Orbán maga a vészhelyzet – magyarok a diktatúra csapdájában

Egy hónapja fogadta el a fideszes többség az Orbánnak teljhatalmat biztosító törvényt, és még mindig tele van a nemzetközi sajtó az erre vonatkozó kritikákkal, elemzésekkel. Legutóbb a Human Right Watch igazgatója, Kenneth Roth írt erős véleménycikket az EUobserverben, amire Kovács Zoltán válaszolt is. (Kép: Kenneth Roth; wikipedia.com)

Miért van folyamatosan napirenden a magyar rendeleti kormányzás? – kérdem a Human Rights Watch igazgatójától, Kenneth Rothtól.

– Az Európai Unió nagyon komolyan aggódik amiatt, hogy a demokráciák klubjában létrejön az első diktatúra. Merthogy az unió nemcsak a szabad kereskedelem egységes tömbje, de a demokratikus tagországok klubja is egyben. Úgy tűnik föl, Orbán azt gondolja, hogy Magyarország kivétel ez alól, s ezzel az uniót egzisztenciájában fenyegeti. Mert nyilvánvalóan nem akar egyszerűen csak egy szabadkereskedelmi egység lenni. El kell tehát most döntenie, hogy továbbra is tartja magát alapelvéhez, hogy a demokráciák klubja is maradjon. És sajnos úgy néz ki, hogy Orbán-féle trend, az autoriter rendszer léte – döntéshelyzet elé állítja a közösséget.

– Ön a napokban írt egy kőkemény véleménycikket az EUobserverben, azzal a címmel, hogy meg kell állítani Európa autoriter rothadását. Azt olvashattuk, hogy az EU-t ön már aligha tekinti a demokráciák klubjának. Épp Orbán miatt, hogy elnézik neki, amit tesz.

Ez a félelmünk, mert Orbán ebbe az irányba viszi Magyarországot. Kovács Zoltán államtitkár válaszcikkel válaszolt az én írásomra, amelyben igyekszik kimagyarázni a megmagyarázhatatlant. Ráadásul pont a lényeg felett siklik el, mert úgy állította be írásában, mintha Magyarország továbbra is demokrácia lenne. Egyszerűen mellőzte, hogy a pandémia időszakában minden más állam is rendkívüli egészségügyi intézkedéseket hoz. Senki sem vitatja a kijárási korlátozások és az egymástól való távolságtartás jelentőségét. Orbán a koronavírus-járványt csak ürügyként használta fel arra, hogy még nagyobb hatalmat ragadjon magához, aminek semmi köze a közegészségügyben jelentkező válsághoz. Senki Európában nem tett szert ekkora hatalomra, és senki sem ásta alá ilyen mélyen a fékek és ellensúlyok rendszerét, mint Orbán. Természetesen ez neki nem nagy ügy, mert évek óta hatalmi kormányzás alatt tartja az országot.  Teljesen egyértelmű, hogy autoriter hatalmának bebetonozásához használta fel az emberek életét fenyegető válságot. Ez nemcsak a demokráciára veszélyt, de a magyarok egészségére is.

– Ezt hogy érti?

– Az a kormány, amelyik nem tartozik felelősséggel az országának, az nem figyel az emberek érdekeire, csak a sajátjára. És amit maguk is látnak, azt mi is látjuk. Rendeleti kormányzás címén olyan lépéseket tesz, amelyek maguk teremtenek vészhelyzetet. A szó szoros értelmében. Egyetlen ország sem rendelte el a kórházak 50%-os kiürítését. Ezen túlmenően Magyarország rettenetes adatokat produkált a pandémia mutatóit illetően is. Hisz’ az az adat, amit én utoljára láttam, hogy több mint 300 áldozata van a járványnak, miközben a fertőzöttek 2700 felett járnak, azt mutatja, hogy több mint 10%-os a halálozási ráta! Ez rettenetes!  És akkor Orbán azt állítja, hogy a diktatórikus hatalomra a járvány miatt volt szüksége?! De hisz ezek az eredmények katasztrofálisak. És kérdem én: mi történik a kórházból kipaterolt betegekkel? Hagyja, hogy meghaljanak otthon? Aki kórházi kezelést igényel, azt otthon nem fogják tudni szakszerűen ellátni. Egy demokratikus vezető nem tesz ilyet, az autokratát viszont hidegen hagyja.

