(Írta: Németh Árpád) Január 20-ára 200 ezer embert várnak Washingtonba, az Egyesült Államok 47. elnökének beiktatására. Donald Trump visszatér a Fehér Házba, ezúttal Melaniával, de Orbán Viktor nélkül. Vannak, akik már a hivatalos portréja láttán aggódni kezdtek. Beiktatástörténelem Amerikából. (A nyitó képhez: a georgiai választási eredmények megkérdőjelezése miatt emeltek vádat ellene.)
„So help me God”, Isten engem úgy segéljen – az elnöki esküt általában ezzel fogadalommal zárják, bár eredetileg nem volt a szöveg része. Az első, 1789. április 30-án beiktatott elnök, George Washington személyes fohászával hagyományt teremtett – állítja életrajzírója, bár az első hivatalosnak tekinthető, csak majdnem egy évszázaddal később, 1881-ben született tudósítás számol be arról, hogy Chester Arthur ezzel a fordulattal zárta esküjét.

Washington után az összes beiktatást – egészen 1933-ig – március 4-én tartották, attól kezdve pedig napjainkig január 20-án, kivéve, ha vasárnapra esik. Ebben az esetben a hivatalos inaugurációra másnap kerül sor.
A január 20-i dátumot a huszadik függelékkel az amerikai alkotmányba foglalták.
Bebizonyosodott ugyanis, hogy a minden negyedik év november első keddjén megtartott elnökválasztás és a márciusi beiktatás között túl hosszú idő telik el. Távozó elnök esetében ezt a „béna kacsa” időszakának nevezik, amikor sem ő, sem kormányzata sorsfordító kérdésekről már nem dönt. A magyar miniszterelnöki kabinetirodát vezető Rogán Antal szankcionálása ilyen tekintetben nem fajsúlyos kérdés.
Az öt óra
A beiktatás napján nagyon felgyorsulnak az események. A távozó elnököt és családját kiköltöztetik, a megválasztottat pedig beköltöztetik – mindössze öt óra alatt.
A művelet bonyolultságára utal, hogy a kiválasztott személyzetnek ez alatt a rövid idő alatt az 1800. november 1-jén átadott, azóta nagyjából 5100 négyzetméteresre bővült Fehér Ház mind a 132 szobáját, köztük 16 hálószobát ki kell üríteniük, alaposan kitakarítaniuk, sőt a kisebb javításokat elvégezniük.

A legfeljebb ötórás eljárás gondos és aprólékos tervezést/szervezést igényel a Fehér Ház csaknem száz állandó alkalmazottjának bevonásával, akik egyforma hűséggel szolgálják a leköszönő és a megválasztott elnököt.
A csapat a nagyon részletesen kidolgozott terv végrehajtására hajnali négykor érkezik a rezidenciára.

(AP Photo/Gerald Herbert)
Biztonsági okokból külső céget soha nem alkalmaznak. A munka végeztével, fél kilenc körül az állandó személyzet búcsút vesz a távozó elnöktől. A hagyományos szertartás folytatásában általában a régi elnök köszönti az újat a Fehér Ház bejáratánál.

A séfek elköszönnek Dwight Eisenhower elnöktől és feleségétől 1961. január 20-án, a Kennedy család érkezése előtt (Forrás: White House History/Edward Clark)
A szobahőmérsékletet és a páratartalmat az érkező család igényei szerint állítják be a beköltözés előtt. A szükséges információkat a Fehér Ház főgondnoka szerzi be egy mindenre kiterjedő kérdőív alapján, hetekkel korábban. – Az első ciklusban Melania Trump csak öt hónappal férje beiktatása után költözött be a Fehér Házba, ezúttal azonban bejelentette, hogy már az első naptól vele tart. A beköltöző családok általában saját bútorral érkeznek, de a Fehér Ház gazdag történelmi műgyűjteményéből is választhatnak, amit Washington külvárosában, egy titkos raktárban őriznek.
Az új elnök kiváltsága munkahelye, az Ovális Iroda átalakítása semélyes igényei szerint, és persze a konyhát irányító séf kiválasztása. A személyzet többi tagja nem nagyon szokott változni.
A tüdőgyulladás
George Washingtont New Yorkban és Philadelphiában is beiktatták, a hetedik elnök, Andrew Jackson óta azonban a ceremóniára a Capitolium keleti oszlopcsarnokában került sor. A szokást Ronald Reagan törte meg, aki a nyugati homlokzat előtt tette le az esküt – a szóbeszéd szerint azért, hogy szülőföldje, Kalifornia felé fordulhasson.
Az első elnök, George Washington mindössze 135 szóból álló beiktatási beszéde volt a legrövidebb az amerikai történelemben, William Henry Harrison ezzel szemben egy 8495 szavas, több mint egy órán át tartó szózatot intézett a nemzethez.

