügyi magyar törvény még több visszaélésre és erőszakra adott lehetőséget, ami elfogadhatatlan és ezért óvják a menekülteket Magyarországtól és követelik a korrekt hatósági vizsgálatot is. Grandi megjegyzi, amióta javulnak a menekültek befogadásának feltételei és körülményei Európában, azóta csökkent az embercsempészet is. Magyarországtól pedig elvárja az ebből a célból szükséges törvény módosítást.
Az Al Jazeera az ENSZ-beli szóvivőt is idézi, Cecile Pouillyt, aki szerint a konténerek, amelyekbe alig fér el ágy, szék, alkalmatlanok arra, hogy 12 hónapon át élni lehessen benne, különös tekintettel a gyerekes családokra.
A Quatar Egyetem professzora szintén az Al Jazeeraban írt véleménycikket még a tavalyi referendum kapcsán annak idején, címében jelezve véleményét: ki kellene zárni az Európai Unióból Magyarországot.