– De hát Orbán azt mondja, ő megvédi a magyar embereket…

A legtöbb kormány sokkal, de sokkal több tesztet végzett el, hogy életeket mentsen.  Ha Orbán az emberi életek nagy védelmezője, akkor miért végeztek a lakosság számarányaihoz képest 1%-nál is jóval kevesebb tesztet mind a mai napig? Ezek ijesztő adatok! De nézzük csak az uniós támogatásokat! Köztudott, hogy a maga cimborái között osztja szét a pénzt. S eközben hagyja az egészségügyet tönkremenni. Hisz még a vécépapírt is a betegeknek maguknak kell bevinni a kórházba! Egy veszedelmes diktatórikus hatalom alapjait rakja le Orbán.

– Nagyon meglep, hogy ilyen jól ismeri a magyarok egészségügy helyzetét.

Orbán arról híresült el Európában, hogy alig gondoskodik a magyarok egészségügyi ellátásáról. És azt is tudja mindenki, hogy viszont jó a futballstadionok építésében. És abban is, hogy ebből a cimborái gazdagodhassanak. Orbán úgy állítja be, hogy az emberek profitálnak az ő autoriter hatalmából. De lesújtó az eredmény, amit elért ezzel a hatalommal. És most már – annyi év után – ezen nem is lepődünk meg. Mert felelős kormány biztosítja a parlament függetlenségét, a független bíráskodást, független újságírást, független civil szervezeteket, független tudományos életet és oktatást. Mert a felelős kormány a társadalom jobbá tételén dolgozik. És amikor egy autokrata felszámolja ezeket az intézményeket azzal, hogy megkérdőjelezi az ő döntéseiket, akkor nem a népét szolgálja, csak a maga önös érdekeit.

– Cikkében Ursula von der Leyent is hibáztatja a helyzet mostani alakulásáért. Miért?

Igen, mert az ügy az unió létkérdése lett. Az, hogy a demokráciák klubja marad-e! Ursula von der Leyen úgy reagált a kialakult helyzetre, hogy meg sem említette Magyarországot, csak általánosságokat mondott. Ez roppant kínos. És az sem segített a helyzeten, hogy jó pár kormány csatlakozott az úgynevezett kritikus közleményhez, ami annyira finomkodó, mézes-mázas volt, hogy még maga Orbán is egyetértett a közleménnyel. Az Európai Néppártot – ehhez hasonlóan – létében fenyegeti a Fidesz, akit még mindig nem raktak ki onnan. Ha csak felfüggesztik a tagságát, azzal jól jár a Fidesz, még mindig haszonélvezője a jobbközép politikai közösségnek. De úgy tűnik föl, hogy az EPP kevésbé aggódik azért, hogy egy hajóban evez a Fidesszel, mint az Európai Unió, mert utóbbi határozottabban kiáll a demokratikus értékrend mellett. S eközben más kormányok elnézik ezt a gerinctelen hozzáállást. Márpedig ha Orbán teljesen megsemmisíti a demokráciát, csak idő kérdése, hogy ugyanaz megtörténjék Lengyelországban és a többi tagállamban is.

–Donald Tuskot is felelősnek tartja, amiért nem zárták ki a Fideszt a Néppártból. Nem tart attól, hogy ellenkező esetben kilép Orbán az unióból?

Nem gondolom, hogy bármi esélye lenne annak, hogy Orbán kilép az Európai Unióból. Magyarország a legnagyobb nettó haszonélvezője az uniós tagságnak. S a helyzet iróniája, hogy Brüsszel támogatja Orbánt abban, hogy az a demokrácia ellen intézhessen támadást. S ennek azonnal véget kell vetni. 2020-ban véget ér a 7 éves költségvetési periódus. Németország veszi át a soros elnökséget az év második felétől. És tudvalevő, hogy Németország az unió legnagyobb nettó befizetője, úgy, hogy neki kell kimondani a végső szót a következő ciklus költségvetéséről. Én személyesen beszéltem erről a témáról Angela Merkellel, aki eltökéltnek látszik abban, hogy leállítsa a pénzügyi támogatását annak, aki a demokrácia megbuktatására játszik az Európai Unióban.

