Orbán kíváncsi a saját véleményére

Önzők vagyunk és szűklátókörűek, ha Orbán Viktor most belengetett nemzeti konzultációja kapcsán az jut az eszünkbe, hogy már megint elszórnak néhány százmillió forintot a semmiért. (Nyitó kép: rákoskeresztúri nemzeti polgári kézcsók Orbánnak; forrás: www.fotoklikk.hu)

Megkérdezni azt, ami előre tudható, csak a mi szempontunkból szemfényvesztés, a kormány és Orbán szemüvegén át nézve kifejezetten hasznot hozó tevékenység. A miniszterelnök ugyanis ily módon megint fel tudja mutatni, hogy az ő igazságérzete száz százalékig megegyezik azzal, amit az emberek gondolnak.

Egyetért-e Ön azzal, hogy a bűnözőknek több joguk legyen, mint a tisztességes embereknek? Lényegében ebben az egy mondatban foglalható össze a márciusban kezdődő, kilenc kérdést tartalmazó nemzeti konzultáció lényege. Jól ki van ez találva, mert hát, naná, hogy nem értünk egyet! A talpunk ökölbe szorul, ha a bűnözőkre gondolunk. Menjenek az anyjukba a bűnözők, nehogy már nekik több joguk legyen annál, mint amennyi nekünk sincs.

Orbán Viktor megint bedobta a nagy mutatványt: van egy véleménye, de tudja, hogy amit ő gondol, csak abban az esetben számít, ha úgy tudja eladni, mintha az a magyar emberek véleménye lenne. Ha úgy vesszük, igaza van, mert hát ki az a tökkelütött, aki jobban szereti a rosszat a jónál, a gonoszt a kedvesnél, a bűnöst az ártatlannál.

Jelenet a Keresztapa című filmből.

Nincs ilyen honfitársunk, belátható. Igaz, olyan kormányunk sincs, mint amilyen lehetne. Mert Orbán Viktor kormánya sem azzal nyerte el a választók kegyét, hogy majd szépen lebontja a jogállamot, padlóra küldi az egészségügyet, lebutítja az oktatást. Elveszi az emberektől a pénzüket és szétosztja a családtagok és a csókosok között. Egyetlen kormány sem ezzel fényezi magát, ellenkezőleg: azt ígéri, hogyha őt választják, akkor soha nem látott jólétet és igazságot hoz a népre.

Orbán Viktor, a Nagy Mutatványos még mindig el tudja bűvölni a közönségét. Nem mindenkit, csak azokat, akik beülnek a nézőtérre, és gyermeki csodálattal nézik, ahogyan előhúz a kalapból egy nyulat. Tán nevetnek is olykor, ám amikor véget ér az előadás, hazafelé menet betérnek a boltba vásárolni, és rosszkedvűen tapasztalják, hogy megint minden drágább lett.

Ennek a mutatványnak kell felállva, ütemesen tapsolni, ezért kell a nemzeti konzultáció. Hogy legalább a hívek ne higgyék azt, hogy már megint hazudtunk. Hogy a kalapban nincs semmi, mert ami volt, azt már régen ellopták. De amíg a semmi nyúlnak hazudható, addig azt is meg lehet etetni sokakkal, hogy a Mészárosok, Tiborczok, nem közszereplőként, a mi képviseletünkben nyalták le a mézesmadzagról az összes mézet.

Akár azt is kérdezhetné tőlünk Orbán, hogy azt akarjuk-e, amit akarunk, vagy inkább azt, amit nem. Mindegy, hogy mit válaszolunk, mert rohadtul nem érdekli. A végeredmény úgyis ugyanaz, és előre borítékolható.