Százötven esztendővel ezelőtt, 1873. november 17-én egyesült Pest, Buda és Óbuda, attól kezdve a nemzet fővárosát Budapestnek hívják. A főváros ünnepségsorozattal köszönti születésnapját, ma este pedig gálaműsort rendeznek a Vígszínházban.

Az előadásra Orbán Viktort és Novák Katalint is meghívták, de csak az államfő fogadta el az invitálást – ő az előzetes információk szerint beszédet is mond. A kormányt még csak nem is a miniszterelnök-helyettes, hanem egy szinttel lejjebb lévő miniszter, Gulyás Gergely képviseli.

Az, hogy Orbán nem lesz ott pénteken este a Vígszínházban, nem meglepő, de nem is mulatságos. Várható volt, hogy nem szívesen megy olyan helyre, ahol nem felállva, ütemes tapssal fogadják. Számos alkalommal előfordult, hogy a kényelmetlen, kínos szituációkba Novák Katalint küldte maga helyett – az államfő utazott például Ukrajnába, ahol más hangot ütött meg, mint Orbán, vagy a kormány más tagjai szoktak. A jó és a rossz rendőr szerepét osztotta ki egymásnak a két legfőbb közjogi méltóság, aki egyébként ugyanazt a politikát képviseli, de Novák Katalin vállalhatóbban képes eladni azt, amire a miniszterelnök képtelen.

Orbán, hiába nevezi a nemzet fővárosának, sohasem tudott megbékélni Budapesttel: ha tehetné, beszántaná ezt a sokszínű, multikulturális várost, és sóval hintené be a helyét. A Kossuth Rádióban egyik reggel például arról elmélkedett, hogy ő egy falusi fickó, és aki falusinak születik, az egész életében falusi marad (legalább is vannak ilyenek, meg is látszik rajtuk – a szerk. megj.).

A miniszterelnök ebben valóban következetes: amikor csak teheti, hitet tesz a romlatlan, tiszta falusi élet mellett, és ezt a nagyszerű idillt rendre szembeállítja a bűnös városokkal, elsősorban Budapesttel. Tavaly márciusban például nem kevés gúnnyal a hangjában derék városi népekről beszélt a gazdakongresszuson, vagyis egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy kifejezze ellenszenvét a városi élettel kapcsolatban.

Különösen Budapestet nem tudja megkedvelni, úgy van vele, mint Petőfi a Kárpátokkal, amelynek „vad hegyeiről” azt írta a költő, hogy „tán csodállak, ámde nem szeretlek.”

Négy éve,  a választások után egy pillanatra úgy tűnt föl, hogy a miniszterelnök felülemelkedik önmagán és békülékeny hangot üt meg a fővárossal. A Tarlós István vereségével végződött főpolgármester-választás éjszakáján bejelentette, hogy a kormány tiszteletben tartja a fővárosiak döntését, és korrekt együttműködésre készül Budapesttel. Végül azoknak lett igazuk, akik azt mondták, mindez csak szöveg, mert Orbán nem tud és nem is akar megváltozni.

Orbán gyűlöli Budapestet, különösen abban a felállásban, amikor nem az ő helytartója vezeti a fővárost. Számtalan jel utal erre, láttuk, mit tett a kormány a színházakkal (kivérezteti a függetleneket), a Lánchíd felújítására ígért 6 milliárd forinttal még mindig tartozik a fővárosnak, nem beszélve a Liget projektről, amivel – Kocsis Máté más összefüggésben elővezetett kifejezésével élve – borsot tört a fővárosiak orra alá.

Holott Karácsony Gergely a főpolgármesterré megválasztása után – minden bizonnyal a kölcsönösség reményében – pozitív üzenetet küldött a kormánynak: elődjét díszpolgárnak ajánlotta, és megduplázta a neki adott végkielégítést. Tarlós István nem kommentálta a kivételes bánásmódot, ám Orbán, ahogyan az a primitív politikai kultúrákban szokás, a megegyezésre való hajlamot a gyengeség jeleként értékelte.

Most pedig úgy döntött, hogy nem megy el a Vígszínházba, nem ünnepel együtt a fővárossal, magasról tesz a budapestiekre. Még az sem kizárt, hogy más fontos elfoglaltsága, a vígszínházi ünneplésnél bokrosabb elfoglaltsága adódik.

(A kép forrássa: Shutterstock)

(Az ám, melyik vidéki focicsapat sörözik ma este? – a szerk. megj.)