Harrison egy hónappal később tüdőgyulladásban meghalt. A krónikások szerint az akkoriban végzetesnek számító betegségét a hidegben mondott hosszú szónoklat váltotta ki. – Az idén is télies hideg várható, ezért Donald Trump úgy döntött, hogy beiktatási szertartását a Capitolium fűtött kupolacsarnokában rendezik meg.
A gyújtó beszéd
James Madison volt az első elnök, akit háború idején újraválasztottak. Második ciklusa vége előtt a britek megtámadták Washingtont, és felgyújtották a Capitoliumot.

A törvényhozás épülete azóta csak egyszer állt lángokban, éppen négy éve, Trump első ciklusa végén, 2021. január 6-án. Az ostromnak öt halálos áldozata, és sokkal több sérültje volt.
Abraham Lincoln első ciklusa idején szakadt szét az unió, és kezdődött 1861-ben a négy évig tartó polgárháború. A republikánus jelölt az újraválasztáson – Kentucky, Delaware és New Jersey kivételével – minden államban győzött. Nem sokkal második beiktatása után, 1865. április 14-én John Wilkes Booth azonban a washingtoni Ford színház páholyában egy jól irányzott lövéssel hátulról megölte.

Utóda, Andrew Johnson volt minden idők legrosszabb elnöke: tizenegy vádpontban indítottak eljárást ellene.
A gazdasági csőddel Herbert Hoover képtelen volt megbirkózni – ő volt az egyetlen elnök, aki az eskü végén nem mondta ki, hogy So help me God –, így kihívóját, Franklin Delano Rooseveltet 1932-ben fölényesen választották elnöknek: a 48 államból 42-ben nyert. A világháború miatt kivételesen három cikluson át szolgált, sőt negyedik alkalommal is megválasztották, de 1945 áprilisában agyvérzésben meghalt.
Az elnöki poszton Harry Truman követte. Nemigen találkozott Rooseveltel, így Truman még a készülő atombombáról sem tudott.
Úgy éreztem, mintha a hold, a csillagok és az összes bolygó rám zuhant volna
– vallotta utóbb újságíróknak, miután tudomást szerzett a pusztító fegyverről.

„Ne azt kérdezd, mit tehet érted az országod, hanem azt, mit tehetsz te az országodért” – valószínűleg ez volt minden idők legemlékezetesebb gondolata, amely a beiktatási beszédek során elhangzott.
John Kennedyt azonban két és fél évvel később Lee Harvey Oswald Dallasban megölte, utóda, Lyndon Johnson pedig Kennedy özvegye mellett tette le az elnöki esküt az Air Force One különgépen.
George W. Busht a szeptember 11-i támadás után újraválasztották. Második beiktatási beszédében, a terrorfenyegetettség idején, amikor 13 ezer katona és rendőr strázsált Washington belvárosában, negyvenkilenc alkalommal használta a szabad és szabadság szavakat.
A ceremónián a University of Texas Longhorns képviselőit is üdvözölte a délen mindennapos jelzéssel. A longhorn a hosszú szarvú texasi marha.

