Ami a pesti Madách Imre Gimnáziumban történt, az nem a Madách Imre Gimnázium privát ügye, hanem az egész országé. Ennek belátása pofonegyszerű. Amit egy bizonyos Pintér Sándor nevű dilettáns szolgalelkület utasítására követett el a hivatal, azt nem a Madách Imre Gimnázium igazgatójával szemben követték el, hanem mindannyiunkkal szemben. (A nyitó kép forrása: http://dudasj.ath.cx)

Következésképp: ami mostantól a Madách Imre Gimnáziumban történik majd, az messze nem csupán a szülők, az ott tanuló diákok s az ott oktató tanárok, hanem valamennyiünk ügye: minden tanár, minden szülő, minden nagyszülő, minden tanuló ügye, bárhol dolgozzék is, bárhol tanuljon is az illető.

Miért ne lehetne pont a Madách Imre Gimnázium ügye az egész ország közös ügye? Hogy is írta főművében, Az ember tragédiájában Madách Imre? „Nem a kakas szavára kezd virradni, De a kakas kiált, mert hogy virrad.”

Nem csupán emlegetni kellene, hanem végre komolyan is venni saját klasszikusainkat.

ÉS MÉG VALAMI:

A miniszterelnök a napokban radikálisan új kultúraantropológiai és valláspszichológiai tanításban részesítette országa népét, miután világossá tette, hogy van „libsi (értsd bibsi) elégedetlenség” és van „keresztény elégedetlenség”. A miniszterelnök által felvázolt aszimmetrikus ellenfogalom sok minden másra is alkalmazható.

Máris mondok egy példát.

A „libsi (bibsi) hagyomány” azt mondja ki, hogy minden településen, ahol a zsidó közösségben legalább tíz férfi van, a közösség köteles templomot (zsinagógát) és iskolát állítani. Ám ott, ahol nem telik mindkettőre, a templom elhagyható, de az iskolát fel kell építeni, ugyanis a „libsi (bibsi) hagyományban” – hogy ismét a Talmudot idézzem – „az iskolának nagyobb a szentsége, mint a zsinagógáé”, továbbá ebben a hagyományban „a tanulás az örök élettel, míg az ima az időleges élettel foglalkozik”, vagy „egy művelt fattyú előnyt élvez a tudatlan főpappal szemben”, hiszen, ahogy azt Martin Buber mondta a „libsi (bibsi) hagyományról”: „Die Lehre ist das Eingangstor des Lebens”, azaz „A tanítás az élet kapuja”.

Miért is hoztam szóba mindezt? Azért, mert minden idők egyik legocsmányabb és legembertelenebb hazai politikai hatalma, az Orbán-rezsim, amely a „libsi (bibsi) hagyománnyal” szembeállítva önmagára mint a keresztény hagyomány megtestesítőjére tekint, elkövette azt, aminél aljasabbat aligha követhetett volna el: a magyar miniszterelnök az Iványi Gáborral és rajta keresztül a Magyar Evangéliumi Testvérközösséggel, a MET-tel szemben táplált személyes gyűlölete, torz, fékezhetetlen és pitiáner bosszúvágya mellé felsorakoztatta a legembertelenebb politikai igényeket mindig készségesen kiszolgáló hivatalokat, előbb az adóhivatalt, most pedig Budapest Főváros Kormányhivatalát, s rajtuk keresztül elérte, hogy egy héttel az őszi iskolakezdés előtt törölték és megszüntették a MET fenntartásában működő óvoda, valamint az általános iskola és gimnázium működési jogkörét, ezzel nem csupán folytatva a MET totális szétverését és Iványi Gábor amúgy páratlan életművének megsemmisítését, hanem immár ellehetetlenítve és megalázó helyzetbe hozva az amúgy is többszörösen hátrányos helyzetben lévő óvodás és iskolás kisgyerekek sokaságát, valamint azokat az iskolákat, amik – ugyancsak ennek a kormánynak köszönhetően – súlyos pedagógushiányban szenvednek, ám most arra lettek kényszerítve, hogy a megszokott környezetükből, a megszokott oktatók és diáktársak köréből kiszakított óvodásokat és tanulókat fogadják be.

A fent leírt „libsi (bibsi) hagyománynak” természetesen nem ellenfogalma az orbáni „keresztény hagyomány”. Az orbáni „keresztény hagyománynak” a legvalóságosabb ellenfogalma maga a keresztény hagyomány (így, idézőjelek nélkül), amelyet épp ezek a gazemberek, parvenük, a legközönségesebb bűnözőkből összeverődött gyülevész banda tipor meg mindennap.

Akik a hatalom minden mocsokkal terhelt pozíciójából erre voltak képesek – ismét hangsúlyozom – eleve hátrányos helyzetű kisgyerekekkel szemben, azoknak a kereszténység semmi más, csak egy aljasul kigondolt, minden hagyományt, emberséget és tisztességet nélkülöző provokatív politikai jel, amely nem a kereszténységet, hanem ennek a bandának a hazug, cinikus és szemforgató dicstelenségét hirdeti csupán.

Kaiszareiai Euszebiosz II-III. századi neves egyháztörténetíró beszámolója szerint a 312. október 28-án lezajlott Milvius-hídi csata előtti éjszakán Nagy Konstantin császár álmában egy csodás égi jel jelent meg: egy hatalmas keresztet látott az égen feltűnni, az alábbi lángbetűs felirattal: τούτω νίκα, latinul: in hoc signo vinces, azaz „E jelben győzni fogsz!” És másnap Nagy Konstantin – aki 313-ban az addig üldözött kereszténységet a milánói ediktumában engedélyezte – legyőzte nagy ellenfelét, Maxentiust.

Tiszta szívből remélve, s bízva abban, hogy Magyarország lakossága, érzékelve a teljesen működésképtelenné vált, kirabolt, kisemmizett, szétvert és meggyalázott országot és a legkülönfélébb módon megalázott és megnyomorított népességet, felülemelkedve félelmein és értelmetlen meghunyászkodásain, s rádöbbenve végre saját maga, gyermekei és unokái elemi érdekeire, mielőbb elkergeti ezt a köztörvényes bűnökre szövetkezett embertelen rablóbandát.

Tekintsünk mindannyian a Gellért-hegyi keresztre, Orbán Viktor „kereszténységének” jelére úgy, hogy az valójában nem más, mint Nagy Konstantin keresztjének abszolút ellentéte: E jelben veszíteni fogsz!