– Ez érdekes. És Magyarország támogatását leállítaná?

Különbséget tennék a magyarok és Magyarország között. Senki sem akar ártani a magyar népnek. Orbán „szűzi diktatúráját” akarja mindenki megállítani. Az unió keresi annak a módját, hogyan tudja támogatni az embereket, miközben megvonja Orbánéktól a támogatási összegeket, ha ő továbbra is a haveri rendszert akarja éltetni és felszámolni a demokráciát. S eközben a magyaroknak az egészségügyi alapellátást sem biztosítja, márpedig az kijár minden európainak.

– Ugyanakkor ön az Európai Uniót nevezi gerinctelennek.

Ursula von der Leyent nevezném gerinctelennek jelen esetben. És felhívnám a figyelmet az Angela Merkellel való összehasonlításban a két politikai karakter közti éles különbségre. Aki január elsejéig eldönti a következő uniós ciklus költségvetését, az nem Ursula von der Leyen, hanem Angela Merkel lesz. Ő egy teljesen más karakter, aki tisztában van azzal, milyen katasztrófát jelent Európa demokráciájára Orbán.

– Nem gondolja, hogy még mindig jobb Orbán éledező diktatúráját megtűrni, mint veszélybe sodorni az unió egységét?

Igen, ezt kérdezte az előbb, más formában. Nem hiszem, hogy bárki azt gondolná, hogy veszélyben az unió egysége.  Zéró esélyt adok annak, hogy Orbán otthagyná az egységes uniós piacot, feladná a munkaerő szabad áramlását. Ez csak egy hamis ijesztgetés. Ez semmi másról nem szól, csak arról, hogy az unió akarja-e továbbra is finanszírozni Orbán rendszerét. Az az ötlet, hogy Orbán elhagyná az uniót, az a maga burjánzó diktatúráját is aláássa, mert a magyarok rögtön fellázadnának ellene. Az utolsó lenne, amit a magyarok akarnak, hogy feladják azt a szabadságot, amit az unió jelent a számukra. A budapesti főpolgármester-választás is épp ezt bizonyítja. Teljesen világos, hogy nagyon sok magyar lázad a Fidesz autoriter rendszerváltása ellen. Engem is nagyon sokkolna, ha a magyar nép feladná azokat az előnyöket, amelyek az uniós tagsággal járnak. Nem gondolom, hogy ez reális veszély.

– Magyarország szavazati jogának elvétele az unióban, megfelelő megoldás lenne a helyzetre? Mi lenne ön szerint a legjobb megoldás?

Igen, most válaszút elé érkezett az unió. El kell döntenie, hogy megvonja Magyarország szavazati jogát. Vagy kizárja az Európai Néppártból, és leállítja a rendszer finanszírozását.

– Elég nehézkesnek látszik a másfajta, közvetett finanszírozási forma. Teljesen leállíthatják a támogatásokat!?

Ezt majd ki fogják dolgozni. Már zajlanak az egyeztetések arról, hogy feltételhez kötik a támogatásokat. Úgy, hogy az arra érdemes magyar emberek kapják meg, akiknek szükségük van a támogatásra, és ne Orbán autokrata ármánya.

– Úgy érzem, ez üzenet is a magyaroknak.

Azt üzenem ezzel a magyar embereknek, hogy Európa velük van. Európa igenis látja, hogy Orbán a koronavírus leple alatt a saját hatalmát akarja még jobban megszilárdítani, mintsem megoldani a koronavírus jelentette, legfőképp az egészségügyben jelentkező problémákat. Az európaiak határozottan együttéreznek azokkal, akik látják, hogy Orbán a maga önös érdekeit szolgálja ki ahelyett, hogy a társadalmi jólét fejlődésén dolgozna.

Hihetetlenül nagy a szolidaritás Európában azokkal a magyarokkal, akik a diktatúra csapdájából próbálnak kivergődni – nyilatkozta a Klubrádiónak Kenneth Roth, a Human Rights Watch igazgatója.