Orbán nem titkolja: Várhelyi az ő „tanácsai” szerint fog cselekedni

A leendő magyar biztos azt ígérte ugyan, hogy új tisztségében nem hagyja magát befolyásolni az Orbán-kormány részéről, ám ezt a miniszterelnök másként gondolja – állapítja meg a Politico.

Várhelyi Olivér azért kapta meg az EP-jóváhagyást a napokban, mert írásban szavatolta függetlenségét, ám szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor azt hangoztatta: régi balos trükk elhatárolódni a nemzeti politikától, nem is érdemes azt komolyan venni. Megjegyezte, hogy sosem javasolna olyasvalakit nemzetközi posztra, aki nem jó hazafi, és aki nem tudja összeegyeztetni hazaszeretetét az éppen vállalt külhoni feladattal.

Orbán egyúttal azzal vádolta az Európai Néppártot, hogy az balra tolódik. Ezért kilátásba helyezte, hogy a Fidesz otthagyja a pártcsaládot, ha az tovább megy ezen az úton. Akkor ugyanis más politikai közösséget kell építeni. Olyat, amelyik nem migrációbarát, támogatja a határellenőrzést, a magyar kerítést. Megadja a kellő tiszteletet magyaroknak, és elismeri munkájukat a földrész védelmében. A jelentés megemlíti, hogy a bírálók szerint a magyar vezető beavatkozik a Balkánon és nyíltan szoros kapcsolatokat tart fenn Putyinnal.  

Timothy Garton Ash a The Guardianben azt sürgeti, hogy mondjon le Merkel – Németország és Európa érdekében, mert kormánya csak nyugodt időkben képes érdemi munkára, ám nem látszik rajta, hogy meg akarna birkózni a mostani óriási feladatokkal. A szerző, az oxfordi egyetem tanára és a földrész ügyeinek nagy szakértője azt kifogásolja, hogy Berlin jelenleg igen ráérősen viszonyul olyan kihívásokhoz, mint a brexit, a populizmus, Trump, Putyin vagy a klímaváltozás. Holott itt sürgősen lépnie kellene, ám a kancellár nemigen tüsténkedik, mert országának jól megy a sora. Nem érzékeli, mekkora bajok vannak a földrész szinte minden más pontján.

A szocializmus bukása, majd az új tagok EU-csatlakozása remek lehetőséghez juttatta a német gazdaságot, hogy áttelepítse a termelést az olcsó bérrel dolgozó visegrádi államokba. Azonkívül Németországnak kedvezett az euró külső árfolyama is, ez azután megdobta az ország kivitelét és kedvezően hatott a kereskedelmi mérlegre, amihez társult a kiegyensúlyozott költségvetés. Ám a felszín alatt egyre erősebben érezhető a nyugtalanság. Lehet, hogy az eredményeket lerombolja a bevándorlás, Trump vámháborúja, a populizmus stb. A német társadalom azonban konzervatív, és ragaszkodik a fennálló helyzethez. Macron forradalmasítani igyekszik Európát, de ehhez a németek nem partnerek.

Hatalma 14 éve alatt Merkel 10 éven át nagykoalíció élén irányította az országot, ám ennek az az ára, hogy elmaradtak a nagy viták, amelyek pedig nélkülözhetetlenek egy liberális demokráciában. Így azután előre törtek a szélsőségesek. Ám közben úgy látszik, hogy a kancellár ki akarja tölteni teljes mandátumát. Szerencsére van rá esély, hogy ez nem így lesz. Európa és Németország hosszú távú érdekei a mielőbbi változást indokolják.  

A The New York Times kommentárírója úgy látja, hogy a világban lázadás zajlik a populizmus ellen, a tömegek a szabadságért tüntetnek, Teherántól kezdve, Hongkongon, Varsón és Budapesten át, egészen Isztambulig és Moszkváig. Ekkora megmozdulásokra 30 éve nem volt példa. A gyökerek a rendszerváltásig, a liberális demokratikus kapitalizmus csúcspontjáig nyúlnak vissza, mert az új rend ellentétekhez vezetett a jól élő, tanult városiak és a leszakadók között. Sokan úgy érezték, hogy elveszik tőlük a nemzeti kultúrájukat.

A demagóg visszacsapás eltérő formában jelentkezett az egyes országokban. Kelet- és Közép-Európában nacionalista erős emberek vezették, Orbán, Putyin, a PiS. Amerikában Trump fehér etnikai nacionalizmusa és a Brexit volt az irányadó. De van, ahol még most is erősödik a populizmus, lásd a francia sárga mellényeseket. Azonban az is látszik, hogy az ilyen pártok nem tudnak teljesíteni, ha hatalmon vannak. Ennek következménye a városi középosztály felkelése populista önmaga ellen, elsősorban gazdasági okokból.

A másik ok a korrupció, hiszen ezek az erők a szabályok szétverését ígérték, de aztán kiderült, hogy az egész csak a saját meggazdagodásukra és védelmükre volt jó. A populista-tekintélyelvű rezsimek elvesztik létjogosultságukat, az ellenoldal a szabadságjogokért harcol. Az üzenet az, hogy a liberális globalizáció hibái valósak, ám a populista alternatíva nem vált be. A tiltakozások után a tüntetések vezetőinek feladata most az, hogy olyan új társadalmi szerződést írjanak, amely nagy vonalakban megfelel a városi elitnek, illetve a vidék dolgozó osztályainak. Aki erre képes, azé a jövő.   

