Szentséges állam, avagy csókold meg a jogart

Budapest ostromának 75. évfordulója alkalmából az orosz védelmi minisztérium archívumából eddig nem látott fényképeket és különböző dokumentumokat hoztak nyilvánosságra.

A Russia Today című angol nyelvű orosz állami hírportál ezek közül bemutat néhányat – fotókat közöl a rombolás mértékéről, közzétesz korabeli szovjet katonai térképet a csapatok elhelyezkedéséről –, és terjedelmes cikkben tekinti át a második világháborúnak ezt a fejezetét. A magyarországi szovjet offenzíváról a moszkvai portál azt írja, hogy az „kulcsfontosságú mérföldkő volt a nácik legyőzésében”.

A visszatekintés szerint az 1944. szeptember végén Magyarország területére belépett szovjet – és a velük együtt harcoló román – csapatoknak szigorúan parancsba volt adva, hogy felszabadító erőként lépjenek fel, annak ellenére, hogy fennállt annak is az eshetősége, hogy ellenségességgel találják szembe magukat. A szovjet főparancsnokság egyik parancsa értelmében hagyni kell, hogy a magyarok éljék a maguk életét, mindaddig, amíg nem fordulnak közvetlenül szembe a Vörös Hadsereggel. Védelmezni kell a tulajdonhoz való jogukat, munkájukért és javaikért tisztességes árat kell nekik fizetni – állt a hadparancsban.

Margit híd, 1945 telén.

A főváros decemberben kezdődött ostromáról azt írja a Russia Today, hogy a nácik az utolsó szál katonáig védeni akarták az erőddé változtatott Budapestet. A németeknek a hadijog semmit nem számított, a megadásra felszólító szovjet üzenetvivőket megölték. Az utcai harcok brutálisak voltak, a németek és magyarok oldalán 190 ezerre rúgott az emberveszteség; a szovjet vezetésű erők soraiban 80 ezer volt a halottak és 240 ezer a sebesültek száma.

A budapesti győzelemnek katonai szempontból stratégiai jelentősége volt az orosz portál szerint: Budapest után két hónappal következett Bécs, és nem sokkal később már vörös zászló lobogott a német törvényhozás berlini épületén is.

A Russia Today ezután egészen sajátos beállításban, meglehetősen szemérmesen és homályosan utal azokra a cselekményekre, amelyeket a szovjet haderő a magyar lakossággal szemben követett el, illetve pontosabban a cikk megfogalmazásából kihámozhatóan valójában el sem követett.

Azt írja, „a szovjet parancsnokoknak gondot okozott, hogy katonáik túlságosan sokat tudtak azokról a korábbi évekbeli atrocitásokról, amelyek a magyar katonák számlájára voltak írhatók. Sok meggyőzésre és kemény büntetések kilátásba helyezésére volt szükség ahhoz, hogy biztosítsák a bosszúállásra szomjazók elrettentését, és elmagyarázzák: a magyar polgári lakosság szintén a proletariátus része, és a nácik áldozata, nem cinkosa”.

Annyit megenged a Russia Today, hogy „a szovjetek mégis csak külföldi fegyveres erőként voltak jelen Budapesten”, és hogy „néhányan azt mondják, hamis volt Moszkva azon ígérete, hogy felszabadítóként, és nem hódítóként jönnek”. Ez végül is az 1956-i lázadáshoz vezetett – a történtek orosz értelmezése szerint. 1945-ben azonban – írja a Russia Today – a győzelem a harcok befejezését jelentette, a katonák hatástalanították a németek által hátrahagyott aknákat, élelemmel látták el az éhező várost, és lebontották budapesti gettó falait, ahol mintegy 70 ezer túlélő maradt.

Most pedig olvassunk bele a Die Zeit című hamburgi magazin internetes kiadásába, amelynek egyik friss írása arról szól: a polgári gondolkodásúak közül sokan megtanulták a leckét a második világháború után: soha többé koalíciót a népies jobboldallal. A Die Zeit szerint itt az ideje az erre való visszaemlékezésnek. A szerző, Thomas Assheuer, a lap tárcarovatának a vezetője felidézi, hogy 1930. január 23-án a polgári pártok Türingia német tartományban hatalomra segítették a nemzeti szocialistákat, majd a szeptemberi Reichstag-választásokon a nácik már a második legnagyobb erővé váltak.

Azzal összefüggésben, hogy Türingiában a minap is megtörtént, hogy a konzervatívok és a szélsőjobboldali Alternatíva közös támogatásával alakulhatott – igaz, csak nyúlfarknyi időre – tartományi kormány, a Die Zeit megállapítja, hogy a konzervatívok körében minduntalan megjelenik a stabilitás iránt vágyakozás olyan foka, ami táptalaj a jobboldal számára. Az új jobboldal programja – a Die Zeit meglátása szerint – az állam szakrális jellegének a felújítása. Az eszmefuttatás azonban nem áll meg a német viszonyok boncolgatásánál, hanem eljut odáig: az, hogy milyen következményekkel jár az állam ilyen isteni jelenségként való értelmezése, Magyarország példáján tanulmányozható.

Orbán Viktor – írja a Die Zeit – szentséges nagyságként ünnepli az államot, és nincs az a bíróság, az az újságíró, az a dacos művész, aki őt elszámoltathatná, támadhatná, akár ellenőrizhetné. A szentséges állam határozza meg, ki a barát, és ki az ellenség, és az ellenség mindig a baloldal, mert az nem hajlandó megcsókolni a jogart.

Az Alternatíva számára nem kétséges, hogy Orbán Viktor a helyes úton jár – kanyarodik vissza a cikk végén a német viszonyokhoz a Die Zeit szerzője.