Orbán s Fico két jó barát (meddig?)

(Szerző: Szent-Iványi István) Orbán nem ment el Trump elnöki beiktatására, de szombaton Szerbiában, kedden pedig Pozsonyban járt, hogy a Putyin baráti kör tagjaival találkozzék. Ez most fontosabb volt számára.

Pozsonyi látogatásának hivatalosan az volt a célja, hogy személyesen biztosítsa szövetségesét a gázellátás folyamatosságáról a Török Áramlaton keresztül. Valójában nem ez volt a villámlátogatás igazi oka, hanem segítő jobbot nyújtani a most nagy bajban lévő jóbarátnak. Mert Fico bizony elég nagy bajban van; legutóbbi moszkvai látogatása alaposan felkavarta a szlovák belpolitika egyébként is forrongó belvilágát. Ezt tetézte még a nemzetgyűlés alelnökének, Tibor Gasparnak a moszkvai látogatása és utána az a kijelentése, hogy eljöhet az idő, amikor Szlovákia már nem lesz az EU és a NATO tagja. Gaspar neve onnan lehet ismerős, hogy az egykori rendőrkapitányt meggyanúsították a szervezett bűnözéssel fenntartott kapcsolatai és korrupció gyanúja miatt, a börtöntől a mentelmi jog mentette meg.

Százöt neves pszichiáter (!) nyilatkozatban szólította fel Ficót a lemondásra. Szerintük Fico nincs abban a mentális állapotban, amit az ország vezetése megkíván, nem tudja kezelni az indulatait és az agresszív dühkitörései rendkívül rossz hatással vannak a közbeszédre (ez a diagnózis mintha nem csak Ficora illenék).

Az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Ficóval szemben, a hétvégén tömegtüntetések voltak Pozsonyban és négy nagyvárosban, ahol Fico távozását követelték, holnaputánra, péntekre újabb demonstrációkat hirdettek meg Pozsonyban és sok más helyszínen.

Fico problémáit tetézte, hogy közben a kormánypárti Hlas (Pellegrini elnök pártja) négy képviselője is lebegteti a bizalmatlansági indítvány megszavazását. Márpedig: ha ők is megszavazzák, akkor 76 fővel megvan a többség a 150 fős pozsonyi nemzetgyűlésben. A szavazást ki is tűzték Orbán látogatásának a napjára.

Csakhogy Fico egy ravasz és alattomos trükkel megakadályozta a szavazást. Zárt ülést kért, mondván, hogy a titkosszolgálat bizonyítékokat kíván ismertetni a nemzetgyűlés tagjaival , melyek szerint egy nemzetközi összeesküvés akarja a kormányát megdönteni. Ezzel sikeresen levette a napirendről a bizalmatlansági indítványt, utóbb persze kiderült, hogy semminemű bizonyítékai sincsenek, ekként egyelőre megúszta a bukást. Ugyanakkor ez rámutat arra, hogy milyen törékeny a helyzet és mennyire labilis Fico hatalma.

Ez pedig meglehetősen rossz hír Orbán Viktor számára, akinek az EU miniszterelnökei között az egyetlen, ráadásul meglehetősen ingatag szövetségese jelenleg Fico és akinek a megválasztásába elég sokat invesztált már eddig is. Mostanság mind több forrásból hallható, hogy a lengyel elnökség a 7. cikk újra nyitását fontolgatja, mások pedig már egyenesen a szavazati jog felfüggesztését mérlegelik.

Orbán látogatása tehát nem kis részben annak is szólt, hogy a nehéz helyzetben lévő szövetségesét megsegítse, politikai támogatást nyújtson számára.

A közös ellenség most számukra Ukrajna. Mindketten durva, agresszív hangon támadták az élethalálharcot folytató szomszédos országot. Orbán még azt is hozzátette, hogy Trump győzelmével Ukrajna már nincs abban a helyzetben, hogy szembeszálljon velük.

Szánalmas és visszataszító volt a két kistérségi populista sajtótájékoztató formájában előadott hőbörgése.