(Dobrev Klára / Facebook) A tegnap esti Orbán-interjú maga volt az elpuskázott lehetőségek tárháza. Talán az utolsó nagy lehetőség arra, hogy ebben a súlyos nemzeti tragédiában a miniszterelnök legalább szembenézzen több mint 20 ezer gyászoló családdal.

Most még mondhatta volna, hogy hibázott, és nem folytatja így tovább. Mondhatta volna, hogy megértette: az élet az első; kormányként a legfontosabb és legszentebb dolga a magyar emberek életének megmentése. De ő elintézte annyival, hogy csupa rossz hírt hall.
Stratégiaváltást hirdethetett volna. Felgyorsíthatta volna az oltást úgy, hogy nem a háziorvosokat nyomorgatja tovább, hanem nagy oltóközpontokat csinál, pénzt csoportosít át a tömeges és ingyenes tesztelésre. Mondhatta volna, hogy több pénzt ad a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozóknak, és nemcsak elintézi azzal, ő is napi négy órát alszik.
Tehetett volna egy gesztust azoknak, akik elveszítették a munkájukat vagy vállalkozásukat és most a betevőért küzdenek. Csak annyit kellett volna mondania, hogy a most épülő stadionépítéseket, a vadászati kiállítást és a más milliárdokat felemésztő beruházásokat leállítja, és a felszabaduló milliárdokat azoknak adja, akik ma lélekfacsaróan rászorulnak.

Annyi mindent mondhatott volna, amitől akár még államférfi is válhatott volna belőle. De Orbán nem volt képes a legnagyobb tragédiában sem kibújni bőréből: Egy akarnok, ámító, simlis szélhámos maradt.

Az Orbán-interjú itt elolvasható, tessék kattintani!

Forma és tartalom

(Szerző: Gábor György / Facebook) A tartalom nem más, mint a forma átcsapása tartalomba, és a forma nem más, mint a tartalom átcsapása formába – mondta Hegel, anélkül, hogy látta volna a ma esti interjút Orbánnal. A miniszterelnök ült a székén, mintha csak egy vécén ült volna, vele szemben a láthatóan rettegő riporternő, pont úgy, mint egykor Kádár elvtárssal szemben a boldogságtól és megtiszteltetéstől elaléló, SZOT-díjas Megyeri Károly, s mindehhez társult a stúdió képi világa, ami a szó legszorosabb értelmében leképezte a magyar nép roppant díszítő kedvét magáénak tudó közszolgálati pártszolgálat vizuális kultúráját. Mindenesetre dicsérendő, hogy a televízió vizuális műfajában súlyosan látáskárosult személyeket foglalkoztatnak.

Cipolla

(Szerző: Lantos Gabriella / Facebook) Orbán nem járványszakértő. De tudja, mit beszél. Nagy bajban lehet. Tegnap nem csak csúsztatott, szánt szándékkal hazudott. Azt állította, hogy most már nem a korlátozások állítják meg a tömeges fertőzést. Csak az oltás.

Ez egyszerűen hazugság.

Kétmillió beoltott van, közülük legfeljebb 1 millió immunis. Ezért még semmi más nem állítja meg a vírust, csak a zárás. Ő mégis lazítani akar április közepén, 2,5 millió beoltottnál.

Ez egy elmeháborodott ember kétségbeesett kapkodása.

A 4. hullám biztos receptje. Akkor is még legfeljebb 3 millió immunis ember lesz: beoltottak és fertőzésen átesettek együtt. Ez még a nyájimmunitás fele sincs. Ám ha jól halad az oltás, a nyárra eljuthatnánk ide. A korai lazítással épp ezt a felszabadult nyarunkat kockáztatja.

Két hét múlva vágóhídra küldene embereket: diákokat, tanárokat, home office-os dolgozókat. Pedig semmi szükség nincs rá. És ésszerű indok sem. Csak egyetlen egy. Ha a cél a nyájimmunitás elérése. A lehető legrövidebb időn belül. Bármi áron. Lehet, hogy ez az orbáni stratégia. Akkor viszont mondja ki nyíltan. Tartson erről nemzeti konzultációt. Pl. ilyen kérdésekkel: Ön mennyi halottat viselne el azért, hogy 2 hét múlva visszakapja az életét? 30 000? 50 000? 100 000? Ma abszurdnak tűnik föl? Pedig nem az. 20 000 halottnál 2 millió ember még mindig kétely nélkül követi. Vajon hol lehet a határ?

Van egyáltalán határ, Cipolla?