A jelzést Norvégiában – fordítási hiba miatt – félreértelmezték, és azt hitték: a Sátán előtt tiszteleg.
A hivatalos portré
Napokkal a beiktatása előtt elkészült Donald Trump hivatalos portréja. A megszólalásig ugyanolyan elszántsággal néz a kamerába, mint a 2023 augusztusában, a Fulton megyei börtönben készült rabosítási fényképen – amellyel egyébként hétmillió dollárt kalapozott össze.
Leszámolásra készülődik, és az ellenségei iránti „bosszú” vezérli – ez a véleménye a hivatalos portréról egy elismert testbeszéd-szakértőnek. Trump „dühös populistának” tűnik az új képen, aki úgy döntött, hogy „nem játszik szépen” – mondta Erik Bucy.
Szerinte azok az elnökök, „akik nem mosolyognak, és nem hajlandók rokonszenvesnek tűnni, dacosak és sértődöttek”.
Az elnök rajongói ezzel szemben annak a Trumpnak az eljövetelét látják, aki megmutatja a világnak, hogy soha nem adja fel.
A 78 éves elnök másodszori beiktatásán semmit sem bíznak a véletlenre. Egy teljes napot töltöttek a ruhapróbákkal, katonák pedig az eskütétel pillanatait is eljátszották.

Donald Trumpot Matthew Nall főtörzsőrmester, a megválasztott elnök feleségét, Melaniát pedig Cecilia Koslowsky tüzérőrmester alakította. A leköszönő elnököt, Joe Bident egy szomorú tekintetű – szokatlan módon – nő testesítette meg.

Trump hasonmása akár az 53 éves albínó pakisztáni, Szalim Bagga is lehetett volna.
A hasonlóságot csak fokozza, hogy a vásárlókat dalával csábító pandzsábi utcai pudingárusnak még a hajviselete is megegyezik az amerikai elnökével.
A nagy nap
Donald Trump beiktatási ceremóniája istentisztelettel kezdődik, amit egy hagyományos teázás követ a távozó Bidennel a Fehér Házban.
A már a délelőtti órákban kezdődő hosszú műsorban az America the Beautifult Carrie Underwood fogja előadni, napközben, és a három esti bál egyikén pedig fellép a Village People is Trump örökzöld, csaknem fél évszázados kedvencével, a YMCA-jel.
A Főparancsnoki, a Beiktatási és a Csillagfény bálon a hívek az új elnököt fogják ünnepelni, aki mindhárom rendezvényen beszédet mond.
Ezekre csak jegyekkel lehet belépni, és jellemzően iszonyúan nagy a kereslet irántuk. A kongresszusi képviselők kapnak bizonyos számú ingyenes jegyet, amit szétoszthatnak a választóik között.
A beiktatási ünnepségre dől a szponzorok pénze: a Google, a Microsoft, a Meta és az Amazon mellett a hányatott sorsú Boeing, továbbá a Ford, a General Motors és a Toyota is egymillió dollárral támogatta az ünnepség finanszírozását.

A New Orleans-i újévi terrortámadás és a Donald Trump Las Vegas-i szállodája előtt felrobbantott Cybertruck miatt a „fokozott fenyegetettség” jegyében készülnek az eseményre, amelyre a 7800 katona mellett több ezer szövetségi ügynököt és rendőrt is kirendeltek.
A hatóságok kétszázezer ember megjelenésére számítanak mindkét táborból – biztosra veszik ugyanis az ellentüntetők felvonulását.

A beiktatáson – számos szenátor és képviselő mellett – megjelenik a leköszönő elnök és alelnöke, ebben az esetben Kamala Harris, aki tavaly novemberben alulmaradt az elnökválasztáson.
A korábbi elnökök közül George W. Bush és felesége Laura ott lesznek, valamint Barack Obama, egyedül. Úgy hírlik, válni készül felesége, Michelle. A szintén demokrata Nancy Pelosi volt házelnök, akinek a hivatali irodáját elfoglalták a Capitolium ostromában, mellőzi a beiktatást.
Elon Musk, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg azonban semmi pénzért nem hagyná ki, és ott lesz Shou Zi Chew, a kínai TikTok vezérigazgatója is alig egy nappal azután, hogy a közösségi platformot kitiltották az Egyesült Államokból.
Orbán Viktor nem vesz részt Donald Trump beiktatási ünnepségén. A miniszterelnök helyette a magyar EU-elnökség eredményeit értékelő konferencián tart előadást Budapesten