Az osztrák Die Presseben olvasható, hogy Madeleine Albright teljesen tipikusnak tartja Orbán Viktor példáját abból a szempontból, mennyire visszájukra fordulhatnak a dolgok a politikában, hiszen a magyar kormányfő a rendszerváltáskor ellenzékiként az egész Nyugat kedvence volt, aztán mi lett mára belőle…

A volt amerikai külügyminiszter, egykori német kollégájával, Joschka Fischerrel együtt másfél órás előadást tartott a CEU új bécsi campusán, „Elkerülni a falakat, 1989 tanulságai” címmel. Úgy fogalmazta meg mondandóját, hogy a demokrácia nem mindig teljesítette, amit ígért. Fischer az időnként jelentkező visszaesésektől függetlenül derűlátó, de hozzátettei, hogy Európának az eddiginél több katonai és anyagi kötelezettséget kell vállalnia a NATO keretében, különben kopogtat az ajtón Kína. Szerinte Oroszországot az vezérli, nehogy a kijevi felkelés megismétlődjék a Vörös téren.

Albright szomorúan figyeli, mi történik manapság az Egyesült Államokban. Úgy fogalmazott, hogy sír a Szabadságszobor. Mert: a falépítés nem felel meg az amerikai hagyományoknak, illetve értékeknek. Ezt Soros György is így látja, tette hozzá az újság.  

Németország és más uniós államok tárgyalni próbálnak Moszkvával, ám ezt Putyin saját, agresszív politikája igazolásának veszi. Erre figyelmeztet a Frankfurter Rundschauban megjelent vendégkommentárjában a legnagyobb észt napilap szerkesztője. Bretty Sarapuu megjegyzi: az észtek nem hisznek a fülüknek, amikor például Macron európai hatalomnak nevezi Oroszországot. Már elfelejtette volna a földrész a Krím megszállását, a kelet-ukrajnai háborút és a grúziai viszályt? Mire ez a nagy engedékenység? Nem látja a kontinens, mekkora veszély Moszkva? Lehet, hogy erre az EU majd csak akkor jön rá, ha a Baltikum is áldozatul esik az orosz terjeszkedésnek? Keleten persze másként ítélik meg az orosz államot, mind nyugaton. Ebből azután vita támad az EU-n belül, és a Kreml éppen ezt akarja. De a német kormány például kettős játszmát űz: egyrészt megszavazza a szankciók meghosszabbítását, másrészt tető alá hozza az erősen vitatott Északi Áramlat 2-t. Azonkívül az orosz vezető a gyengeség jelének tekinti a párbeszéd és az együttműködés szándékát, hiába próbálja Európa visszaterelni a jogállam és a demokrácia útjára.

Putyin a világban zavart kelt a dezinformációs kampányokkal, odahaza elnyomja az ellenzéket. Balti szemszögből nézve úgy látszik, mintha az unió közelednék Oroszországhoz, nem pedig fordítva. Nincs közös stratégia az együttes fellépésre.

Magyarország úgy tekint Putyinra, mint barátjára, akinek tele a zsebe. Moszkva igyekszik kiaknázni az európai országok közti nézetkülönbségeket, kijátszani egymás ellen a kormányokat. Részéről nincs szándék a párbeszédre az EU-val vagy a NATO-val, mivel nagyon is tudja, hogy a Nyugat ereje ezekben a szervezetekben van. Ezért ha Európa erős akar lenni az oroszokkal szemben, akkor mindenek előtt egységet kell felmutatnia.  

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöke úgy ítéli meg, hogy 30 évvel a Berlini fal leomlása után a földrész keleti részére, illetve a Kaukázusra kell vetni a vigyázó tekinteteket. Suma Chakrabarti ezt megtoldotta a Financial Timesban megjelent elemzésében azzal, hogy az előrevezető utat a szabályokra épülő nemzetközi rend adja, amint azt az EU példája bizonyítja, bár az eltelt három évtized politikai mérlege nem annyira sikeres, mint a felszabadult országok gazdasági mérlege. A szakember ettől függetlenül azt ajánlja a befektetőknek, hogy az unió Keleti Partnerségéhez kapcsolódva vegyenek szemügyre olyan államokat, mint Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova és Ukrajna. Azok ugyanis igen látványos reformokat hajtanak végre, és ez minden bizonnyal csak a kezdet. Bőven másolhatják az unió új tagjainak sikertörténetét.  

A The Guardianbólúgy tudható, hogy Gulyás Gergely menlevelet küldött az ausztrál pénzügyminiszternek, aki ellen a saját választó körzetének egyik lakója hónapokkal ezelőtt keresetet nyújtott be a legfelső bíróságon, mondván, hogy nem tölthetne be magas tisztséget, mert magyar származású édesanyja révén kettős állampolgár. A politikus ezek után fordult a miniszterelnöki hivatal vezetőjéhez, aki hírek szerint most arról tájékoztatta, hogy teljesen megalapozatlan az állítás. Nincs nyoma annak, hogy akár az édesanya, akár ő magyar állampolgárok lennének.

A mama, Strausz Erika, 1943-ban, Budapesten született, ikergyermekként. A család hat évvel később vándorolt ki és Párizsban kiállított hontalan útlevéllel érkezett Ausztráliába. A tiltakozó választónak egyébként igazából az a baja Josh Frydenberggel, hogy az szerinte félvállról veszi a klímaváltozást.  

(A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.)