Egy év alatt közel 2000 milliárd forinttal, 11 020 milliárd forintra nőtt a 100 leggazdagabb magyar vagyona. A több mint 20 százalékos emelkedés még az egy évvel ezelőtti – amúgy szintén rekordnak számító – 1400 milliárd forintot is felülmúlta. Az idén immár 24. alkalommal megjelent „A 100 leggazdagabb magyar” című kiadványban most is az első tíz helyen állók viszik a prímet. A dobogóra 2025-ben is Mészáros Lőrinc (1422 milliárd Ft), Csányi Sándor (820 milliárd) és Felcsuti Zsolt (526 milliárd forint) állhatott fel. Orbán kedvenc lányának férje, azaz a kormányfő veje „csak” 188 milliárd forint vagyon fölött rendelkezik.

A 100 leggazdagabb magyar 2025-i kiadása szerint a listán szereplők vagyona egy év alatt 22 százalékkal nőtt. Az első tíz helyezett összesen 5138 milliárd forinttal rendelkezik, ami majdnem a teljes, százfős lista vagyonának a fele. Kiemelkedik a mezőnyből Mészáros Lőrinc, aki a kiadvány idei összesítése alapján 1422 milliárd forint vagyonnal rendelkezik, és ami kis híján másfélszerese a tavalyi 990 milliárdos becslésnél.

Magyarország leggazdagabb emberét az idén is Csányi Sándor követi a listán: becsült vagyona a 2024-i 700 milliárdról egy év alatt 820 milliárdra nőtt. Megőrizte dobogós helyét Felcsuti Zsolt, igaz, vagyona szerényebb ütemben, 486 milliárdról 526 milliárdra forintra növekedett. A negyedik helyen ismét Veres Tibor áll, aki 480 milliárdos vagyonnal rendelkezik, az ötödik helyet továbbra is Gattyán György foglalja el, akinek vagyonát 441 milliárdra teszi A 100 leggazdagabb magyar kiadvány. Gattyán Györgyöt Szíjj László (370 milliárd) és Jellinek Dániel (336 milliárd) követik a rangsorban.

Szakonyi Péter, a magazin felelős szerkesztője elmondta, hogy az élcsoport nyolcadik helyére „robbant be” 264 milliárd forintos vagyonával Jászai Gellért, aki tavaly még csak a 13. helyen szerepelt 138 milliárddal. Jászai után Széles Gábor (258 milliárd) következik. Az első tízes csoportot Garancsi István zárja, vagyona a tavaly zárult üzleti évvel 221 milliárdra forintra becsülhető.

A lista 10-15. helyezettjei sorban: Tiborcz István (188 milliárd), Kasza Lajos (183 milliárd), Futó Gábor (160 milliárd), Wáberer György (156 milliárd), Leisztinger Tamás (153 milliárd).

A leggazdagabb száz közé az idén 19,7 milliárdos (tavaly 17,2 milliárd forintos) vagyonnal lehetett bekerülni, két évvel ezelőtt 14,5 milliárd forint volt a belépő. A 100 leggazdagabb magazin olvasói sz idén – a tavalyi öt után – két új szereplőt találnak a listán: a pénzügyi szolgáltatások piacán aktív Feith Zoltánt (69. helyezés, 43,2 milliárd) és a kereskedelemben érdekelt Korbély fivéreket (87. helyezés, 33,5 milliárd). A tavalyihoz hasonlóan az idén is két nő – illetve családjuk – szerepel a leggazdagabbak listáján: Schmidt Mária és családja 133 milliárdos vagyonával a tavalyi 21. helyről 17-re jött fel, Hermann Kamilla pedig a 48. pozíciót tudhatja magáénak 64 milliárdos vagyonnal.

Az újságárusoknál, szupermarketekben, benzinkutakon, könyvesboltokban és online is kapható A 100 leggazdagabb magyar című, évente megjelenő kiadvány az idén is közöl regionális listákat. A három országrész szerint (Nyugat-, Kelet-, illetve Közép- és Dél-Magyarország) összeállított rangsorok résztvevőinek vagyona személyenként meghaladja ugyan az öt-ötmilliárd forintot, de nem éri el a százas körbe bejutáshoz szükséges 19,7 milliárdot.

Minden évben nagy figyelem övezi a befolyás-barométer változásait is. Az idén 24. alkalommal megjelent, A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány – amelynek felelős szerkesztője Szakonyi Péter, szerkesztője Korányi G. Tamás, lapigazgatója Kolozsi Gábor – így veszi számba a leggazdagabbak mellett legbefolyásosabb honfitársainkat is. A hangsúlyozottan szubjektív értékelések alapján kialakított rangsort – ami tizenegy politikai elemző szavazatain alapszik – évek óta Orbán Viktor miniszterelnök vezeti. Őt sorrendben Csányi Sándor, Mészáros Lőrinc és Szijjártó Péter követi. Ötödik Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, a hatodik helyre pedig az MNB újonnan kinevezett elnöke, a volt pénzügyminiszter Varga Mihály került. Rogán Antal négy helyet hátrébb csúszva a 7. legbefolyásosabb személyiség. Az idén nyolcadik Hernádi Zsolt, kilencedik pedig Lázár János. Ezen a listán is feltűnik Tiborcz István, akit a tavalyi 11. hely után idén a 10. legbefolyásosabb szereplőnek tartanak az elemzők. Az idén debütált a top 50-ben Magyar Péter, aki 53 helyet előre lépve a 16. helyen áll.

Az ellenzéki politikusok közül az idén még egy személy, Karácsony Gergely fért fel az ország ötven legbefolyásosabb személyét rangsoroló listára: a budapesti főpolgármester a 36. helyen áll, igaz, négy helyet csúszott vissza tavaly óta. A 2024-i rangsorban még Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is helyet kapott – ám ők már nem kerültek a legbefolyásosabb 50 magyar közé.